Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam friss fejezetet, remélem azért még akadtok páran akik kíváncsiak vagytok a folytatásra.
Ha eddig nem is, karácsonyra mindenképp megembereltem magam, és összehoztam valamit, ami remélem tetszeni fog.
Boldog karácsonyt nektek!
16. fejezet
Reggel mikor keltem, Robert megint nem volt mellettem. Már megint ő kelt előbb. Nem lesz ez így jó. Ahogy feljebb húztam magam, hogy ülő helyzetbe kerüljek, megéreztem az izomlázat. Látszik, hogy tegnap nagyon igyekeztem a kiengesztelés érdekében. Ekkor kinyílt a fürdő ajtaja, ahogy Rob jelent meg egy szál törülközőben, ami a dereka köré volt tekerve.
-Jó reggelt álomszuszék! -jött oda hozzám és megkaptam a reggeli csókomat, ami kissé hosszabbra sikeredett.
-Hmm. Jó reggelt. -sóhajtottam miközben nyújtóztam egyet, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt. Vagyis jobban belegondolva: Nagyon is jól jött. Robert nagy szemekkel nézett végig rajtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy a takaró alatt meztelen vagyok és a nyújtózkodásnak köszönhetően már a takaró sem takar túl sokat. Rob a nyakamat kezdte apró puszikkal borítani, majd egyre lejjebb haladt velük. - Mi van nagyfiú? Nem sikerült tegnap kiengesztelnem téged? -kérdeztem nevetve.
-Ami azt illeti nagyon is sikerült. Méghozzá látható nyomokkal. -mosolygott úgy, hogy az összes foga kilátszott. Erre nagyot néztem.
-Micsoda?
-Szereztem pár harci sebesülést az éjszaka. -vigyorgott még mindig.
-Mutasd! -nem tudom, valahogy nem töltött el nagy örömmel, hogy "megjelöltem" vagy mi. A nyaka ki volt szívva, a vállán harapásnyomok éktelenkedtek, a hátát pedig karmolások tarkították. -Jézusom! Ne haragudj! Nem fáj? -kérdeztem ahogy végig simítottam a sérüléseken.
-Dehogy is! Sőt! -hajolt felém és újból megcsókolt.
-Sőt?
-Sőt, felizgatnak. - mondta, majd nem hagyott időt, hogy méltatlankodjak.
(Jackson szemszöge)
Itthon ülök és nézek ki a fejemből. Ezt csinálom mióta elköszöntem Shelia-tól. Nagyon jó volt vele találkozni. Az elején csak beszélgettünk, de aztán valahogy máshogy jöttek a dolgok és szexbe torkollott az egész. Shelia-val. Nem bántam meg. De nem is tudom mit kellene, hogy csináljak. Majdnem öt éve nem találkoztunk és most ahogy meglátjuk egymást egymásnak esünk? Hogy van ez? A telefonomat szorongatom és már 2 órája Shelia nevét bámulom a képernyőn arra várva, hogy sikerüljön rávennem magam a tárcsázásra. De min pöcsölök ennyit? Meg kell nyomni a gombot aztán beszélni és kész. Nem nagy ügy. -Határoztam el, és gyorsan, amíg még legalább ennyire határozott vagyok, megnyomtam a gombot. Csakhogy amint megnyomtam, minden eddig összeszedett bátorságom elszállt, de nem volt az a pénz, hogy kinyomjam és nevetségessé tegyem magam előtte. Csak remélni tudtam, hogy nem veszi fel.
-Ne vedd fel! Ne vedd fel! -kántáltam mint valami mantrát, de nem volt szerencsém.
-Háló? -szólt bele, mire megfagyott bennem a vér.
-Shelia! Szia. Mi van veled? -hülye barom. Jobb szöveg nem jutott eszedbe?
-Jackson?
-Igen én vagyok.
-Oh hát, nincs semmi. Veled?
-Velem se. Arra gondoltam, nem lenne kedved összefutni valamikor?
-De, de igen.
-Esetleg 6-kor?
-Nagyszerű.
-Megyek érted oké?
-Köszi. Akkor majd találkozunk. -mondta, majd kinyomta. Szükségem lesz valakinek a segítségére. Tom nem lesz jó. Neki csak egy éjszakára kellenek a csajok. Ő nem tud segíteni. Kel tudna, de Rob talán még jobban. Ő is nemrég jött össze Kris-szel. Tárcsázni is kezdtem. Már azt hittem nem fogja felvenni, mikor végül beleszólt.
-Mi van? -o-ó nem jókor.
-Bocs Rob. Gondolom megzavartam valamit.
-Hát az biztos, hogy nem a legjobbkor.
-Akkor inkább hívjalak vissza egy óra múlva?
-Mondd gyorsan. Egész nap nem leszek elérhető. -elmondtam neki nagy vonalakban fél perc alatt mindent. Viszont nem volt valami nagy segítség, annyit mondott, hogy hozzam önmaga és legyek őszinte. Hát kösz. Basszus! Volt már pár barátnőm. Most mitől parázok ennyire?
*****
Másnap reggel Shel mellett keltem. A este nagyon jól sikerült. És mostantól hivatalosan is a barátnőm. Ő még aludt, így én néztem. Gyönyörű. És egyedi.
(2 hónap múlva)
(Kristen szemszöge)
Gimnázium befejezve, a barátaimat imádom és Rob-ba is minden egyes perccel egyre jobban beleszeretek. Van egy családom is, bár nagyon hiányzik az igazi. Van hogy éjszaka kimegyek a erkélyre és a csillagokat nézve azon gondolkodom, hol lehet most Cameron. Miért nem keres? A mi kapcsolatunk nagyon szoros volt, így biztos vagyok benne, hogy ha tehetné, biztosan keresne, de vagy nem teheti, vagy... a másik variációba bele sem akarok gondolni. Most is épp ezen gondolkodtam, amikor Rob ölelt át hátulról, félbeszakítva gondolataimat.
-Indulnunk kell. -mondta mire ránéztem az órára és teljesen igaza volt. Ma Shelia meghívott miket magához. A húgával, Dakota-val lakik és annak barátjával. A testvére neki sem vér szerinti. A szülei fogadták be. Aztán az apjuk bekattant és kitagadta a lányait. Úgyhogy most ketten laknak együtt. Vagyis úgy pár hónapja költözött oda ő is. Róla kb semmit sem tudok. Shel nem mesélt róla semmit. És ott lesz Jackson is. Nagyon örültem nekik, hogy összejöttek. Számomra annyira hihetetlen, hogy egy régi ismerőssel összehoz a sors évekkel később, és akkor jönnek rá az illetők, hogy mennyire is egy hullámhosszon vannak.
-Oké. Csak átöltözöm. -bementem a gardróbba, majd egy krém színű nadrágot vettem fel fehér pólóval és zöld topánnal.
Visszaérve a szobába magamra aggattam néhány kiegészítőt, majd egy táskába beledobáltam a szükséges dolgokat majd indultunk is. Az út nagy része csendben telt. Én csak nézte az ablakon keresztül a mellettünk elsuhanó tájat. Mikor odaértünk, Rob kisegített a kocsiból és mire feleszméltem volna, Shel már ott is volt a nyakamban.
-Kris beszélnem kell veled. Most. -szinte megijedtem. Ő is meg volt rémülve. Mi történhetett?
-Jól van. Rob, menj csak be, mi is nemsokára jövünk. -mondtam, majd Shelia-val a kertben lévő egyik padra ültünk. -Mi a baj? -kérdeztem, de válasz helyett csak a kezembe nyomott valamit. Mikor megláttam, mi az, nem találtam a szavakat. Egy pozitív terhességi teszt. -Shel, ez nagyszerű! -ölelgettem meg.
-Gondolod?
-Miért te nem?
-Nem az, csak hirtelen jött. És Jack-kel is csak nem régóta vagyunk együtt. Mit fog szólni?
-Örülni fog. Szeret téged. És Jack nagyon jó apa lesz. Felelősség teljes, és tudja mit kell tennie.
-Hát ez az. Tudja, de vajon ezt is szeretné?
-Ne félj Shel. Biztosan örülni fog.
-Remélem. ölelt meg, majd bementünk a házba a többiekhez.
-Sziasztok! -köszöntem amikor megláttam a nappaliban Jacket, Dakota-t és Robot.
-Szia, te biztosan Kristen vagy. -pattant fel a kanapéról Dakota és egy csontropogtató ölelésben részesített. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi, van benne erő.
-Igen. Te pedig Dakota. -az este folyamán sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy 18 éves és kb fél éve van együtt a barátjával és rengeteg mást. Nagyon kedves lány. Úgy tudtam itt lesz a barátjai is, de ő végül csak később jön. Valami közbe jött. Ahogy ezt végig gondoltam, hallottam, hogy nyílik az ajtó és kiabált valaki.
-Megjöttem! -nagyon ismerős volt a hang, mire megfagyott ereimben a vér. Aztán mikor megjelent az ajtóban, azt hittem elájulok. Dakota nevetve rohant hozzá hogy a karjaiba ugorjon. Én csak álltam ott, mint egy idióta és pörgött az agyam. Az első gondolatom az volt, hogy el kell tűnnöm innen. A lehető leghamarabb. Csak rohanni akartam. El innen, bárhová. De az túl gyáva dolog lett volna. Eddig a rémület volt ami bennem volt, de most átváltott haraggá. Ilyen közel volt hozzám. Nem keresett. Nem kíváncsi rám. Hát jó. Akkor úgy fogom kezelni, mint egy idegent. Így talán egy kicsit ő is szarul fogja érezni magát. Már ha érdekli egyáltalán valami, ami velem kapcsolatos.
-Stew! Valami baj van? -kérdezte mellőlem Jack, mire észbe kaptam és láttam, hogy a többiek már bemutatkoztam az újonnan érkezőnek, aki hatalmas szemekkel bámul rám. Na mi van Cam? Hirtelen ért a dolog?
-Szia! A nevem Kristen Stewart. Te biztosan Cameron vagy. Már sokat hallottam rólad.
-Miért csinálod ezt Kris? -kérdezte, ami váratlanul ért? Most mi van? Nem estem ki a szerepemből.
-Még is micsodát?
-Kérlek. Sajnálom. -erre már felment bennem a pumpa.
-Sajnálod? Váratlanul fog érni ha azt mondom, hogy ezt nem hiszem el? Ugyan Cam. Inkább ne mondj semmit, csak ne hazudj.
-Hagyd, hogy elmagyarázzam.
-Mi ez az egész? -kérdezte Dakota kicsit elhúzódva Cam-től.
-Dakota, Shel, ő itt a testvérem. -erre mindenki döbbenten nézett hol rám, hol Cam-re.
-Ja, hogy még mindig így gondolod? -kérdeztem gúnyosan. Cameron megelégelhette ezt a stílust, mert a következő mondta már kissé agresszívre sikerült.
-Mi a faszért ne gondolnám így? -kérdeztem szinte kiabálva.
-Cameron. -szólt rá Robert és odajött hozzám, majd védelmezően átkarolt.
-Szeretnék haza menni. Nem érzem valami jól magam. -mondtam Rob-nak, majd Cam felé fordultam és a szemébe nézve közöltem folytattam -Felfordult a gyomrom.
-Kris kérlek. -jött közelebb és elkapta a karom ahogy az előszoba felé indultam. Erre még az eddiginél is idegesebb lettem, amit már azt hittem nem lehet fokozni, de neki sikerült.
-Ne érj hozzám! -sziszegtem, de mivel még mindig nem engedett el, lassan tagolva, egyre hangosabban ismételtem meg az előző mondatom. Erre már végre eleget tett a kérésemnek.
-Csak hallgass meg.
-Most nem megy. Ez most nagyon hirtelen jött. Shel beszélhetnénk? -néztem rá a végén, mire bólintott és kijött velem. Az autóig mentünk, majd csak ott szólaltam meg.
-Ne haragudj. Nem akartalak felidegesíteni. Neked nem szabad idegesnek lenned.
-Ugyan Kris. Nem tehetsz róla. Oké, ideges lettem, de csak mert hogy lehet ilyen ez a barom? Jó, megmondom őszintén nem értek a dologból semmit kb, de annyit iden, hogy a testvéred és nem keresett téged. Megértelek.
-Köszönöm. -öleltem meg. -És mondd el Jackson-nak. Minden oké lesz. Nem hogy oké, a lehető legcsodásabb.
-Ma elmondom neki. Este. -aztán hívj a reakció miatt. -mondtam, majd Rob is kijött hozzánk.
-Bocs, nem jöttem túl korán?
-Dehogy. Mehetünk. -adtam a szájára egy gyors puszit, majd elköszöntem Shel-től és indultunk is. Egy darabig csendben voltunk, de gondoltam, hogy magyarázatot kell majd adnom Robnak a viselkedésem miatt. E nem is váratott sokáig magára.
-Van kedved mesélni? -kérdezte a kezét a combomra simítva. Egyáltalán nem volt kedvem mesélni, de Rob tudni szerette volna a történetet, én pedig szerettem volna, hogy tudja.
-Tudod meséltem, hogy a szüleink halála után én intézetbe kerültem, a bátyám pedig eltűnt. Minden nap, minden percében vártam, hogy megjelenik és kivisz engem arról a szörnyű helyről, de nem jött el. Aztán az jutott eszembe, hogy mi van, ha bajba került és azért nem keres. Vagy talán követte a szüleinket. Lassan kezdtem feladni. Erre itt megjelenik. A történet ennyi. De az, hogy végig ilyen közel volt hozzám és nem keresett, rosszul esik. Már nem érdeklem. Megértettem. De akkor meg mi a fenét akart megmagyarázni, azt nem tudom.
-Most lehet azt várod, hogy mondjak valami okosat, de nem fogok. Azt kell tenned, amit te helyesnek vélsz. Te ismered őt és az előzményeket. Helyesen fogsz dönteni és cselekedni. Ne aggódj, minden rendbe jön. -iszonyú jól esett, hogy megért és ilyen aranyos velem. Hirtelen vágyat éreztem iránta. Adtam egy puszit az arcára majd még egyet kicsit lejjebb és még lejjebb, egyet a szája szélére, majd a nyakát kezdtem puszikkal borítani. -Kris, kérlek, légy egy kicsit türelmes.
-Ugyan már. Jó múltkor valami olyasmit mondtál, hogy próbáljuk ki kocsiban. Itt a tökéletes alkalom. -mondtam miközben a mellkasát simogattam egyre lejjebb.
-Hű! Csak addig várj, amíg félre állok.
-Hmm inkább nem. Ez is egy kis ösztönzés, hogy minél hamarabb leállj.
-Hidd el, már eléggé ösztönöztél. -nézett rám jelentőségteljesen, mire nekem eszembe jutott valami. Lehúztam a sliccét és elővettem már majdnem tettre kész férfiasságát, majd simogatni kezdtem.
-Te jó ég Kris. Főúton nem tudok félreállni. 5 perc és meg tudunk állni.
-Teljesen jó. Addig elszórakoztatom magam. -vigyorogtam, majd oldalra hajoltam, hogy a számban tudjam eltüntetni.
(Robert szemszög)
Bassza meg! Kris ezt komolyan gondolta? Csak komolyan gondolhatta, mert már cselekszik is. És milyen fantasztikusan uhh. A levegőt kapkodom és alig tudok a vezetésre koncentrálni. Csak ne okozzak karambolt! Még három perc addig elmegyek! A picsába, azt hogy fogom kibírni? Piros lámpa. Nagyszerű. Még ez is gátol. Kihasználtam az időt, hogy legalább Kris hajába tudjak túrni. Becsukott szemmel hátradöntöttem a fejem és élveztem a Kris nyújtotta spontán meglepetéseket. Arra eszméltem fel, hogy dudálnak mögöttem. Ja hogy már zöldre váltott a lámpa. Indítottam és kihasználva, hogy egy autó sem hajtott előttünk, rátapostam a gázra. Alig voltunk 2 percre a helytől, ahol végre meg lehet állni, amikor megéreztem az orgazmus első hullámait. A francba. És elért. Intenzív volt és hosszú. Mire észbe kaptam már vagy 200 méternyire voltunk attól a helytől, ahol akkor jártunk, amikor még tiszta volt az agyam. Úr isten. Mi lett volna, ha neki megyünk valaminek? Kris feje jelent meg mellettem egy önelégült vigyorral, mire felsóhajtottam.
-Baszd meg Kris! Ilyet többet nem. -mondtam, közben leálltam az út szélére.
-Talán nem élvezted? -kérdezte még mindig azzal az önelégült vigyorral az arcán. Tudta jól a választ.
-Úgy nézek én ki? -nevettem fel. Még mindig becsukott szemmel, hátradöntött fejjel, gyorsan vettem a levegőt. Mikor kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy Kris a sminkjét próbálja helyrehozni a tükörben. -Ohó, nem szívem! Felesleges sminkelni. -mosolyogtam rá, majd megfogtam és az ölembe húztam és szenvedélyesen csókolni kezdtem. Közben a nadrágját húztam le róla, a bugyiját meg félre és két ujjal belé hatoltam. Már nem kellett sokat dolgoznom rajta, teljesen nedves volt, így ujjaimat kirántottam és farkamat küldtem a helyükre, mire felnyögött. Már amennyire a hely engedte mozogni kezdtem, közben pólóját felhúztam a nyakáig, majd melltartóját félretolva a melleit kezdtem kényeztetni. Egyre hangosabbakat nyögött. A nyakamat kezdte finoman szívogatni. Éreztem, hogy már nincs sok hátra Kris-nek, így még inkább hajszoltam a gyönyört. Mikor a kapujába ért, sikítani kezdett. Ez a hang nekem is megadta az engedélyt az élvezéshez, így egyszerre sikerült a csúcsra érnünk. Mikor vége lett, Kris a mellkasomra dőlve pihegett, én meg a haját simogattam. Ekkor sírni kezdett. Tudtam, hogy a bátyja miatt.
-Minden rendben lesz. -adtam egy puszit a homlokára. Egy kis ideig a hátát simogattam és halkan dúdoltam, hogy megnyugodjon, majd mikor sikerült neki, mindketten próbáltunk normális kinézetet varázsolni magunknak. Amikor nagyjából sikerült, hazaindítottunk.
*****
Másnap reggel a telefon csörgésére ébredtem úgy fél 11 fele. Próbáltam kitapogatni a telefont a kezemmel, de az leesett az éjjeli szekrényről, így muszáj volt kibontakoznom Robert öleléséből, hogy a telefon után tudjak nyújtózkodni.
-Ugye tudod, hogy megőrjítesz. -hallottam Rob reszelős hangját mögülem, miközben a csípőmet megragadva magához szorított. -Hallgattasd el az a telefont. -morgott. Mikor végre elértem a mobilt, csukott szemmel vettem fel.
-Igen? -szóltam bele álmosan.
-Kris! Elmondtam Jackson-nak. -hallottam meg Shelia hangját.
-Mit csináltál? -ültem fel hirtelen, mire Rob ijedten nézett rám.
-Te buzdítottál, hogy mondjam el neki. Hát megtettem. Vagy nem kellett volna? -kérdezte aztán megrémülve.
-Dehogynem. Nagyon, nagyon jól tetted, csak hirtelen jött, azért kérdeztem vissza. És hogy fogadta? -nagyon reméltem, hogy jól. A számat rágva vártam a választ.
-Már a neveken gondolkodik! -sikította el magát, mire én is így tettem.
-Jézusom! Mi történt? -kapta fel a fejét Rob, mire csak megráztam a fejem, hogy nincs gond.
-Ott van veled Rob? -kérdezte Shel.
-Igen, de ne aggódj, nem hallott semmit.
-Jajj nem azért. Holnap ráérsz? Bejelentenénk mindenki előtt.
-Nem is tudom Shel. Nem biztos, hogy jó ötlet megint odamennem.
-Ja igen. Cameron. Jólvan. Akkor viszont holnap összefutunk és megbeszéljünk mi legyen oké?
-Dehogy. Miattam ne halasszatok. Akkor majd kitalálok valamit.
-Nem Stew. Szeretném, ha mindenki velünk együtt örülne, és az úgy nem fog meg történni, ha így állsz a bátyáddal. Szóval holnap találkozunk és megbeszéljük mikor mi és hogy legyen. Nincs ellenvetés.
-Értettem főnökasszony. -mosolyogtam. -Köszönöm.
-Ne köszönd. Nincs mit. Na majd beszélünk mennem kell. Szia Kris.
-Szia.
-Shelia volt? -kérdezte Rob.
-Igen, ő.
-És minek örültetek ennyire?
-Nem tudom, szabad-e erről beszélnem. -vigyorogtam, majd adtam egy puszid Robert arcára, csakhogy ő visszahúzott magához.
-Naa! Egy rendes csókot kérek! -szólt rám, majd hevesen megcsókolt. -Hidd el, hogy ki tudom szedni belőled valahogyan. -kacsintott.
-Ó, abban biztos vagyok. Csakhogy mennem kell, mert elkésem.
-Szóval nem mondod el?
-Shel babát vár! -jelentettem ki még mindig vigyorogva, Rob pedig kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Komolyan? És Jack tudja már?
-Igen. Tegnap este tudta meg.
-És mit szólt?
-Már a neveken gondolkodik.
-Tök jó, hogy ilyen jól megvannak. Honnan is késel el?
-Tudod, próbálok állást szerezni valahol. A bár jó hely, de nem elég, most hogy nincs suli.
-Biztos? Így nem fogsz tudni bejönni hozzám a hangszerboltba.
-Tudom. De majd te fogsz jönni.
-Jajj! Ne menj még!
-Percek kérdése és itt lesz Ashley.
Pár perc múlva tényleg meg is jelent.
-Kris, ahogy elnézlek még nem voltál kint. Csodás idő van. Imádom a nyarat. -Egy fehér ujjatlant és egy felül fűzős szoknyát adott rám, egy magassarkú szandállal és egy barna táskával, majd Ash még a kezembe nyomott egy farmer felsőt, hátha későn jönnék és hűvösebb lenne.
Bedobáltam a táskába a szükséges cuccokat, majd visszamentem a szobába, hogy elköszönjek Robert-től, de nem volt ott, így a fürdő felé vettem az irányt. Éppen fogat mosott.
-Szia Majd jövök. -mondtam, majd adtam egy puszit az arcára.
-Nem mehetnék veled?
-El tudsz készülni 2 perc alatt?
-Legyen öt.
-Robert, már így is késésben vagyok.
-Ugyan már kicsim. Sietek. Ja és ha én vezetek akkor akár negyed óra múlva is indulhatnánk.
-Oké, de akkor is én vezetek.
-Majd megbeszéljük. Addig előszednél nekem valami ruhát?
-Hogyne. -amíg ő befejezte reggeli teendőit én választottam neki cuccot, majd kijött, felöltözött és indultunk.
*****
(Robert szemszöge)
-El tudod ezt hinni? Azt hittem nehezebb lesz. Már az első helyen felvettek! -ugrott Kris a nyakamba amikor kiértünk egy elég jó kávézóból. Próbáltam vele örülni, de nem sikerült teljesen. Én örülök annak, hogy felvették, de nem annak, hogy ki és miért. -Rob nem is figyelsz rám. Örülsz egyáltalán? -állt meg velem szemben és megfogta mindkét kezem, úgy nézett rám.
-Persze, hogy figyelek. Csak hát örülök is, meg nem is. -kérdő pillantását látva magyarázatba kezdtem. Látnod kellett volna, hogy nézett rád a főnököd.
-Ja, Mr Porter a probléma. Miért? Hogy nézett?
-Úgy, ahogyan csak nekem szabad.
-Aranyos vagy, amikor féltékenykedsz. -mondta és egy puszit kaptam az arcomra, majd indult volna tovább de én elkaptam a kezét.
-Nem Kristen, én komolyan beszélek. Nekem nem szimpatikus.
-Nem lesz semmi gond. Gyere, menjünk haza. Ünnepeljük meg. -kacsintott egyet. Egy ilyen ajánlatnak ki tud ellenállni?
 |
| Scott Porter (az új főnök) |
