-A teljes nevem Cameron Steel. -kérdőn nézett rám. -Muszáj volt. Az nem érdekel, hogy én mit kapok, de hozzád ne jussanak el. -mondtam, mire egy csepp könny folyt le Kris arcán. -Ne sírj húgi. Most már itt vagyok és itt is maradok.
(Kristen szemszöge)
Hihetetlen! Visszakaptam a bátyámat. Elmondhatatlanul örülök. Persze az elmulasztott időt be kell pótolni, ami nem lesz könnyű, de Cam mondta, hogy nagyon szeretné megpróbálni. És máris elkezdte. Meghívott egy fagyira, de nem is ennek örültem igazán. Hanem ő kérte ki nekem is és a kedvencemet. Anélkül, hogy megkérdezte volna. Tudta. Nagyon meglepett, hogy emlékszik, amit szóvá is tettem.
-Nem voltam veled, de nem felejtettelek el. Hihetetlenül hiányoztál húgi. Olyan nagy volt a késztetés, hogy meglátogassalak, de aztán-nehezen ugyan- de nemet tudtam mondani magamnak. Nem lett volna biztonságos. De nagyon örülök, hogy most ez így történt.
-Nem akarlak újra elveszíteni Cam. -vallottam be neki szemlesütve.
-És nem is fogsz. Ezentúl nem bírsz majd levakarni magadról. Csak aztán az agyadra ne menjek. -viccelődött, mire felnevettem. Mint régen, újra a testvéremmel nevetek! Számomra még mindig felfoghatatlan. Egy ideig még sétáltunk, úgy döntöttünk, ideje haza menni. Cam kocsival jött, így felajánlotta, hogy haza visz, de nemet mondtam, mondván elmegyek Rob-hoz, hogy elújságoljam neki a nagy hírt, miszerint remélhetőleg végleg visszakaptam Cameront. Rob gyalog 5 percre lakik a parktól, hol sétáltunk, így elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy holnap találkozunk valamikor, majd telefonon megbeszéljük.
Én szinte szökdécselve tettem meg az utat Robert-ékig. Szerintem mindenki hülyének nézett az utcán aki szembe jött velem, de nem érdekelt. Nagyon boldog voltam. Fülig érő szájjal csöngettem be, majd Clare nyitott ajtót.
-Nahát Kristen! Nem is tudtam, hogy jössz. De örülök! -ölelt meg rögtön.
-Szia Clare. Remélem nem zavarok. Váratlanul jöttem, Robert sem tudja.
-Dehogy zavarsz. Menj csak fel a szobájában van.
-Köszönöm! -azzal futottam is a lépcsőn. Amikor a szobája ajtajához értem uralkodnom kellett magamon, hogy ne rontsak be az ajtón, de bekopogtam, majd miután engedélyt kaptam, beléptem. Ekkor láttam meg, hogy Rob és a bátyám terülnek el az ágyon és beszélgetnek.
-Sziasztok! Remélem nem zavarok!
-Te sosem zavarsz. Nem is mondat, hogy jössz. -ült fel Rob.
-Tudom és remélem nem zavartam meg semmit. -néztem Kel-re és gondoltam itt valami pasi lelkizésre.
-Dehogy is. Sőt, talán te is tudnál segíteni. -szólalt meg most bátyám is.
-Valami baj van?
-Dehogy is. Csak Nikkivel 1 hét múlva lesz a két éves évfordulónk és gyűjtöm, hogy mivel lephetném meg. Valami különlegeset szeretnék. És meglepőt. Szerinted mi lehet a legmeglepőbb ajándék?
-Ha megkérnéd a kezét. -vágtam rá. Erre kicsit ijedt képet vágott. -Jaj Kel ne szarj be, csak hülyéskedek. Azt te érzed, hogy mikor akarod, vagy hogy egyáltalán akarod-e. Csak ez volt az első, ami eszembe jutott arról, hogy meglepő ajándékot szeretnél neki. De persze egy nyaralás is jó ötlet szerintem. Csak ti ketten egy trópusi szigeten. -a monológom után csend lett. Pár perc után meguntam. Megijedtem, hogy valami rosszat mondtam a leánykérős ötletemmel. -Jesszusom fiúk, ha tudom, hogy ez az poén ennyire beparáztat titeket, inkább meg se szólalok.
-Nem erről van szó. -szólalt meg végre Kellan. -Hanem hogy megfordult a fejemben. -erre egy hatalmas kő esett le a szívemről. És igazából Robbal erről beszéltünk egy ideje. Folyamatosan a mellette és az ellene szóló érveket hozzuk fel.
-Mik a mellette szóló érvek? -kérdeztem és én is lefeküdtem az ágyra kettőjük közé, így újra belefeledkeztünk az ötletelésbe, ezúttal hárman.
-Szeretik egymást. Nikki imádja a felhajtásokat, akár csak Ashley. Minden nő szeretne egyszer fehér ruhában pompázni (legalább is Lizzy elmondása alapján). -világosított fel Rob az eddig összeszedett "mellette érvek" listáról.
-És mik szólnak ellene?
-Félek, hogy talán korai, és hogy Nikki talán nem szeretné. -szólalt meg most Kel.
-Ez kettő három ellen. -összegeztem a hallottakat. -És kiegészíteném pár dologgal. Mellette szól még, hogy szerintem ha megkérnéd a kezét, ezzel is tudatnád vele, hogy nincs más, akivel jobban szeretnéd leélni az életed mint vele, és ez egy nagyon imponáló dolog. Na meg ez egy hatalmas megerősítés lenne Nikkinek Kel érzelmeiről. Az ellene érvekhez én sem tudok többet, szóval szerintem nagy fölényben győzött az igen. -véglegesítettem mondandómat.
-Nem is tudtam, hogy ilyen okos húgom van. Mi már vagy három órája ezen agyalunk, erre te megjelensz és öt perc alatt megoldod.
-Szóval megteszed? -kérdezte végül Rob.
-Igen. -egyértelmű és határozott volt a válasz.
-Talán be nő az én nagy melák bátyám feje lágya? kérdeztem, miközben összekócoltam a haját.
-Amúgy miért is jöttél Rob-hoz ilyen váratlanul?
-Jaj tényleg! Nem fogjátok elhinni: Cam-mel megbeszéltünk mindent.
-Komolyan? És minden oké? -aggodalmaskodott kicsit Rob.
-Ennél okébb nem is lehetne. -vigyorogtam megint, mint akinek úgy maradt a szája, komolyan.
-Tényleg? Úgy örülök kicsim. -vigyorgott most már ő is és fölém gördült, hogy megcsókolhasson. Csókunk kezdett kissé vadra váltani amikor meghallottuk Kel hangját.
-Legalább várjátok meg amíg elmegyek. Nem akarom a húgomat és a legjobb haveromat szex közben látni. -erre felnevettem és el akartam szakadni Robert-től, de nem nagyon ment így, hogy én voltam alul és látszólag neki nem nagyon volt kedve abbahagyni, amit elkezdett.
-Akkor nagyon remélem, hogy egyedül is kitalálsz. -mondta Rob miközben még mindig velem volt elfoglalva.
-Tudjátok mit, inkább maradok. Biztosan izgalmasabb lesz, mint egyedül otthon. -erre már csak azt láttam, hogy egy párna landol Kellan fején, majd Rob felkelt, hogy kikísérje Kellan-t. Robert háttal állt, de Kel arcát látva nem hiszem, hogy szerelmem éppen legkedvesebb mosolyát mutatta neki. Csakhogy bátyám fél perc múlva felröhögött. -Ahogy látom itt két percen belül fognak történni szép dolgok, ahogy Robcit elnézem. Na meg ahogy látom kis Robert is készen áll. -röhögött tovább én pedig fülig pirultam.
-Na jól van szia Kel. -nyitotta ki az ajtót Rob jelzésül, hogy most már igazán leléphetne.
-Ilyen vendéglátó vagy te? Elzavarsz és még ki se kísérsz?
-Inkább mi menjünk. -álltam fel és kislisszoltam Kel mellett, majd mentem lefelé a lépcsőn. Amikor már kint voltunk, javasoltam, neki, hogy menjen át egy haverjához vagy Nikkihez.
-Vagy maradhatsz itt is, nézz filmet vagy bánom is én. -mondta még Rob, majd autóba ültünk és már hajtottunk is hozzánk.
-Most miért mi megyünk? -kérdezte Rob értetlenül és kicsit dühösen.
-Mert nálunk üres a ház. -erre válaszul beletaposott a gázba, amin én csak nevettem.
*****
(Kellan szemszög)
A húginak jól fog telni a délután. Vigyorogtam magamban. Úgy döntöttem, felhívom Nikki-t, hátha ráér ő is valami hasonlóra.
-Szia szívem mondjad! -vette fel a harmadik csörgés után.
-Szia, mit csinálsz?
-Vásárolunk Ashley-vel. Miért? -a fenébe.
-Akkor most nem igazán érsz rá mi?
-Hát, kb egy óra múlva vagyok otthon. Ha gondolod majd gyere át.
-Ott várlak majd oké?
-Rendben. Szeretlek.
-Én is téged. -majd bontottam a vonalat és arra gondoltam, hogy hamarabb átmegyek Nikki-ékhez, hogy megbeszéljem a leánykérős dolgot a szüleivel. Nem azért mert ilyen régi módi lennék, csak nagyon jóban vagyok velük és kíváncsi vagyok a véleményükre.
(Sheila szemszög)
Amikor Cam hazajött, egy hatalmas vigyor terült el a képén.
-Na? -ugrottam elé rögtön.
-Mi az?
-Ne csináld már! Hogy ment? Bár ahogy a vigyorodból elnézem jól ment de akkor is. Mi volt? Hogy volt? Mi történt?
-Elrendeztük a dolgokat. Minden rendben. Végre újra a húgommal vagyok.
-Komolyan? Úgy örülök. -sikítottam és a nyakába ugrottam. Erre Dakota is lejött az emeletről.
-Mi ez a nagy örömködés? -kérdezte ahogy elnézte ölelkező, vigyorgó párosunkat.
-A húgommal újra egy család vagyunk.
-Ez nagyszerű Cam. -erőltetett magára egy mosolyt, majd átvette helyemet, hogy megcsókolhassa szerelmét. Valami nem jó itt. Dakota nem volt őszinte. Nem örül Krisnek. De hát nem volt vele semmi baja az elején. Majd beszélek vele erről. Miután felvonultak, úgy gondoltam felhívom Stew-t. Mikor már azt hittem, nem fogja felvenni, még is csak megtette. De igen érdekes volt a hangja.
-Kris jól vagy?
-Igh...igen, csak mondd Shel...Nem...nem épph a legalkalmasabb. -úú csak most esik le.
-Úúh bocsi Kris nem akartalak zavarni, akkor majd visszahívlak később ha az úgy jó.
-Majd én hívlak. -hadarta el gyorsan, majd kinyomta. -csak mosolyogtam rajta. Hát kíváncsi vagyok, fog-e hívni. Szerintem pár perc múlva el is felejti, hogy hívtam. Majd később mg próbálkozom. Remélem akkor nem fogok zavarni.
*****
(Robert szemszög)
-Téged mindig szex közben keresnek. -sóhajtottam nevetve, mikor már együtt feküdtünk az ágyon a plafont bámulva.
-Különleges érzékük van ehhez.
-Legközelebb ki lesz kapcsolva az az átkozott telefon. Tényleg: ki is keresett? -erre szerelmem kiugrott az ágyból és vadul keresni kezdett valamit. -Mit csinálsz szívem?
-A mobilomat keresem. Sheila hívott. Megígértem neki, hogy majd visszahívom. -mikor megtalálta kikereste a számot, majd tárcsázta. nemsokára fel is vette Shel.
-Szia Shel! Ne haragudj, az előbb nem volt alkalmas. -néztem Kris-t miközben beszélt, majd ahogy tekintetem lejjebb haladt, észrevettem, hogy nincs rajta semmi. Uhh nem fogunk valami hamar kimászni ebből a szobából. Ezt szóvá is tettem amikor letette azt a vackot.
-Csak lassíts nagyfiú! Neked menned kéne. Nem igaz? -a francba. Pár napja megbeszéltem Vic-kel és Lizzy-vel, hogy a mai napot velük töltöm, este pedig a srácokkal megyünk inni.
-Nem lehetne, hogy ezt most kihagyjam? -nyögtem panaszosan.
-Nem. Megígérted a csajoknak. -ült le velem szemben és megcsókolt.
-Nem könnyíted meg a helyzetem.
-Gyerünk Robert! -dobta hozzám a pólómat nevetve, majd a fürdőbe szaladt. Igaza van. Felöltöztem, majd Kris után mentem. Zuhanyozott.
-Ha azt mondtam, nem könnyíted meg a helyzetem, úgy értettem, nem hogy megnehezíted, inkább ellehetetleníted. -erre elmosolyodott.
-Holnap találkozunk. -kirakta a fejét, hogy egy búcsúcsókban részesíthessen, majd folytatta tevékenységét én pedig el indultam, hogy a mai napot a nővéreimmel töltsem.
(Taylor szemszöge)
Hirtelen felismeréssel ébredtem. Róla álmodtam és már minden összeállt. Olyan hirtelen ültem fel az ágyban, hogy megszédültem. A múltkori partin a csaj, aki nekem jött, Kristen! Be is mutatkozott, de nem ismertem fel. Basszus, hogy lehettem ilyen bamba?
Kristen volt a legjobb barátom. Amikor bekerült abba az intézetbe, mindig jártam hozzá, majd a szüleim hirtelen jelentették be, hogy Londonba költözünk. Esélyem sem volt elbúcsúzni Kris-től, vagy csak szólni neki. De akkor rövid fekete haja volt. Most nem ismertem meg vagy csak nem fogtam fel hogy ő az. Azonnal tárcsáztam Kellan-t.
-Mi van? -szólt bele nyűgösen. Gondolom felébresztettem.
-Bocs, hogy ilyen korán. Add meg légyszi Kristen számát.
-Mi van? Haver, azt mondtad, nem tetszik. Na meg mondtam, hogy pasija van.
-Nem akarok tőle úgy semmit. Majd mindent elmagyarázok, csak mondd a számát kérlek. -nem vitatkozott tovább, szerintem még fáradt volt hozzá. Lediktálta a telefonszámot, én leírtam, majd gyorsan megköszöntem és le is tettem, majd elmentettem a számot. Az órára néztem, ami tudatosította bennem, hogy még korán van, így kénytelen voltam várni. Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőket, majd megnéztem az e-mailokat. Mire végeztem, kilenc óra lett. Már nem tudtam tovább várni, tárcsáztam Kris-t.
-Szia Kristen! Taylor vagyok. Nem tudom emlékszel-e rám az egyik partin sikerült egymásba botlanunk.
-Ó, szia Taylor.
-Egy furcsa kérdésem lenne: Nem emlékeztettelek valakire? -erre csend lett a a vonal túlsó felén. -Kris, itt vagy?
-Most, hogy mondod, de igen. -újabb csend, majd két perc múlva felsikoltott.
-Te az a Taylor vagy?
-Attól függ melyikre gondolsz. -úgy vigyorogtam, hogy az szinte letörölhetetlen volt.
-Taylor Lautner.
Nos, ez most ennyi lett, remélem tetszeni fog. Aki nem értené Taylor -a fejezetben lévő- első gondolatait, annak figyelmébe ajánlom a 8. fejezetet. :)
