Frissről

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régen nem hoztam már friss fejezetet. Nem fogok magyarázkodni, miért nem, a lényeg úgy is az, hogy nem tudtatok újat olvasni itt.

Mostanában nem igazán van ötletem ehhez a történethez, így jelen elhatározásom szerint nagyobb hangsúlyt fektetnék egy kis ideig a másik blogra, a Sun Lightra.
Oda most könnyebben tudnék írni. Igaz, ott se volt friss, nagyon nagyon régóta, de most azt folytatnám, aztán amint eszembe jut valami használható ide, azonnal írom és hozom is.

Remélem megértitek és elfogadjátok ezt a helyzetet.

19. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a friss fejezetet végre! (Szerintem jó hosszú lett.)

Visszajelzéseknek nagyon örülnék!!!

Köszi :)
Jó olvasást!



19. fejezet

-Te az a Taylor vagy?

-Attól függ melyikre gondolsz. -úgy vigyorogtam, hogy az szinte letörölhetetlen volt.

-Taylor Lautner.

(Kristen szemszöge)

-Eltaláltad. -láttam magam előtt, hogy vigyorog.

-Úristen! Komolyan te vagy az? -kérdeztem hitetlenkedve.

-Ennyire hihetetlen?

-Hát, megleptél az biztos. De...Állj! Ott voltál! A puccparádén, és...

-Igen. Akkor nem esett le, hogy te vagy az. Sokat változtál. De tudod mit? Nincs kedved ma összefutni?

-De, persze hogy van. Hol és mikor?

-Van tőletek 4 saroknyira egy kávézó. Tudod melyik ugye? -erre csak egy ühüm volt a válaszom. - 11-kor ott megfelel?

-Tökéletes. -mosolyogtam.

-Akkor nemsokára találkozunk.

-Oké. És Ty... -szólítottam meg a régi becenevén mielőtt letette volna a telefont.

-Igen?

-Hiányzol.

-Te is Stew. Akkor nemsokára. -azzal letette a telefont én pedig ránéztem az órára. Szóval még van egy órám. Olyan jó kedvem lett, hogy felhívtam Ashley-t, hogy ha van kedve, most kedvére öltöztethet. Erre a kijelentésemre elhadarta, hogy 15 perc múlva itt van, majd le is csapta a mobilt. Gyorsan megtörölköztem, ugyan is zuhanyzás után még nem volt időm, mert Taylor azonnal hívott. Mikor kész lettem a reggeli teendőimmel, Ashley jelent meg a szobámban.

-Gyerünk Kris! Már csak fél óránk van. A tali helyre meg majd én eldoblak. Ami hol is van?

-Négy saroknyira innen. A Kaffeine-ben. -a kávézó neve hallatán felcsillant a szeme.

-Imádom azt a helyet! Egyik nap ugye majd mi is elmegyünk oda. És visszük Nikkit is. Tudod mit? Majd tartunk egy csajos napot. Na de Kris, miért nem szólsz, hogy sokat pofázok? Már alig van időnk. -ezen csak nevettem. Amíg ő a gardróbba ment ruhát válogatni, kiosztotta a parancsot, miszerint keressem elő a táskájából a sminkcuccát. Pont akkor találtam meg, amikor Ash megjelent a cuccokkal a kezében. Egy farmert, egy fehér ujjatlant és egy kék kardigánt választott.

Amíg felvettem a kiválasztott ruhadarabokat, barátnőm még keresett egy táskát, meg cipőt. Amikor megláttam a cipőt, kicsit nagyobb lett a szemem, de nem szóltam semmit. Jelenleg olyan vidám voltam, hogy még az sem érdekelt, ha hasra esek a cipőben. Egy szó nélkül bele is bújtam, amit Ash szóvá is tett, de egy vállrándítással és egy hatalmas mosollyal letudtam a választ. Leültetett egy székre és elkezdett sminkelni. füstös szemeim lettek, a számra éppen hogy csak került egy kis szájfény. A hajamat úgy hagytuk, ahogyan szeretem. Kiengedve, kócosan. Bedobáltam a szokásos cuccokat a táskámba, majd el is indultunk. Pár perc múlva elértük a célunkat és miután elköszöntem Ash-től, siettem be a kávézóba. Mihelyst megláttam Taylor-t, hatalmas mosoly terült el az arcomon. Odamentem hozzá, mire felnézett.

-Nahát, Kristen! -felállt és egy csontropogtató ölelésben részesített. Miután elengedtük egymást, kikértünk egy-egy kávét, majd leültünk. -Rengeteget változtál Kris. Ez a haj nagyon jól áll. -célzott Ty a rövid, fekete hajamra, amit az intézetbe való bekerülésem után csináltattam. -Na de mesélj! Nagyon régen találkoztunk.

-Erről jut eszembe: Eltűntél. Mi történt?

-Ne haragudj. Apám itt, Londonban kapott munkát és azonnal el kellett jönnünk. Időt sem kaptam, hogy szóljak neked. Hogy elköszönjek tőled. Sajnálom. Tényleg.

-Most már itt vagy. -mosolyodtam el és megszorítottam az asztalon nyugvó kezét. Látszott rajta, hogy nagyon bántja a helyzet. Nem az ő hibája. 

(Robert szemszöge)

Mikor hazaértem, a Lizzy és anyám a nappaliban olvastak. 

-Vic gyere, itt van Rob! -kiabált fel az emelet felé Lizzy.

-Máris? -nyögtem fel.

-Igen, máris. Azt ígérted, a mai napot velünk töltöd és ugye ez nem fog olyan sokáig tartani, mert este már a srácokkal leszel. Tehát olyan 5-ig tudunk együtt lenni. Most meg már 11 óra. -tájékoztatott Lizzy.

-Oké oké, hol kezdünk?

-Egy kávézóban, aztán megyünk vásárolni. Ez nem lesz hosszú ne aggódj. Nem akartuk a mai napba betervezni ezt, de muszáj lesz, mert este mi is megyünk bulizni. De tényleg nem fog sokáig tartani. Ígérem. Már ki is van nézve a ruha, csak meg kell venni...

-Jól van Vic, oké, megyünk vásárolni. Ne aggódj már.

-Biztos te vagy az én öcsém?

-Miért is ne lennék én az? -nevettem fel.

-Mert ő sosem vette ilyen könnyedén a vásárlásokat.

-Talán mert sosem volt még ilyen szerelmes, mint most. -vigyorodtam el.

-És ez milyen jót tesz neked. -jött oda anya és megsimogatta az arcom.

-Jól van most már indulás! -kezdett el kifele tolni minket Lizzy. -Szia anya! -köszöntünk mind kórusban.

-Gondolom az én kocsimmal megyünk.

-Így van.

*****

Nemsokkal később leparkoltam a pláza előtt. Először kerestünk egy kávézót. Miattam persze olyat, hogy legyen kiülős rész, hogy tudjak dohányozni, ugyan is a kávé cigivel az igazi. Erre a lányog nyafogtak egy sort, mert miattam kellett tovább keresni, de amint megtaláltuk  tökéletest, már egyiknek sem volt baja. Vagy két órán keresztül ültünk ott és beszélgettünk, hülyültünk. Nagyon jó volt végre a testvéreimmel. Mostanában kicsit elhanyagoltam őket és most sok dolgot megtudhattam, amiről sikerült lemaradnom. Például hogy Victoria és a vőlegénye már nézegetik a lakásokat, ugyan is össze akarnak költözni. Örültem, hogy ilyen jól meg vannak. Lizzy még mindig nem találta meg az igazit, de nagyon kereste. Miután már elzsibbadt a fenekünk, úgy éreztük ideje tovább menni, így megkerestük a boltot, ahol a lányok kinézték a ruhát, majd megvették, de közben vagy 1000 másikat is találtak ami megtetszett nekik, így a beígért gyors vásárlásból bő 3 óra lett. De jól elszórakoztunk közben, tehát nem unatkoztam, sőt, még jól is éreztem magam közben.



(Kristen szemszöge)

Annyira jó volt Taylor-ral megint. Most végre minden egyenesbe jön? Rob-bal minden csodás, a családom egy álom, a barátaimat is imádom, megtaláltam a testvéremet, és újra velem van a legjobb barátom. Lehetnének a dolgok még ennél is jobbak? Úgy döntöttem délután olyan négy fele, hogy elugrom Sheila-ékhoz. Fel is hívtam.

-Szia Kris, mi újság?

-Szia, gondoltam elmennék most hozzátok, ha nem zavarok.

-Dehogy zavarsz. Gyere csak. Sőt, nincs kedved itt aludni? Tudod Jack is megy a fiúkkal, Dakota és a bátyád sem töltik itthon az éjszakát, szóval arra gondoltam tarthatnánk egy csajos estét.

-Benne vagyok.

-Akkor várlak.  -mondta, majd letette. Előszedtem egy nagyobb táskát, majd beledobáltam a cuccaimat. Uh. Most jut eszembe: Fel kell hívnom Kel-t, hogy kölcsön kérjem a kocsiját és Robot is, hogy holnap reggelig ne keressen itthon. Akkor kezdjük a bátyámmal.

-Szia Kel! Nem zavarlak?

-Dehogy zavarsz húgi mondjad!

-Kölcsönkérhetem a kocsid? Csak Shel-hez mennék vele, meg majd holnap haza.

-Persze, vidd csak. A kulcsot tudod hol van.

-Nagyon köszönöm. -elköszöntünk, majd Robot tárcsáztam.

-Szia szívem! Mit csinálsz?

-Most pakoltam össze a cuccom, megyek Shel-hez, csak gondoltam szólok, hogy majd csak holnap jövök haza.

-Jól van, érezd jól magad. Akkor majd holnap találkozunk.

-Köszi, szia.

-Szia. -már rohantam is le a lépcsőn, majd a kocsiba ülve már indítottam is.


*****

-Shel, hát ez hihetetlen aranyos. -mondtam köszönés helyett amikor kiszálltam a kocsiból, ahogy megláttam.

-Micsoda?

-A pocakod. -öleltem meg.

-Ja igen. Elkezdett nőni. Hát, nemsokára egy bálna leszek. -fintorgott. Amikor bementünk, Jacket láttam meg a nappaliban. Éppen tévét nézett.

-Szia Kris! -jött oda és egy nagy ölelést kaptam. - Nagyon örülök, hogy itt vagy. Így nem hagyom egyedül Shel-t.

-Lesz végre egy csajos esténk. -nézett rá az említett személy. -Már kicsit sok a féltésből. -erre felnevettem. Aranyosak együtt. És nemsokára egy igazi család.

-Na jól van lányok, én megyek, legyetek jók. -adott egy puszit Jack Shel szájára, majd nyomott egyet az én arcomra is, majd már itt sem volt.

-Jót fog neki tenni egy kicsit ha kimozdul a srácokkal. Régen nem volt már sehol. Minden lépésemet figyeli. Aranyos, de egy kicsit már idegesítő.

-Csak félt. De akkor most használjuk ki, hogy nincs itt a gyerek apja, és vaduljunk be. -erre nagy szemekkel nézett rám. -Ez alatt azt értem, hogy rendeljünk pizzát, és a nappaliban nézzünk filmet, amíg nyitva tudjuk tartani a szemünket. -erre felnevetett, aztán tényleg rendeltünk pizzát, majd miután meghozták, leültünk a kanapéra és vígjátékokat néztünk.


(Robert szemszöge)

A srácokkal végül a Black Lion-ba mentünk. Nagyon-nagyon régen találkoztam utoljára Sam-mal.

(Ha valaki nem emlékezne a BL-re és Sam-re, annak figyelmébe ajánlom a 4. fejezetet. A szer. )

Amikor odaértünk, rögtön a bárpulthoz vettük az irányt. Mindenkinek röviddel kellett innia, ahogy szoktuk, majd leültünk egy boxba, és beszélgetni kezdtünk. Kellan elmondta a többieknek is, hogy úgy döntött, megkéri Nikki kezét. Erre Tom már el is kezdte szervezni a legénybúcsút.

-Állj le Tom! Még nem mondott igent.

-De nemsokára fog. -biztatta őt Jack.

-Biztos vagy benne?

-Mind biztosak vagyunk Kellan. -mondtam most én. Ezer százalék volt, hogy Nikki igent mond. Kristen is kifejtette már bőven a dolgok állását. Miután elűztük belőle a kételyeket, arról esett szó, hogy Jack, nem-e akarja megkérni Sheila kezét.

-Még nem. Félre ne értsétek, vele akarom leélni az egész életem, és a gyerekünkkel, és kész vagyok arra, hogy mindkettejüknek gondját viseljem. Egy gyerek összehozása után meg még csak azt sem mondhatnám, hogy korán lenne, mert nem. Csak 1: Fiatalok vagyunk még. Jó, jogosan merülhet fel bennetek a kérdés, hogy miért, a szülői feladatra nem vagyunk túl fiatalok? A válasz pedig az, hogy de. De megoldottuk. 2: Nem szeretném, ha véletlenül is azt hinné, vagy csak felmerülne benne, hogy csak azért kérem meg a kezét, mert a gyerek után így érzem helyesnek. Mert ha egyszer megkérem a kezét, azt nem csak azért fogom, mert van egy közös gyerekünk, hanem mert tényleg szeretem. Tehát amíg terhes, biztosan nem fogom megtenni.

-Jól van. Te tudod. Meg mondjuk elég logikusnak hangzik amit mondasz. -nyugtázta Tom.


(Kristen szemszöge)

(Másnap reggel)


-Kristen kelj már fel! -arra keltem, hogy Shel üvölt a fülembe.

-Baj van? -néztem fel rögtön. Megijedtem, hogy valami baj történt.

-Semmi baj nincs, azon kívül, hogy tegnap este valami olyasmit mondtál, hogy ma dolgoznod kell, és már 11 óra. Én is most keltem.

-Uhh. Kösz, hogy felkeltettél. Akkor készülődöm és indulok is. Addig itt a mobilom felhívnád légyszi Kel-t, hogy ma még nálam lehet-e a kocsija? A benzint majd fizetem.

-Persze. -mikor sikerült feltápászkodnom, bevetettem magam a fürdőbe, és elvégeztem  a reggeli teendőket, majd felöltöztem és kimentem Shel-hez.

-Kocsi elrendezve. -adta vissza a telefonom, majd megreggeliztünk.

-Jack? -kérdeztem rá evés közben.

-Alszik még. Éjszaka jött haza, nemsokkal azután, hogy elaludtunk.

-Jól van, akkor nem leszel együl.

-Miért baj az, ha egyedül vagyok? Nem kell ám ennyire vigyázni.

-Nem baj, csak jobb ha van veled valaki. Csak vigyázunk rád Shel. Tudod, hogy nem akarunk neked rosszat.

-Persze.

-Nekem indulnom kell. Majd találkozunk. -adtam neki egy puszit az arcára majd mentem is. Nem mentem haza, egyből a munkahelyem felé vettem az irányt. Nem lett volna már időm otthon lecuccolni. 5 percet így is késtem. Scott, a főnököm pedig pont bent van ma. Nagyszerű.

-Kristen! -hallottam, hogy kiabál az irodájából, amikor elmentem annak ajtaja előtt az öltöző felé.

-Mr. Porter! -álltam meg a nyitott ajtóban. -Nagyon sajnálom a mai késést. Többet nem fordul elő ígérem.

-Semmi gond Kristen. 5 perc most belefér, de tényleg örülnék, ha több ilyen nem lenne. Megtennéd, hogy leülsz? -intett a vele szemben lévő szék felé, mire engedelmeskedtem. -Szeretnék pár szót váltani veled. Nem nagy ügy, csak néhány rutin dolog. Ne aggódj! -mosolyodott el. Még nem volt alkalmam, hogy többet beszéljek vele, ugyan is az állásinterjún kb csak a bemutatkozás erejéig találkoztunk. Egy csaj volt aki "vizsgáztatott" és amikor megfelelőnek talált, akkor szólt a főnöknek, aki lejött az irodájából és bejelentette, hogy fel vagyok véve. Eddig szimpatikusnak tűnik. -Először is, szólíts Scott-nak. Szeretném, ha jó hangulatban telnének a munkanapok és szívesen jönnének be dolgozni az alkalmazottaim, ettől függetlenül a tekintélyt meg kell tartani. Szóval baráti környezetben vagy itt, de a főnök akkor is én vagyok. -erre a beszélgetésre azért volt most szükség, mert eddig nem volt rá alkalom. Kb 1 hónapja dolgozom itt, de még nem találtunk olyan időpontot, amikor a nagyfőnökkel lehetett volna egyeztetni. Még vagy fél órán keresztül mondta, hogy mi az, ami megengedett, és mi az, ami elvárt. -Minden világos? -kérdezte a végén, amikor mindketten felálltunk a székről.

-Igen Mr. Porter.

-Úgy látom mégsem. -erre megmerevedtem. Mit csináltam vagy mondtam rosszul máris? -Az elején tisztáztuk, hogy tegeződünk.

-Bocsánat Scott.

-Na így már tökéletes. Akkor induljunk is. -ahogy az ajtó felé indultunk, megakadt a szemem egy képen.

-Ő a feleségem. -mondta, mikor látta, hogy a képet bámulom.

-Gyönyörű nő.

-Igen az. -úgy nézte a képet, mintha elvarázsolták volna. A képen ugyan így nézett a feleségére. Nagyon szerethetik egymást. Kíváncsi vagyok vajon mi is így nézünk egymásra Rob-bal?

-Ó, ne haragudj, nem akartam túlságosan személyeskedni.

-Semmi gond. -mosolygott. -Gyere. -nyitotta ki az ajtót, majd én mentem, hogy elkezdhessem a mai munkát. Mikor beálltam Sarah-hoz (ő a kolléganőm) már volt is egy pár vendég. Ma elég forgalmas napunk volt, egész nap jöttek-mentek a vendégek. Fárasztó volt ugyan, de jó is. Amikor letelt a munkaidőm, elmentem, hogy átöltözzek. Közben Rob hívott.

-Szia, most végeztem.

-Tudom, azért hívlak, hogy itt vagyok, jöttem érted.

-Édes vagy köszi, mindjárt lent leszek. -ezzel letettem a telefont és felkaptam a táskám, majd lerohantam a lépcsőn. Pont akkor jött ki az irodájából Scott is.

-Oh Kristen. Holnap hányra is jössz?

-Holnap reggeles vagyok. 8-ra jövök.

-Rendben, akkor viszlát holnap.

-Holnap is bent leszel?

-Igen, mostanában sok papírmunkát kell végezni a hellyel kapcsolatban. -közben kiértünk a kávézó elé.

-Ó, hát akkor holnap találkozunk. Szia. -miután elköszöntünk, megláttam Robert kocsiját a bejárat mellett és a benne ülő, kicsit morcos képű szerelmemet. Beültem az anyósülésre, majd felé hajoltam egy csókért. Éreztem és láttam is rajta, hogy valami nem oké.

-Mi a baj szívem?

-Ez a Mr. Porter...bepróbálkozott nálad? -nem kertelt, konkrétan rákérdezett.

-Ez meg miféle kérdés? -válaszoltam kérdéssel a kérdésre egy kicsit magasabb hangon, mint az eredeti. Ekkor indított.

-Hagytad is neki? -az előző kérdése meglepett, ez meg egyenesen bántott. Gondolom az, hogy nem válaszoltam az előző kérdésre, nála egy igennel volt egyenlő.

-Ez most komoly? Egy: nem próbálkozott be. Kettő: házas ember, 3: ha be is próbálkozott volna, nemet mondtam volna. De mondd meg őszintén Robert! Így ismertél meg? Hogy az első adandó alkalommal megcsalnálak?

-Nem így ismertelek meg, de az emberek változnak és te vagy nem láttad, vagy direkt nem láttad, vagy láttad csak tagadod, hogy hogyan nézett rád. -a mondandója első fele még jobban megdöbbentett. Tehát komolyan azt hiszi, hogy megcsaltam. Elhatároztam, hogy nem fogom mutatni neki, hogy mennyire megbántott ezzel. Hidegen fordultam vissza felé.

-Mint mondtam, Scott házas ember, és éppen a feleségéről beszéltünk. És megint csak ismételni tudom magam: Nem próbálkozott be, de ha meg is tette volna, akkor sem érdekelne, ugyan mióta megismertelek, nem látom a többi férfit. De te vagy nem veszed észre, vagy szarsz arra, hogy mennyire szeretlek. Az emberek pedig igen, tényleg változnak, de szerintem én nem változtam. Vagy ha igen, az érzéseim semmiképp. Egy bizonyos pontig aranyos, ha féltékeny vagy, de amikor már gyanúsítasz, az már túl megy egy határon. Azt hittem fontos vagyok neked és hogy bízol bennem. Ismételten tévedtem. Csalódtam benned Robert. Gondolkodj el rajta, hogy megbízol-e bennem vagy sem és ha jutottál valamire, tudasd velem. -mondtam, majd szerencsémre pont megálltunk egy piros lámpánál, így én kiszálltam a kocsiból és gyalog indultam tovább. Mikor a járdához értem, akkor hallottam meg Rob hangját.

-Sajnálom Kristen, nem gondolkodtam, gyere vissza kérlek, beszéljük meg és haza viszlek. -kiszállt a kocsiból és onnan kiáltott.

-Meg fogjuk beszélni, ha lehiggadtál, és te is elhiszed amit mondasz. -mondtam, majd továbbmentem és hallottam a dudaszót, ami azt jelezte, hogy azóta zöldre váltott a lámpa és Rob kocsija mögött valaki már türelmetlen. Ekkor eleredtek a könnyeim. 

Mire hazaértem, kicsit lenyugodtam és el tudtam tüntetni a sírás nyomait. Érdekes: ilyenkor persze, hogy itthon van mindenki. Máskor senki, most Bob, Mary, Kellan és Nikki is itt van. Mindenki a nappaliban.

-Sziasztok! -köszöntem, majd elindultam a szobám felé, de amikor a lépcső felénél tartottam, meghallottam magam mögött Kel hangját.

-Kris, mi a baj? -vagy látta rajtam, hogy van valami, vagy abból vette észre, hogy nem mentem oda hozzájuk. Ekkor újra megjelentek a könnyek és nem akartam megfordulni, de muszáj volt.

-Semmi gond Kellan. Minden a legnagyobb rendben. -mondtam a könnyeimen át mosolyogva. Tudtam, hogy hiába mosolygok, a könnyek elárulnak. Indultam is tovább, hogy a szobámba érve elaludhassak végre.

-Állj meg! -szólt utánam, de mivel nem tettem így, a szobám előtt kapta el a karomat.

-Mi történt?

-Robert és én...

-Szakítottatok? Mit csinált az a rohadék? -vágott közbe.

-Nem. Én mondtam neki, hogy gondolkodjon egy kicsit, majd tudassa velem, hogy mire jutott.

-De mi történt? -mindketten leültünk az ágyamra egymással szemben és elmeséltem neki az egész történetet. Aranyos volt, olyan ideges lett, hogy a történet befejeztével rohanni akart Robhoz, hogy beverje a képét, de sikerült erről lebeszélnem. -Hogy gondolhatta ezt? Nem értem. -egy ideig még beszélgettünk, majd elaludtam.

(Nikki szemszöge)

Amikor Kris megjött, mint tudtuk, hogy valami nem oké. Csak beköszönt, ide sem nézett, majd indult is felfelé. Szerelmem utána ment és jó sokáig nem is láttuk őket. Én jól elbeszélgettem ugyan Mary-vel és Bob-bal, de idegesített, hogy mi történhetett Kristen-nel és aggódtam is miatta. Este 11-kor úgy voltam vele, hogy ideje felmenni, megnézni, hogy mi van Kris-sel. Bekopogtam az ajtón, de válasz nem érkezett, így halkan benyitottam. Az egyik lámpa égett, így láthattam, hogy elaludtak az ágyon egymás mellett. Nagyon aranyosak voltak. Nem keltettem fel őket, bár mind a ketten utcai ruhában voltak még, gondoltam elég hosszú napja volt mind a kettőjüknek, hagy aludjanak. Betakartam őket, majd lekapcsoltam a lámpát, halkan kimentem a szobából és becsuktam az ajtót. Ekkor Mary jött velem szembe.

-Na, megtudtál valamit?

-Semmit. Mind a ketten alszanak. Nem akarom őket felkelteni. -miután elköszöntünk, átmentem Kel szobájába, lefürödtem, fogat mostam, majd ágyba bújtam.

(Robert szemszöge)

Tiszta ideg voltam. Kris tényleg nem olyan, hogy megcsalna. Ő kimondja amit gondol, tehát ha lenne valami akkor azt elmondta volna. Teljesen igaza volt mindenben amit mondott. Magamat sem értem, hogy hogy mondhattam neki azt, amit. Tényleg nagyon megbánthattam. Ebből is látszik, hogy mennyire szeretem. Ha nem érdekelne, nem lettem volna olyan ideges. Elöntötte az agyamat a féltékenység. Még hagynom kell Kristen-t egy kicsit. Hogy lenyugodjon és hogy higgyen nekem, tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Mert mostanra mindent átgondoltam és minden egyes szót teljesen komolyan gondolok, amit mondani akarok neki. 

Felhívtam Mary mobilját, hogy megtudjam, rendben hazaért-e. Aggódtam érte. Nagyon feldúlt állapotban indult el egyedül. Kicsit megkönnyebbültem, amikor Mary elárulta, hogy Kris épségben hazaért. Rákérdezett, hogy mi történt, de nem akartam neki ecsetelni a dolgokat, meg hosszú is lett volna, így csak annyit mondtam, hogy kicsit összekaptunk, mert nagyon hülye voltam. Mikor biztosítottam róla, hogy helyre fogom hozni a hibám -lehetőleg minél hamarabb- letettük a telefont, majd azt esti teendők után lefeküdtem. Persze amint az ágyra feküdtem, kivágódott az ajtó. Semmi kopogás, vagy kérdezés, csak ahogyan azt Vic-től megszokhattuk.

-Na jó, én nem nézem tovább ezt a savanyú képet. M történt? -ült le mellém az ágyra. Már csak ez hiányzott. Alig vártam, hogy elaludjak, hogy holnap végre megbeszélhessük az egészet és minden a legnagyobb rendbe kerüljön.

-Victoria, kérlek! Most semmi kedvem ehhez. Amúgy sincs jelentősége, mert holnap rendbe hozom a dolgot. Jó éjszakát. -morogtam, majd az oldalamra fordultam, neki háttal. Erre lerántotta rólam a takarót. -Mi a....?

-Nem Robert, ennyivel nem érem be.

-Jól van, dalolok, csak add vissza a takaróm. -mondtam, majd miután visszakaptam, visszaült mellém és én mesélni kezdtem. Amikor végeztem, jött a véleményezés.

-Nyugi, tényleg: holnap megbeszélitek és minden olyan lesz mint pár napja volt. Vagy még jobb. Egy kicsit tényleg túlreagáltad és mondjuk nekem sem estek volna valami jól azok, amiket neki mondtál, úgyhogy én nem adnám magam könnyen. Én azt mondom nyűgözd le. De minden oké lesz. Aludj jól öcsi.

-Te is Vic. És kösz. -mosolyogtam rá, majd ment ő is lefeküdni. Agyalni kezdtem, hogy mivel nyűgözhetném le (ahogyan azt Vic mondta). De nem is biztos, hogy itt lenyűgözésre lesz szükség. Kris nem olyan, mint Vic. Ami még inkább feladja a leckét. Egész éjszaka ezen gondolkodtam és vártam, hogy végre elaludjak, de nem sikerült.

18. fejezet

18. fejezet

-A teljes nevem Cameron Steel. -kérdőn nézett rám. -Muszáj volt. Az nem érdekel, hogy én mit kapok, de hozzád ne jussanak el. -mondtam, mire egy csepp könny folyt le Kris arcán. -Ne sírj húgi. Most már itt vagyok és itt is maradok.

(Kristen szemszöge)

Hihetetlen! Visszakaptam a bátyámat. Elmondhatatlanul örülök. Persze az elmulasztott időt be kell pótolni, ami nem lesz könnyű, de Cam mondta, hogy nagyon szeretné megpróbálni. És máris elkezdte. Meghívott egy fagyira, de nem is ennek örültem igazán. Hanem ő kérte ki nekem is és a kedvencemet. Anélkül, hogy megkérdezte volna. Tudta. Nagyon meglepett, hogy emlékszik, amit szóvá is tettem.

-Nem voltam veled, de nem felejtettelek el. Hihetetlenül hiányoztál húgi. Olyan nagy volt a késztetés, hogy meglátogassalak, de aztán-nehezen ugyan- de nemet tudtam mondani magamnak. Nem lett volna biztonságos. De nagyon örülök, hogy most ez így történt.

-Nem akarlak újra elveszíteni Cam. -vallottam be neki szemlesütve.

-És nem is fogsz. Ezentúl nem bírsz majd levakarni magadról. Csak aztán az agyadra ne menjek. -viccelődött, mire felnevettem. Mint régen, újra a testvéremmel nevetek! Számomra még mindig felfoghatatlan. Egy ideig még sétáltunk, úgy döntöttünk, ideje haza menni. Cam kocsival jött, így felajánlotta, hogy haza visz, de nemet mondtam, mondván elmegyek Rob-hoz, hogy elújságoljam neki a nagy hírt, miszerint remélhetőleg végleg visszakaptam Cameront. Rob gyalog 5 percre lakik a parktól, hol sétáltunk, így elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy holnap találkozunk valamikor, majd telefonon megbeszéljük.

Én szinte szökdécselve tettem meg az utat Robert-ékig. Szerintem mindenki hülyének nézett az utcán aki szembe jött velem, de nem érdekelt. Nagyon boldog voltam. Fülig érő szájjal csöngettem be, majd Clare nyitott ajtót.

-Nahát Kristen! Nem is tudtam, hogy jössz. De örülök! -ölelt meg rögtön.

-Szia Clare. Remélem nem zavarok. Váratlanul jöttem, Robert sem tudja.

-Dehogy zavarsz. Menj csak fel a szobájában van.

-Köszönöm! -azzal futottam is a lépcsőn. Amikor a szobája ajtajához értem uralkodnom kellett magamon, hogy ne rontsak be az ajtón, de bekopogtam, majd miután engedélyt kaptam, beléptem. Ekkor láttam meg, hogy Rob és a bátyám terülnek el az ágyon és beszélgetnek.

-Sziasztok! Remélem nem zavarok!

-Te sosem zavarsz. Nem is mondat, hogy jössz. -ült fel Rob.

-Tudom és remélem nem zavartam meg semmit. -néztem Kel-re és gondoltam itt valami pasi lelkizésre.

-Dehogy is. Sőt, talán te is tudnál segíteni. -szólalt meg most bátyám is.

-Valami baj van?

-Dehogy is. Csak Nikkivel 1 hét múlva lesz a két éves évfordulónk és gyűjtöm, hogy mivel lephetném meg. Valami különlegeset szeretnék. És meglepőt. Szerinted mi lehet a legmeglepőbb ajándék?

-Ha megkérnéd a kezét. -vágtam rá. Erre kicsit ijedt képet vágott. -Jaj Kel ne szarj be, csak hülyéskedek. Azt te érzed, hogy mikor akarod, vagy hogy egyáltalán akarod-e. Csak ez volt az első, ami eszembe jutott arról, hogy meglepő ajándékot szeretnél neki. De persze egy nyaralás is jó ötlet szerintem. Csak ti ketten egy trópusi szigeten. -a monológom után csend lett. Pár perc után meguntam. Megijedtem, hogy valami rosszat mondtam a leánykérős ötletemmel. -Jesszusom fiúk, ha tudom, hogy ez az poén ennyire beparáztat titeket, inkább meg se szólalok.

-Nem erről van szó. -szólalt meg végre Kellan. -Hanem hogy megfordult a fejemben. -erre egy hatalmas kő esett le a szívemről. És igazából Robbal erről beszéltünk egy ideje. Folyamatosan a mellette és az ellene szóló érveket hozzuk fel.

-Mik a mellette szóló érvek? -kérdeztem és én is lefeküdtem az ágyra kettőjük közé, így újra belefeledkeztünk az ötletelésbe, ezúttal hárman.

-Szeretik egymást. Nikki imádja a felhajtásokat, akár csak Ashley. Minden nő szeretne egyszer fehér ruhában pompázni (legalább is Lizzy elmondása alapján).  -világosított fel Rob az eddig összeszedett "mellette érvek" listáról.

-És mik szólnak ellene?

-Félek, hogy talán korai, és hogy Nikki talán nem szeretné. -szólalt meg most Kel.

-Ez kettő három ellen. -összegeztem a hallottakat. -És kiegészíteném pár dologgal. Mellette szól még, hogy szerintem ha megkérnéd a kezét, ezzel is tudatnád vele, hogy nincs más, akivel jobban szeretnéd leélni az életed mint vele, és ez egy nagyon imponáló dolog. Na meg ez egy hatalmas megerősítés lenne Nikkinek Kel érzelmeiről. Az ellene érvekhez én sem tudok többet, szóval szerintem nagy fölényben győzött az igen. -véglegesítettem mondandómat.

-Nem is tudtam, hogy ilyen okos húgom van. Mi már vagy három órája ezen agyalunk, erre te megjelensz és öt perc alatt megoldod.

-Szóval megteszed? -kérdezte végül Rob.

-Igen. -egyértelmű és határozott volt a válasz.

-Talán be nő az én nagy melák bátyám feje lágya? kérdeztem, miközben összekócoltam a haját.

-Amúgy miért is jöttél Rob-hoz ilyen váratlanul?

-Jaj tényleg! Nem fogjátok elhinni: Cam-mel megbeszéltünk mindent.

-Komolyan? És minden oké? -aggodalmaskodott kicsit Rob.

-Ennél okébb nem is lehetne. -vigyorogtam megint, mint akinek úgy maradt a szája, komolyan.

-Tényleg? Úgy örülök kicsim. -vigyorgott most már ő is és fölém gördült, hogy megcsókolhasson. Csókunk kezdett kissé vadra váltani amikor meghallottuk Kel hangját.

-Legalább várjátok meg amíg elmegyek. Nem akarom a húgomat és a legjobb haveromat szex közben látni. -erre felnevettem és el akartam szakadni Robert-től, de nem nagyon ment így, hogy én voltam alul és látszólag neki nem nagyon volt kedve abbahagyni, amit elkezdett.

-Akkor nagyon remélem, hogy egyedül is kitalálsz. -mondta Rob miközben még mindig velem volt elfoglalva.

-Tudjátok mit, inkább maradok. Biztosan izgalmasabb lesz, mint egyedül otthon. -erre már csak azt láttam, hogy egy párna landol Kellan fején, majd Rob felkelt, hogy kikísérje Kellan-t. Robert háttal állt, de Kel arcát látva nem hiszem, hogy szerelmem éppen legkedvesebb mosolyát mutatta neki. Csakhogy bátyám fél perc múlva felröhögött. -Ahogy látom itt két percen belül fognak történni szép dolgok, ahogy Robcit elnézem. Na meg ahogy látom kis Robert is készen áll. -röhögött tovább én pedig fülig pirultam.

-Na jól van szia Kel. -nyitotta ki az ajtót Rob jelzésül, hogy most már igazán leléphetne.

-Ilyen vendéglátó vagy te? Elzavarsz és még ki se kísérsz?

-Inkább mi menjünk. -álltam fel és kislisszoltam Kel mellett, majd mentem lefelé a lépcsőn. Amikor már kint voltunk, javasoltam, neki, hogy menjen át egy haverjához vagy Nikkihez.

-Vagy maradhatsz itt is, nézz filmet vagy bánom is én. -mondta még Rob, majd autóba ültünk és már hajtottunk is hozzánk.

-Most miért mi megyünk? -kérdezte Rob értetlenül és kicsit dühösen.

-Mert nálunk üres a ház. -erre válaszul beletaposott a gázba, amin én csak nevettem.


*****


(Kellan szemszög)

A húginak jól fog telni a délután. Vigyorogtam magamban. Úgy döntöttem, felhívom Nikki-t, hátha ráér ő is valami hasonlóra.

-Szia szívem mondjad! -vette fel a harmadik csörgés után.

-Szia, mit csinálsz?

-Vásárolunk Ashley-vel. Miért? -a fenébe.

-Akkor most nem igazán érsz rá mi?

-Hát, kb egy óra múlva vagyok otthon. Ha gondolod majd gyere át.

-Ott várlak majd oké?

-Rendben. Szeretlek.

-Én is téged. -majd bontottam a vonalat és arra gondoltam, hogy hamarabb átmegyek Nikki-ékhez, hogy megbeszéljem a leánykérős dolgot a szüleivel. Nem azért mert ilyen régi módi lennék, csak nagyon jóban vagyok velük és kíváncsi vagyok a véleményükre.


(Sheila szemszög)

Amikor Cam hazajött, egy hatalmas vigyor terült el a képén.

-Na? -ugrottam elé rögtön.

-Mi az?

-Ne csináld már! Hogy ment? Bár ahogy a vigyorodból elnézem jól ment de akkor is. Mi volt? Hogy volt? Mi történt?

-Elrendeztük a dolgokat. Minden rendben. Végre újra a húgommal vagyok.

-Komolyan? Úgy örülök. -sikítottam és a nyakába ugrottam. Erre Dakota is lejött az emeletről.

-Mi ez a nagy örömködés? -kérdezte ahogy elnézte ölelkező, vigyorgó párosunkat.

-A húgommal újra egy család vagyunk.

-Ez nagyszerű Cam. -erőltetett magára egy mosolyt, majd átvette helyemet, hogy megcsókolhassa szerelmét. Valami nem jó itt. Dakota nem volt őszinte. Nem örül Krisnek. De hát nem volt vele semmi baja az elején. Majd beszélek vele erről. Miután felvonultak, úgy gondoltam felhívom Stew-t. Mikor már azt hittem, nem fogja felvenni, még is csak megtette. De igen érdekes volt a hangja.

-Kris jól vagy?

-Igh...igen, csak mondd Shel...Nem...nem épph a legalkalmasabb. -úú csak most esik le.

-Úúh bocsi Kris nem akartalak zavarni, akkor majd visszahívlak később ha az úgy jó.

-Majd én hívlak. -hadarta el gyorsan, majd kinyomta. -csak mosolyogtam rajta. Hát kíváncsi vagyok, fog-e hívni. Szerintem pár perc múlva el is felejti, hogy hívtam. Majd később mg próbálkozom. Remélem akkor nem fogok zavarni.

*****

(Robert szemszög)

-Téged mindig szex közben keresnek. -sóhajtottam nevetve, mikor már együtt feküdtünk az ágyon a plafont bámulva.

-Különleges érzékük van ehhez.

-Legközelebb ki lesz kapcsolva az az átkozott telefon. Tényleg: ki is keresett? -erre szerelmem kiugrott az ágyból és vadul keresni kezdett valamit. -Mit csinálsz szívem?

-A mobilomat keresem. Sheila hívott. Megígértem neki, hogy majd visszahívom. -mikor megtalálta kikereste a számot, majd tárcsázta. nemsokára fel is vette Shel.

-Szia Shel! Ne haragudj, az előbb nem volt alkalmas. -néztem Kris-t miközben beszélt, majd ahogy tekintetem lejjebb haladt, észrevettem, hogy nincs rajta semmi. Uhh nem fogunk valami hamar kimászni ebből a szobából. Ezt szóvá is tettem amikor letette azt a vackot.

-Csak lassíts nagyfiú! Neked menned kéne. Nem igaz? -a francba. Pár napja megbeszéltem Vic-kel és Lizzy-vel, hogy a mai napot velük töltöm, este pedig a srácokkal megyünk inni.

-Nem lehetne, hogy ezt most kihagyjam? -nyögtem panaszosan.

-Nem. Megígérted a csajoknak. -ült le  velem szemben és megcsókolt.

-Nem könnyíted meg a helyzetem.

-Gyerünk Robert! -dobta hozzám a pólómat nevetve, majd a fürdőbe szaladt. Igaza van. Felöltöztem, majd Kris után mentem. Zuhanyozott.

-Ha azt mondtam, nem könnyíted meg a helyzetem, úgy értettem, nem hogy megnehezíted, inkább ellehetetleníted. -erre elmosolyodott.

-Holnap találkozunk. -kirakta a fejét, hogy egy búcsúcsókban részesíthessen, majd folytatta tevékenységét én pedig el indultam, hogy a mai napot a nővéreimmel töltsem.

(Taylor szemszöge)

Hirtelen felismeréssel ébredtem. Róla álmodtam és már minden összeállt. Olyan hirtelen ültem fel az ágyban, hogy megszédültem. A múltkori partin a csaj, aki nekem jött, Kristen! Be is mutatkozott, de nem ismertem fel. Basszus, hogy lehettem ilyen bamba?

Kristen volt a legjobb barátom. Amikor bekerült abba az intézetbe, mindig jártam hozzá, majd a szüleim hirtelen jelentették be, hogy Londonba költözünk. Esélyem sem volt elbúcsúzni Kris-től, vagy csak szólni neki. De akkor rövid fekete haja volt. Most  nem ismertem meg vagy csak nem fogtam fel hogy ő az. Azonnal tárcsáztam Kellan-t.

-Mi van? -szólt bele nyűgösen. Gondolom felébresztettem.

-Bocs, hogy ilyen korán. Add meg légyszi Kristen számát.

-Mi van? Haver, azt mondtad, nem tetszik. Na meg mondtam, hogy pasija van.

-Nem akarok tőle úgy semmit. Majd mindent elmagyarázok, csak mondd a számát kérlek. -nem vitatkozott tovább, szerintem még fáradt volt hozzá. Lediktálta a telefonszámot, én leírtam, majd gyorsan megköszöntem és le is tettem, majd elmentettem a számot. Az órára néztem, ami tudatosította bennem, hogy még korán van, így kénytelen voltam várni. Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőket, majd megnéztem az e-mailokat. Mire végeztem, kilenc óra lett. Már nem tudtam tovább várni, tárcsáztam Kris-t.

-Szia Kristen! Taylor vagyok. Nem tudom emlékszel-e rám az egyik partin sikerült egymásba botlanunk.

-Ó, szia Taylor.

-Egy furcsa kérdésem lenne: Nem emlékeztettelek valakire? -erre csend lett a a vonal túlsó felén. -Kris, itt vagy?

-Most, hogy mondod, de igen. -újabb csend, majd két perc múlva felsikoltott.

-Te az a Taylor vagy?

-Attól függ melyikre gondolsz. -úgy vigyorogtam, hogy az szinte letörölhetetlen volt.

-Taylor Lautner.

Nos, ez most ennyi lett, remélem tetszeni fog. Aki nem értené Taylor -a fejezetben lévő- első gondolatait, annak figyelmébe ajánlom a 8. fejezetet. :)

17.fejezet

17.fejezet

Sziasztok!
Nem tudom, miért lett fehér a szöveg mögött, engem nagyon idegesít, remélem egyedül vagyok vele :)
A fejezetről annyit, hogy kicsit rövidebb lett a szokottnál, de remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!

-Nem Kristen, én komolyan beszélek. Nekem nem szimpatikus.

-Nem lesz semmi gond. Gyere, menjünk haza. Ünnepeljük meg. -kacsintott egyet. Egy ilyen ajánlatnak ki tud ellenállni?

Másnap reggel a telefon csörgésére keltem, ami Robnak nem nyerte el a tetszését.

-Már megint ki keres az éjszaka közepén? -mérgelődött félálomban.

-Ssss. Csak az ébresztő az. Aludj csak. -adtam egy puszit az arcára.

-Hová mész? Hány óra van?

-Sheila-val találkozom és fél kilenc. 

-Akkor én visszaalszom. -halkan felkuncogtam. Nem aludt túl sokat. Nem mintha panaszra lett volna oka az alvás helyetti elfoglaltság miatt.

-Csak ne felejtsd el, hogy délután mész dolgozni. -erre már nem mondott semmit, már horkolt is. Kimentem a gardróbba és összeszedtem a ruháimat. Kihasználtam, hogy nincs itt Ashley, így olyan ruhákat aggattam magamra, amiktől ő kikészülne. Egy krémszínű nadrágot vettem fel egy kék ujjatlannal, amire rávettem egy kockás inget, mondván ha melegem lesz, csak leveszem. A végén pedig találtam egy világoskék cipőt, ami nekem nagyon tetszett, de ha Ahh itt lenne, szerintem megtiltaná, hogy felvegyem.

 De most nincs itt, úgyhogy azt veszek fel amit akarok. Komolyan úgy érzem magam, mint egy lázadó kamasz, aki eltitkol valamit a szülei elől gondolván, hogy amiről nem tudnak, az nem fáj. Na mindegy. Egy táskába bedobtam a mobilom, cigit, zsepit, iratokat, majd miután befújtam magam a kedvenc parfümömmel, az is a táskába került. Mire kész lettem, egy autó dudálását hallottam a ház elől. Adtam Rob arcára egy puszit, majd lesiettem a lépcsőn. Mary és Bob a konyhában reggeliztek.

-Kristen, hát te hová sietsz? Nem eszel velünk?

-Jó reggelt! Köszönöm nem. Sheila-val találkozom már itt is van, úgyhogy rohanok.

-Reggelizni akkor is kell Kristen. Akkor hívd be őt is.

-Köszönöm Mary, de tényleg nem vagyok éhes. -mondtam, majd egy-egy puszit adtam mindkettejük arcára és már rohantam is ki.

(Mary szemszöge)

-Nem jó ez így Bob.

-Micsoda? -nézett fel a napilap mögül.

-Talán tegnap reggel láttam őt utoljára enni, és akkor is keveset.

-Túl sokat aggódsz szívem. Biztosan evett. Nem látod őt egész nap.

-Akkor is alig eszik. Nem lesz ez így  jó. Egyre soványabb. -erre már nem mondott Bob semmit. Lehet, hogy túl sokat aggódom? Nem számít. Akkor is fontos nekem Kris és az egészsége. Ha hazajött azonnal le fog ülni enni. 

Miközben mosogattam Bon elköszönt és indult az irodába. Holnap már végre ő is itthon lesz pár hétig. Jön végre a nyári szabadság. Mikor végeztem az öblítéssel, Robert jött le az emeletről.

-Nahát szervusz Robert! Nem is tudtam, hogy itt aludtál.

-Szia Mary, remélem nem gond.

-Dehogy gond! Örülök, hogy ilyen jól megvagytok Kristennel. -ekkor szembe jutott valami. -Te figyelj csak, ha már szóba került Kris.

-Tessék. -kíváncsian nézett rám, jól láthatóan fogalma sem volt mit szeretnék kérdezni.

-Mikor evett utoljára?

-Tegnap este evett egy croissant. Miért?

-Nagyon keveset eszik. Aggódom érte.

-Igen, ezt én is észrevettem. 

-Figyelj rá kérlek.

-Ezt kérned sem kell. Persze, hogy figyelek.

-Köszönöm Robert. Gyere, legalább te egyél valamit.

-Nem akarok zavarni.

(Robert szemszöge)

-Nem akarok zavarni.

-Ne butáskodj! Dehogy zavarsz! -mondta és már tette is az asztalra a reggelim.

- Köszönöm. -mondtam, majd leültem és enni kezdtem.

-Lehetne még egy kérdésem?

-Persze.

-Észrevettem, hogy Kris egyik nap nagyon feldúlt volt mikor hazajöttetek. Mi történt? Összekaptatok?

-Nem, ilyenről szó sincs. Ez ugye akkor volt, amikor elmentünk Shel-ékhez. Nos, a húgának a barátja személye volt Kris kiborulásának az oka.

-Talán ismeri?

-A testvére.

-Micsoda? Cameron itt van? Egészséges? Nincs baja? -jött elő rögtön Mary-ből a védelmező anyuka.

-Igen itt van, és semmi baja. Bár én ezen nagyon szívesen változtatnék. -jegyeztem meg, mire Mary kérdőn nézett rám. -Mindig is a közelben volt. De Kris-t nem kereste. Ami láthatóan nagyon rosszul esik neki. Meg akarta magyarázni akkor, de Kris nem engedte, úgyhogy nem tudjuk az okát semminek. Kris most is azért találkozik Shel-lel, hogy kitaláljanak valamit, hogy mikor és hogyan jelentsék be Sheila-ék, hogy gyerekük lesz. Szeretné, ha mindenki örülne velük, de ez nehezen fog menni, ha Kris és Cameron így állnak egymással.

-Shelia terhes?

-Igen. És nagyon örülnek neki. -mosolyodtam el.

-Jó sok mindenről maradtam le, látszik hogy már egy hete csak 5 percekre találkozom a pletykás fiammal. -nevetett fel, mire vele együtt nevettem én is.

-Nagyon köszönöm a reggelit. -adtam vissza a tányért, majd elköszöntem és mentem haza. A kocsival  húsz perc alatt haza is értem.

-Mi van öcskös? Téged már itthon is látni? - kérdezte idegesítőbbik nővérem.

-Hagyd őt Vic. Csak szerelmes. -ezen elgondolkodtam. Igen az vagyok. Szeretem Kristen-t. Ilyen erősen és ilyen biztosan még senki iránt sem éreztem.

-Igen. Az vagyok. -mosolyodtam el.

-Na tessék. Lizzy-nek vőlegénye van, a kicsi is szerelmes, én meg itt vagyok egyedül.

-Ugyan Vic! Te is megtalálod.

(Kristen szemszöge)

-Meg fogom beszélni vele.

-Ne miattam Kris, ha még nem állsz rá készen akkor...

-Készen állok. Ne aggódj. Megadnád a számát kérlek?

-Biztos vagy benne? -kérdezte Shel, miközben a mobilját vette elő a táskájából.

-Teljesen. -elmentettem Cam számát, majd beszélgettünk egy kicsit még, aztán Shel-nek mennie kellett,

-Gyere, haza viszlek.

-Köszi, én még maradok. Majd hazasétálok. Közben lehet, hogy benézek Rob-hoz.

-Rendben. Szia. -adott egy puszit az arcomra, majd ment az autójához, aztán pedig már nem láttam. Elindultam sétálni,  közben raktam be zenét és azt hallgattam. Egy idő után az jutott eszembe, hogy fel kellene hívnom Cameron-t. Minél előbb, annál jobb. Túl akarok lenni rajta. Amint ezt elhatároztam magamban, tárcsáztam is. Három csengés után fel is vette.

-Igen?

-Szia, Cameron! Én vagyok az, Kristen.

-Kris, tényleg te vagy az? Úgy sajnálom tényleg, én...

-Találkozhatnánk? -kérdeztem a szavába vágva.

-Persze. Hol és mikor? -elmondtam neki, hogy én hol vagyok most, mire a válasza az volt, hogy 10 perc és itt lesz, majd elköszöntünk azzal, hogy pár perc múlva úgy is látjuk egymást. Nem tudtam mit fogok majd mondani neki, nem tudtam, hogy ő mit fog majd mondani. Fogalmam sem volt, hogy milyen kimenetelű lesz ez a beszélgetés és ez aggasztott. Mondjuk az egész előttem álló beszélgetéstől feszült voltam egy kicsit, de ez szerintem teljesen érthető. Nem tudtam mit gondoljak. Nem tudtam kiigazodni magamon. Nem tudtam mit akarjak. Rengeteg kérdőjel volt bennem. Hiányzott a bátyám, erre mikor esélyem van rá, hogy visszakapjam, szinte eldobom magamtól. De nem is töltött el olyan boldogsággal az, hogy megláttam, mint ahogyan azt elképzeltem. Itt volt a közelben. Itt volt és nem keresett. Ki tudja, hányszor ment el az utca túloldalán. Lehet, hogy ő látott is, csak nem volt rám kíváncsi? Egyszerűen csak nem érdeklem? Egyszer csak valaki megérintette a vállam. Mire felnéztem Cam állt mellettem.

-Szia Kris.

-Szia. -leült mellém, és pár percig nem szólalt meg, majd egy nagyot sóhajtott és ismét sajnálkozásba kezdett. - --Cam, én nem haragszom.

-Tényleg?

-Csak rosszul esik. Ha már nem vagy rám kíváncsi inkább mondd a szemembe. Akkor legalább tudom, hogy jól vagy és boldogabb, mintha velem lennél.

-Jézusom dehogy! -úgy nézett rám, mintha komplett idióta lennék. -Honnan veszel te ekkora hülyeséget?

-Hát ha ilyen közel vagy hozzám, miért ne keresnél, ha nem azért, mert már nem érdekellek?

-Kris, a húgom vagy mindig is szerettelek és most is szeretlek. Hogyne érdekelnél?

-Akkor nem értem.

-Figyelj, nem mondhatok el mindent. Kérlek higgy nekem. Azzal, hogy nem voltam veled, csak téged védtelek.

-Ezt meg hogy érted?

(Cameron szemszöge)

-Ezt meg hogy érted? -kérdezte nagy, kíváncsi szemekkel. El kellene mondanom neki. Joga lenne tudni és jobb lenne ha tudná. De nem fogom elmondani neki csak azért, hogy ne haragudjon rám. Addig biztonságban van, amíg nem tud semmit. Akkor amikor a szüleink meghaltak, miután észhez tértem, keresni kezdtem pontos információkat a balesetről.. A balesetet okozó járműben két fiú ült. Húsz és huszonhárom évesek voltak. Mindketten részegek voltak és be voltak drogozva, így ültek a kocsiba. Persze nekik nem esett bajuk. Az egyiknek eltört az egyik karja, a másik pár zúzódással megúszta. Nem volt igazságos. Bárki ott lehetett volna. És nem igaz, hogy nem volt velük egy valaki, aki józan lett volna, hogy megállítsa őket, hogy kocsiba üljenek. Kinyomoztam, hogy kik ültek a kocsiban. Mindent megtudtam róluk és mindkettőt megöltem. Elég volt egy pár nap, hogy láttam Kristent a baleset után. Ezt tették a húgommal. Nem tudtam ezt nézni. Persze nem mondom, hogy egy kis részben nem magam miatt tettem. Megölték a szüleimet, a húgomat pedig ilyen állapotba kényszerítették. Nem tudtam tétlenül ülni. Az, hogy kapnak pár év börtönt, az ilyeneket nem érdekli. Nem okulnak belőle. A pár év után ugyan úgy megfogják csinálni még egyszer és még egyszer. Megtettem amit meg kellett tennem ott Los Angelesben aztán átjöttem Londonba. Eljátszottam, hogy hajléktalan vagyok, hogy nincsenek irataim. Akkor elmentem egy hajléktalanszállóba, ahol rendbe szedtek és új iratokat kaptam. Azóta Cameron Steel néven élek itt Londonban. Munkát szereztem és  rendesen élem az életem. Most mit kéne mondanom Kris-nek?

-Nem mondhatom meg. -láttam, hogy már szólna is, így folytattam. -Figyelj Kris én...én tettem valamit, aminek nem szabad kiderülnie. Bízz bennem Kris.

-Mit tettél Cameron? - kihallottam a hangjából, hogy érzi, nagyon komoly a dolog.

-Jobb, ha nem tudod. -mondtam, mire megölelt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de nagyon örültem neki, hogy megbocsátott. -miután elengedett eszembe jutott egy lényeges dolog. -Viszont lenne itt valami.

-Micsoda?

-A teljes nevem Cameron Steel. -kérdőn nézett rám. -Muszáj volt. Az nem érdekel, hogy én mit kapok, de hozzád ne jussanak el. -mondtam, mire egy csepp könny folyt le Kris arcán. -Ne sírj húgi. Most már itt vagyok és itt is maradok.