19. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a friss fejezetet végre! (Szerintem jó hosszú lett.)

Visszajelzéseknek nagyon örülnék!!!

Köszi :)
Jó olvasást!



19. fejezet

-Te az a Taylor vagy?

-Attól függ melyikre gondolsz. -úgy vigyorogtam, hogy az szinte letörölhetetlen volt.

-Taylor Lautner.

(Kristen szemszöge)

-Eltaláltad. -láttam magam előtt, hogy vigyorog.

-Úristen! Komolyan te vagy az? -kérdeztem hitetlenkedve.

-Ennyire hihetetlen?

-Hát, megleptél az biztos. De...Állj! Ott voltál! A puccparádén, és...

-Igen. Akkor nem esett le, hogy te vagy az. Sokat változtál. De tudod mit? Nincs kedved ma összefutni?

-De, persze hogy van. Hol és mikor?

-Van tőletek 4 saroknyira egy kávézó. Tudod melyik ugye? -erre csak egy ühüm volt a válaszom. - 11-kor ott megfelel?

-Tökéletes. -mosolyogtam.

-Akkor nemsokára találkozunk.

-Oké. És Ty... -szólítottam meg a régi becenevén mielőtt letette volna a telefont.

-Igen?

-Hiányzol.

-Te is Stew. Akkor nemsokára. -azzal letette a telefont én pedig ránéztem az órára. Szóval még van egy órám. Olyan jó kedvem lett, hogy felhívtam Ashley-t, hogy ha van kedve, most kedvére öltöztethet. Erre a kijelentésemre elhadarta, hogy 15 perc múlva itt van, majd le is csapta a mobilt. Gyorsan megtörölköztem, ugyan is zuhanyzás után még nem volt időm, mert Taylor azonnal hívott. Mikor kész lettem a reggeli teendőimmel, Ashley jelent meg a szobámban.

-Gyerünk Kris! Már csak fél óránk van. A tali helyre meg majd én eldoblak. Ami hol is van?

-Négy saroknyira innen. A Kaffeine-ben. -a kávézó neve hallatán felcsillant a szeme.

-Imádom azt a helyet! Egyik nap ugye majd mi is elmegyünk oda. És visszük Nikkit is. Tudod mit? Majd tartunk egy csajos napot. Na de Kris, miért nem szólsz, hogy sokat pofázok? Már alig van időnk. -ezen csak nevettem. Amíg ő a gardróbba ment ruhát válogatni, kiosztotta a parancsot, miszerint keressem elő a táskájából a sminkcuccát. Pont akkor találtam meg, amikor Ash megjelent a cuccokkal a kezében. Egy farmert, egy fehér ujjatlant és egy kék kardigánt választott.

Amíg felvettem a kiválasztott ruhadarabokat, barátnőm még keresett egy táskát, meg cipőt. Amikor megláttam a cipőt, kicsit nagyobb lett a szemem, de nem szóltam semmit. Jelenleg olyan vidám voltam, hogy még az sem érdekelt, ha hasra esek a cipőben. Egy szó nélkül bele is bújtam, amit Ash szóvá is tett, de egy vállrándítással és egy hatalmas mosollyal letudtam a választ. Leültetett egy székre és elkezdett sminkelni. füstös szemeim lettek, a számra éppen hogy csak került egy kis szájfény. A hajamat úgy hagytuk, ahogyan szeretem. Kiengedve, kócosan. Bedobáltam a szokásos cuccokat a táskámba, majd el is indultunk. Pár perc múlva elértük a célunkat és miután elköszöntem Ash-től, siettem be a kávézóba. Mihelyst megláttam Taylor-t, hatalmas mosoly terült el az arcomon. Odamentem hozzá, mire felnézett.

-Nahát, Kristen! -felállt és egy csontropogtató ölelésben részesített. Miután elengedtük egymást, kikértünk egy-egy kávét, majd leültünk. -Rengeteget változtál Kris. Ez a haj nagyon jól áll. -célzott Ty a rövid, fekete hajamra, amit az intézetbe való bekerülésem után csináltattam. -Na de mesélj! Nagyon régen találkoztunk.

-Erről jut eszembe: Eltűntél. Mi történt?

-Ne haragudj. Apám itt, Londonban kapott munkát és azonnal el kellett jönnünk. Időt sem kaptam, hogy szóljak neked. Hogy elköszönjek tőled. Sajnálom. Tényleg.

-Most már itt vagy. -mosolyodtam el és megszorítottam az asztalon nyugvó kezét. Látszott rajta, hogy nagyon bántja a helyzet. Nem az ő hibája. 

(Robert szemszöge)

Mikor hazaértem, a Lizzy és anyám a nappaliban olvastak. 

-Vic gyere, itt van Rob! -kiabált fel az emelet felé Lizzy.

-Máris? -nyögtem fel.

-Igen, máris. Azt ígérted, a mai napot velünk töltöd és ugye ez nem fog olyan sokáig tartani, mert este már a srácokkal leszel. Tehát olyan 5-ig tudunk együtt lenni. Most meg már 11 óra. -tájékoztatott Lizzy.

-Oké oké, hol kezdünk?

-Egy kávézóban, aztán megyünk vásárolni. Ez nem lesz hosszú ne aggódj. Nem akartuk a mai napba betervezni ezt, de muszáj lesz, mert este mi is megyünk bulizni. De tényleg nem fog sokáig tartani. Ígérem. Már ki is van nézve a ruha, csak meg kell venni...

-Jól van Vic, oké, megyünk vásárolni. Ne aggódj már.

-Biztos te vagy az én öcsém?

-Miért is ne lennék én az? -nevettem fel.

-Mert ő sosem vette ilyen könnyedén a vásárlásokat.

-Talán mert sosem volt még ilyen szerelmes, mint most. -vigyorodtam el.

-És ez milyen jót tesz neked. -jött oda anya és megsimogatta az arcom.

-Jól van most már indulás! -kezdett el kifele tolni minket Lizzy. -Szia anya! -köszöntünk mind kórusban.

-Gondolom az én kocsimmal megyünk.

-Így van.

*****

Nemsokkal később leparkoltam a pláza előtt. Először kerestünk egy kávézót. Miattam persze olyat, hogy legyen kiülős rész, hogy tudjak dohányozni, ugyan is a kávé cigivel az igazi. Erre a lányog nyafogtak egy sort, mert miattam kellett tovább keresni, de amint megtaláltuk  tökéletest, már egyiknek sem volt baja. Vagy két órán keresztül ültünk ott és beszélgettünk, hülyültünk. Nagyon jó volt végre a testvéreimmel. Mostanában kicsit elhanyagoltam őket és most sok dolgot megtudhattam, amiről sikerült lemaradnom. Például hogy Victoria és a vőlegénye már nézegetik a lakásokat, ugyan is össze akarnak költözni. Örültem, hogy ilyen jól meg vannak. Lizzy még mindig nem találta meg az igazit, de nagyon kereste. Miután már elzsibbadt a fenekünk, úgy éreztük ideje tovább menni, így megkerestük a boltot, ahol a lányok kinézték a ruhát, majd megvették, de közben vagy 1000 másikat is találtak ami megtetszett nekik, így a beígért gyors vásárlásból bő 3 óra lett. De jól elszórakoztunk közben, tehát nem unatkoztam, sőt, még jól is éreztem magam közben.



(Kristen szemszöge)

Annyira jó volt Taylor-ral megint. Most végre minden egyenesbe jön? Rob-bal minden csodás, a családom egy álom, a barátaimat is imádom, megtaláltam a testvéremet, és újra velem van a legjobb barátom. Lehetnének a dolgok még ennél is jobbak? Úgy döntöttem délután olyan négy fele, hogy elugrom Sheila-ékhoz. Fel is hívtam.

-Szia Kris, mi újság?

-Szia, gondoltam elmennék most hozzátok, ha nem zavarok.

-Dehogy zavarsz. Gyere csak. Sőt, nincs kedved itt aludni? Tudod Jack is megy a fiúkkal, Dakota és a bátyád sem töltik itthon az éjszakát, szóval arra gondoltam tarthatnánk egy csajos estét.

-Benne vagyok.

-Akkor várlak.  -mondta, majd letette. Előszedtem egy nagyobb táskát, majd beledobáltam a cuccaimat. Uh. Most jut eszembe: Fel kell hívnom Kel-t, hogy kölcsön kérjem a kocsiját és Robot is, hogy holnap reggelig ne keressen itthon. Akkor kezdjük a bátyámmal.

-Szia Kel! Nem zavarlak?

-Dehogy zavarsz húgi mondjad!

-Kölcsönkérhetem a kocsid? Csak Shel-hez mennék vele, meg majd holnap haza.

-Persze, vidd csak. A kulcsot tudod hol van.

-Nagyon köszönöm. -elköszöntünk, majd Robot tárcsáztam.

-Szia szívem! Mit csinálsz?

-Most pakoltam össze a cuccom, megyek Shel-hez, csak gondoltam szólok, hogy majd csak holnap jövök haza.

-Jól van, érezd jól magad. Akkor majd holnap találkozunk.

-Köszi, szia.

-Szia. -már rohantam is le a lépcsőn, majd a kocsiba ülve már indítottam is.


*****

-Shel, hát ez hihetetlen aranyos. -mondtam köszönés helyett amikor kiszálltam a kocsiból, ahogy megláttam.

-Micsoda?

-A pocakod. -öleltem meg.

-Ja igen. Elkezdett nőni. Hát, nemsokára egy bálna leszek. -fintorgott. Amikor bementünk, Jacket láttam meg a nappaliban. Éppen tévét nézett.

-Szia Kris! -jött oda és egy nagy ölelést kaptam. - Nagyon örülök, hogy itt vagy. Így nem hagyom egyedül Shel-t.

-Lesz végre egy csajos esténk. -nézett rá az említett személy. -Már kicsit sok a féltésből. -erre felnevettem. Aranyosak együtt. És nemsokára egy igazi család.

-Na jól van lányok, én megyek, legyetek jók. -adott egy puszit Jack Shel szájára, majd nyomott egyet az én arcomra is, majd már itt sem volt.

-Jót fog neki tenni egy kicsit ha kimozdul a srácokkal. Régen nem volt már sehol. Minden lépésemet figyeli. Aranyos, de egy kicsit már idegesítő.

-Csak félt. De akkor most használjuk ki, hogy nincs itt a gyerek apja, és vaduljunk be. -erre nagy szemekkel nézett rám. -Ez alatt azt értem, hogy rendeljünk pizzát, és a nappaliban nézzünk filmet, amíg nyitva tudjuk tartani a szemünket. -erre felnevetett, aztán tényleg rendeltünk pizzát, majd miután meghozták, leültünk a kanapéra és vígjátékokat néztünk.


(Robert szemszöge)

A srácokkal végül a Black Lion-ba mentünk. Nagyon-nagyon régen találkoztam utoljára Sam-mal.

(Ha valaki nem emlékezne a BL-re és Sam-re, annak figyelmébe ajánlom a 4. fejezetet. A szer. )

Amikor odaértünk, rögtön a bárpulthoz vettük az irányt. Mindenkinek röviddel kellett innia, ahogy szoktuk, majd leültünk egy boxba, és beszélgetni kezdtünk. Kellan elmondta a többieknek is, hogy úgy döntött, megkéri Nikki kezét. Erre Tom már el is kezdte szervezni a legénybúcsút.

-Állj le Tom! Még nem mondott igent.

-De nemsokára fog. -biztatta őt Jack.

-Biztos vagy benne?

-Mind biztosak vagyunk Kellan. -mondtam most én. Ezer százalék volt, hogy Nikki igent mond. Kristen is kifejtette már bőven a dolgok állását. Miután elűztük belőle a kételyeket, arról esett szó, hogy Jack, nem-e akarja megkérni Sheila kezét.

-Még nem. Félre ne értsétek, vele akarom leélni az egész életem, és a gyerekünkkel, és kész vagyok arra, hogy mindkettejüknek gondját viseljem. Egy gyerek összehozása után meg még csak azt sem mondhatnám, hogy korán lenne, mert nem. Csak 1: Fiatalok vagyunk még. Jó, jogosan merülhet fel bennetek a kérdés, hogy miért, a szülői feladatra nem vagyunk túl fiatalok? A válasz pedig az, hogy de. De megoldottuk. 2: Nem szeretném, ha véletlenül is azt hinné, vagy csak felmerülne benne, hogy csak azért kérem meg a kezét, mert a gyerek után így érzem helyesnek. Mert ha egyszer megkérem a kezét, azt nem csak azért fogom, mert van egy közös gyerekünk, hanem mert tényleg szeretem. Tehát amíg terhes, biztosan nem fogom megtenni.

-Jól van. Te tudod. Meg mondjuk elég logikusnak hangzik amit mondasz. -nyugtázta Tom.


(Kristen szemszöge)

(Másnap reggel)


-Kristen kelj már fel! -arra keltem, hogy Shel üvölt a fülembe.

-Baj van? -néztem fel rögtön. Megijedtem, hogy valami baj történt.

-Semmi baj nincs, azon kívül, hogy tegnap este valami olyasmit mondtál, hogy ma dolgoznod kell, és már 11 óra. Én is most keltem.

-Uhh. Kösz, hogy felkeltettél. Akkor készülődöm és indulok is. Addig itt a mobilom felhívnád légyszi Kel-t, hogy ma még nálam lehet-e a kocsija? A benzint majd fizetem.

-Persze. -mikor sikerült feltápászkodnom, bevetettem magam a fürdőbe, és elvégeztem  a reggeli teendőket, majd felöltöztem és kimentem Shel-hez.

-Kocsi elrendezve. -adta vissza a telefonom, majd megreggeliztünk.

-Jack? -kérdeztem rá evés közben.

-Alszik még. Éjszaka jött haza, nemsokkal azután, hogy elaludtunk.

-Jól van, akkor nem leszel együl.

-Miért baj az, ha egyedül vagyok? Nem kell ám ennyire vigyázni.

-Nem baj, csak jobb ha van veled valaki. Csak vigyázunk rád Shel. Tudod, hogy nem akarunk neked rosszat.

-Persze.

-Nekem indulnom kell. Majd találkozunk. -adtam neki egy puszit az arcára majd mentem is. Nem mentem haza, egyből a munkahelyem felé vettem az irányt. Nem lett volna már időm otthon lecuccolni. 5 percet így is késtem. Scott, a főnököm pedig pont bent van ma. Nagyszerű.

-Kristen! -hallottam, hogy kiabál az irodájából, amikor elmentem annak ajtaja előtt az öltöző felé.

-Mr. Porter! -álltam meg a nyitott ajtóban. -Nagyon sajnálom a mai késést. Többet nem fordul elő ígérem.

-Semmi gond Kristen. 5 perc most belefér, de tényleg örülnék, ha több ilyen nem lenne. Megtennéd, hogy leülsz? -intett a vele szemben lévő szék felé, mire engedelmeskedtem. -Szeretnék pár szót váltani veled. Nem nagy ügy, csak néhány rutin dolog. Ne aggódj! -mosolyodott el. Még nem volt alkalmam, hogy többet beszéljek vele, ugyan is az állásinterjún kb csak a bemutatkozás erejéig találkoztunk. Egy csaj volt aki "vizsgáztatott" és amikor megfelelőnek talált, akkor szólt a főnöknek, aki lejött az irodájából és bejelentette, hogy fel vagyok véve. Eddig szimpatikusnak tűnik. -Először is, szólíts Scott-nak. Szeretném, ha jó hangulatban telnének a munkanapok és szívesen jönnének be dolgozni az alkalmazottaim, ettől függetlenül a tekintélyt meg kell tartani. Szóval baráti környezetben vagy itt, de a főnök akkor is én vagyok. -erre a beszélgetésre azért volt most szükség, mert eddig nem volt rá alkalom. Kb 1 hónapja dolgozom itt, de még nem találtunk olyan időpontot, amikor a nagyfőnökkel lehetett volna egyeztetni. Még vagy fél órán keresztül mondta, hogy mi az, ami megengedett, és mi az, ami elvárt. -Minden világos? -kérdezte a végén, amikor mindketten felálltunk a székről.

-Igen Mr. Porter.

-Úgy látom mégsem. -erre megmerevedtem. Mit csináltam vagy mondtam rosszul máris? -Az elején tisztáztuk, hogy tegeződünk.

-Bocsánat Scott.

-Na így már tökéletes. Akkor induljunk is. -ahogy az ajtó felé indultunk, megakadt a szemem egy képen.

-Ő a feleségem. -mondta, mikor látta, hogy a képet bámulom.

-Gyönyörű nő.

-Igen az. -úgy nézte a képet, mintha elvarázsolták volna. A képen ugyan így nézett a feleségére. Nagyon szerethetik egymást. Kíváncsi vagyok vajon mi is így nézünk egymásra Rob-bal?

-Ó, ne haragudj, nem akartam túlságosan személyeskedni.

-Semmi gond. -mosolygott. -Gyere. -nyitotta ki az ajtót, majd én mentem, hogy elkezdhessem a mai munkát. Mikor beálltam Sarah-hoz (ő a kolléganőm) már volt is egy pár vendég. Ma elég forgalmas napunk volt, egész nap jöttek-mentek a vendégek. Fárasztó volt ugyan, de jó is. Amikor letelt a munkaidőm, elmentem, hogy átöltözzek. Közben Rob hívott.

-Szia, most végeztem.

-Tudom, azért hívlak, hogy itt vagyok, jöttem érted.

-Édes vagy köszi, mindjárt lent leszek. -ezzel letettem a telefont és felkaptam a táskám, majd lerohantam a lépcsőn. Pont akkor jött ki az irodájából Scott is.

-Oh Kristen. Holnap hányra is jössz?

-Holnap reggeles vagyok. 8-ra jövök.

-Rendben, akkor viszlát holnap.

-Holnap is bent leszel?

-Igen, mostanában sok papírmunkát kell végezni a hellyel kapcsolatban. -közben kiértünk a kávézó elé.

-Ó, hát akkor holnap találkozunk. Szia. -miután elköszöntünk, megláttam Robert kocsiját a bejárat mellett és a benne ülő, kicsit morcos képű szerelmemet. Beültem az anyósülésre, majd felé hajoltam egy csókért. Éreztem és láttam is rajta, hogy valami nem oké.

-Mi a baj szívem?

-Ez a Mr. Porter...bepróbálkozott nálad? -nem kertelt, konkrétan rákérdezett.

-Ez meg miféle kérdés? -válaszoltam kérdéssel a kérdésre egy kicsit magasabb hangon, mint az eredeti. Ekkor indított.

-Hagytad is neki? -az előző kérdése meglepett, ez meg egyenesen bántott. Gondolom az, hogy nem válaszoltam az előző kérdésre, nála egy igennel volt egyenlő.

-Ez most komoly? Egy: nem próbálkozott be. Kettő: házas ember, 3: ha be is próbálkozott volna, nemet mondtam volna. De mondd meg őszintén Robert! Így ismertél meg? Hogy az első adandó alkalommal megcsalnálak?

-Nem így ismertelek meg, de az emberek változnak és te vagy nem láttad, vagy direkt nem láttad, vagy láttad csak tagadod, hogy hogyan nézett rád. -a mondandója első fele még jobban megdöbbentett. Tehát komolyan azt hiszi, hogy megcsaltam. Elhatároztam, hogy nem fogom mutatni neki, hogy mennyire megbántott ezzel. Hidegen fordultam vissza felé.

-Mint mondtam, Scott házas ember, és éppen a feleségéről beszéltünk. És megint csak ismételni tudom magam: Nem próbálkozott be, de ha meg is tette volna, akkor sem érdekelne, ugyan mióta megismertelek, nem látom a többi férfit. De te vagy nem veszed észre, vagy szarsz arra, hogy mennyire szeretlek. Az emberek pedig igen, tényleg változnak, de szerintem én nem változtam. Vagy ha igen, az érzéseim semmiképp. Egy bizonyos pontig aranyos, ha féltékeny vagy, de amikor már gyanúsítasz, az már túl megy egy határon. Azt hittem fontos vagyok neked és hogy bízol bennem. Ismételten tévedtem. Csalódtam benned Robert. Gondolkodj el rajta, hogy megbízol-e bennem vagy sem és ha jutottál valamire, tudasd velem. -mondtam, majd szerencsémre pont megálltunk egy piros lámpánál, így én kiszálltam a kocsiból és gyalog indultam tovább. Mikor a járdához értem, akkor hallottam meg Rob hangját.

-Sajnálom Kristen, nem gondolkodtam, gyere vissza kérlek, beszéljük meg és haza viszlek. -kiszállt a kocsiból és onnan kiáltott.

-Meg fogjuk beszélni, ha lehiggadtál, és te is elhiszed amit mondasz. -mondtam, majd továbbmentem és hallottam a dudaszót, ami azt jelezte, hogy azóta zöldre váltott a lámpa és Rob kocsija mögött valaki már türelmetlen. Ekkor eleredtek a könnyeim. 

Mire hazaértem, kicsit lenyugodtam és el tudtam tüntetni a sírás nyomait. Érdekes: ilyenkor persze, hogy itthon van mindenki. Máskor senki, most Bob, Mary, Kellan és Nikki is itt van. Mindenki a nappaliban.

-Sziasztok! -köszöntem, majd elindultam a szobám felé, de amikor a lépcső felénél tartottam, meghallottam magam mögött Kel hangját.

-Kris, mi a baj? -vagy látta rajtam, hogy van valami, vagy abból vette észre, hogy nem mentem oda hozzájuk. Ekkor újra megjelentek a könnyek és nem akartam megfordulni, de muszáj volt.

-Semmi gond Kellan. Minden a legnagyobb rendben. -mondtam a könnyeimen át mosolyogva. Tudtam, hogy hiába mosolygok, a könnyek elárulnak. Indultam is tovább, hogy a szobámba érve elaludhassak végre.

-Állj meg! -szólt utánam, de mivel nem tettem így, a szobám előtt kapta el a karomat.

-Mi történt?

-Robert és én...

-Szakítottatok? Mit csinált az a rohadék? -vágott közbe.

-Nem. Én mondtam neki, hogy gondolkodjon egy kicsit, majd tudassa velem, hogy mire jutott.

-De mi történt? -mindketten leültünk az ágyamra egymással szemben és elmeséltem neki az egész történetet. Aranyos volt, olyan ideges lett, hogy a történet befejeztével rohanni akart Robhoz, hogy beverje a képét, de sikerült erről lebeszélnem. -Hogy gondolhatta ezt? Nem értem. -egy ideig még beszélgettünk, majd elaludtam.

(Nikki szemszöge)

Amikor Kris megjött, mint tudtuk, hogy valami nem oké. Csak beköszönt, ide sem nézett, majd indult is felfelé. Szerelmem utána ment és jó sokáig nem is láttuk őket. Én jól elbeszélgettem ugyan Mary-vel és Bob-bal, de idegesített, hogy mi történhetett Kristen-nel és aggódtam is miatta. Este 11-kor úgy voltam vele, hogy ideje felmenni, megnézni, hogy mi van Kris-sel. Bekopogtam az ajtón, de válasz nem érkezett, így halkan benyitottam. Az egyik lámpa égett, így láthattam, hogy elaludtak az ágyon egymás mellett. Nagyon aranyosak voltak. Nem keltettem fel őket, bár mind a ketten utcai ruhában voltak még, gondoltam elég hosszú napja volt mind a kettőjüknek, hagy aludjanak. Betakartam őket, majd lekapcsoltam a lámpát, halkan kimentem a szobából és becsuktam az ajtót. Ekkor Mary jött velem szembe.

-Na, megtudtál valamit?

-Semmit. Mind a ketten alszanak. Nem akarom őket felkelteni. -miután elköszöntünk, átmentem Kel szobájába, lefürödtem, fogat mostam, majd ágyba bújtam.

(Robert szemszöge)

Tiszta ideg voltam. Kris tényleg nem olyan, hogy megcsalna. Ő kimondja amit gondol, tehát ha lenne valami akkor azt elmondta volna. Teljesen igaza volt mindenben amit mondott. Magamat sem értem, hogy hogy mondhattam neki azt, amit. Tényleg nagyon megbánthattam. Ebből is látszik, hogy mennyire szeretem. Ha nem érdekelne, nem lettem volna olyan ideges. Elöntötte az agyamat a féltékenység. Még hagynom kell Kristen-t egy kicsit. Hogy lenyugodjon és hogy higgyen nekem, tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Mert mostanra mindent átgondoltam és minden egyes szót teljesen komolyan gondolok, amit mondani akarok neki. 

Felhívtam Mary mobilját, hogy megtudjam, rendben hazaért-e. Aggódtam érte. Nagyon feldúlt állapotban indult el egyedül. Kicsit megkönnyebbültem, amikor Mary elárulta, hogy Kris épségben hazaért. Rákérdezett, hogy mi történt, de nem akartam neki ecsetelni a dolgokat, meg hosszú is lett volna, így csak annyit mondtam, hogy kicsit összekaptunk, mert nagyon hülye voltam. Mikor biztosítottam róla, hogy helyre fogom hozni a hibám -lehetőleg minél hamarabb- letettük a telefont, majd azt esti teendők után lefeküdtem. Persze amint az ágyra feküdtem, kivágódott az ajtó. Semmi kopogás, vagy kérdezés, csak ahogyan azt Vic-től megszokhattuk.

-Na jó, én nem nézem tovább ezt a savanyú képet. M történt? -ült le mellém az ágyra. Már csak ez hiányzott. Alig vártam, hogy elaludjak, hogy holnap végre megbeszélhessük az egészet és minden a legnagyobb rendbe kerüljön.

-Victoria, kérlek! Most semmi kedvem ehhez. Amúgy sincs jelentősége, mert holnap rendbe hozom a dolgot. Jó éjszakát. -morogtam, majd az oldalamra fordultam, neki háttal. Erre lerántotta rólam a takarót. -Mi a....?

-Nem Robert, ennyivel nem érem be.

-Jól van, dalolok, csak add vissza a takaróm. -mondtam, majd miután visszakaptam, visszaült mellém és én mesélni kezdtem. Amikor végeztem, jött a véleményezés.

-Nyugi, tényleg: holnap megbeszélitek és minden olyan lesz mint pár napja volt. Vagy még jobb. Egy kicsit tényleg túlreagáltad és mondjuk nekem sem estek volna valami jól azok, amiket neki mondtál, úgyhogy én nem adnám magam könnyen. Én azt mondom nyűgözd le. De minden oké lesz. Aludj jól öcsi.

-Te is Vic. És kösz. -mosolyogtam rá, majd ment ő is lefeküdni. Agyalni kezdtem, hogy mivel nyűgözhetném le (ahogyan azt Vic mondta). De nem is biztos, hogy itt lenyűgözésre lesz szükség. Kris nem olyan, mint Vic. Ami még inkább feladja a leckét. Egész éjszaka ezen gondolkodtam és vártam, hogy végre elaludjak, de nem sikerült.