Alig vártam, hogy holnap iskolába menjek, és megismerkedjek, a banda többi tagjával is. Ha csak fele annyira jó fejek mint Kel, vagy Rob, akkor én már boldog vagyok. Meglátjuk mit hoz a holnap.
Reggel frissen ébredtem, ami mostanság nagyon ritka. Pláne, hogy tegnap este későn feküdtem le. Most teljesen fel vagyok pörögve. Én tegnap tényleg énekeltem? És gitároztam, Ez annyira hihetetlen. Minél előbb a suliban akarok lenni, hogy megismerjem Nikkit és Ashley-t, na meg a többi srácot. Szinte kipattantam az ágyból és rohantam a fürdőbe. kb 10 perc alatt lezuhanyoztam, majd fogat mostam, és elintéztem az összes reggeli teendőt. A ruha választással sem vacakoltam sokat. Felvettem egy kék farmert, egy fehér "love it" feliratú pólót, és egy tőlem megszokott converse cipőt, piros színben. Találtam a szekrényben egy fehér kalapot, azt is magamra kaptam. Amikor kész lettem, belenéztem a tükörbe. Valami még hiányzik. Felvettem egy karperecet, és -ha már itt vagyunk Londonban alapon, egy Nagy-Britannia zászlós fülbevalót is betettem. Sminkelni, nem szoktam ugyan, de most volt hozzá kedvem. Persze csak egy kicsit. Csak szemceruza és spirál. Semmi több.
A mai nap szükséges cuccokat bedobáltam egy tatyóba, és lerohantam a lépcsőn. Amikor leértem a földszintre, véletlenül neki ütköztem Kellan-nek.
-Hova ez a nagy sietség csajszi? -kérdezte, miután már stabilan álltunk a lábunkon.
-Csak várom már, hogy beérjünk a suliba. Meg akarom ismerni a többieket, na meg a te barátnődet. Kíváncsi vagyok, kinek sikerült elcsavarnia az én mackó bátyám fejét.
-Szerintem jóban lesztek. Kedves lány. Igaz, mint tapasztaltad, a stílusotok nem igazán egyezik, de nem lesz gond. Az alapján, amiket meséltem neki rólad, nagyon megkedvelt. -hihetetlenül jól esett, amit Kel mondott. Mondjuk nekem is mesélt egy keveset Nikkiről. Az alapján én is arra a következtetésre jutottam, hogy jóban leszünk. Legalább is nagyon remélem.
Ahogy jobban megnéztem Kel-t, észre vettem, hogy ő még nincs felöltözve. Ennek az észrevételemnek hangot is adtam.
-Te jó ég! Kel! Te még fel sem öltöztél? Menj, intézz el mindent, pakolj be, addig én kikészítem a ruháidat, ha nem baj.
-Dehogy baj. Sőt, köszönöm hugicám! -nyomott egy puszit az arcomra, majd a konyha felé vett az irányt. -A szobám tudod, hogy hol van. -fordult még vissza, mire bólintottam, majd fel is rohantam a szobájába.
Amikor felértem, jobban körül néztem. A szobából két másik ajtó nyílik. Gondolom az egyik a fürdő, a másika gardrób. Benyitottam az egyikbe. Hupsz... nem talált. A fürdőszobát találtam meg. Gyorsan ki is jöttem onnan és a másik ajtóhoz léptem, de amikor kinyitottam, azt hittem, ott esek össze. Valami hatalmas volt. Komolyan. Mint egy külön pláza. Ez még egy lánytól is sok lenne, nem hogy egy sráctól...nem hogy Kellen-tól. Na mindegy. Gyorsan összeválogattam a cuccit, ami egy farmerből, és egy rövid ujjú felsőből állt. cipőnek egy egyszerű sport cipőt választottam neki. Amikor végeztem és vissza akartam menni a szobába, nem tudtam megállni, hogy meg ne bámuljam megint a gardrób méretét. Nemsokkal később, valaki elkezdett csikizni. Úgy megijedtem, hogy a ruhák kirepültek a kezemből.
-Kellan! Tedd le szegény Kristen-t! Kora reggel itt viháncolsz. ... -bólogatott rosszallva Mary, mire Kel szót fogadott az édesanyjának, majd miután Mary eltűnt az ajtóból, Kellan újra felkapott, de most csak addig, amig egy hatalmas babzsák fotelbe nem dobott, mire felsikítottam. A hajam össze.vissza állt, mire végre stabilan ültem. Azt látva, Kellan nevetésbe kezdett.
-Jól van. Ha kimulattad magad, akkor öltözhetnél is. -szedtem össze az elejtet ruhákat, majd a kezébe nyomtam őket. -És siess. A kocsiban várlak. 5 perced van, vagy elmegyek nélküled.
-Stew! Te fenyegetsz?
-Te is szeretnél minél előbb Nikki-vel lenni. Vagy nem?
-Jó igen. De te meg Rob-bal. -ezen megakadtam. Kérdő tekintetem láttán elnevette magát.
-Ugyan Kris. Biztos, hogy miatta akarsz ilyen hamar beérni. És szerinted bevettem a tegnapi kis mesédet, hogy rosszul voltál, és azért lógtátok el a napot ketten? Nem nem. De azért remélem nem tetszik neked. Ha azzal a hárpia Emilie-vel összejött... Kiherélném, ha megbántana téged, vagy össze akarna jönni veled.
-Kel. Nyugi. Ettől nem kell tartanod, ugyan is ő jól el van Emilie.vel. Na meg tegnap csak beszélgettünk. És nem tekintek rá úgy, mint férfira. Jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem helyes, vagy jóképű, mert az. De ezt egy lány akaratlanul is észreveszi.
-Szóval szerinted jóképű? -olyan hülyén húzogatva a szemöldökét.
-Na és? Ez csak tény. De ezt egy fiú is megtudja állapítani egy másikról.
-Jól van. Tudom. Csak szívatlak. -vigyorgott.
-Fúú te... -kezdtem, majd hozzá vágtam egy párnát, mire még jobban nevetni kezdett. Hirtelen észbe kaptam. Én előbb akartam suliba menni. Hát erről ennyit. -Most már tényleg siess, mert már késésben vagyunk. Pláne ahhoz képest, hogy előbb akartam menni.
-Jól van. Menj, ülj be a kocsiba, két perc, és megyek én is. -mondta és én úgy is tettem. Amikor a földszintre értem, köszöntem Mary-nek, majd elvettem a kocsikulcsot a falra szerelt kulcstartóról, és kimentem a kocsihoz, amibe be is ültem. Tényleg nem kellett sokat várnom Kel-re. Hamar jött ő is, ahogyan ígérte. Amikor beült, rögtön indított és már szeltük is az utakat a suli felé végre.
-Miért is akartál hamarabb jönni?
-Csak mihamarabb meg akarom ismerni a őket? Tom-hoz már volt szerencsém -vigyorogtam -Nikki...
-Ashley és Jackson. Robot már ismered, és persze Emilie. akit én személy szerint, nem tartok a banda tagjának. De ne aggódj, a többiekkel jóban leszel.
(Robert szemszög)
Furcsa. Már hajnali kettő, van, de én még mindig nem tudok aludni. Pedig kéne, mert így holnap olyan leszek, mint a mosott szar. Újra behunytam a szemem -ami még egy próbálkozást jelentett-. Már majdnem sikerrel jártam, amikor megcsörrent a mobilom. Ez komoly? Hajnali kettő van baszki. Na jó. Most nem érdekel, hogy ki hívott, leüvöltöm a fejét.
-Nem ismered az órát ember? -szóltam bele egy kicsit erélyesebben a telefonba.
-Robert! Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de beszélnünk kell.
-Miről akarnál beszélni? Már nincs miről.
-De igen van. Tudod, miután elmentél, gondolkodtam. És be kellett látnom, hogy igazad van. Önző vagyok. De ez meg fog változni. Sajnálom, hogy megcsaltalak, de iszonyúan féltékeny voltam, Azt hittem, hogy te és Kristen... De a lényeg az, hogy sajnálom. És az, hogy nem törődtem vele nagyon bánt. Büszke vagyok rá, hogy segítettél rajta és kérlek bocsáss meg. -hosszúra nyúlt monológján elgondolkodtam. Két évig együtt voltunk. Ennyi időn keresztül szerettem. Talán még most is szeretem? Nem tudom. A szerelem elmúlhat egy nap alatt? Hiányzik. Az biztos.
-Rob! Ott vagy még?
-Igen. -gondolkodtam pár percet, majd eszembe jutott egy megoldás... Nem tudom, helyes-e, vagy sem, de ezt fogom tenni. -Tudod mit? Átmegyek most, és megbeszéljük. Oké?
-Rendben. Várlek.
(Emilie szemszög)
Nem tudom, most mit gondol Robert, de ha magától átjön, akkor lehet, hogy még sikerül is a dolog. Nem szakíthat velem. Ő az egyik legmenőbb srác a suliban. Ha szakít velem, a népszerűségem a 0 alá csökken. Úgyhogy azt nem szabad. Ma éjjel kiengesztelem Robot. elmondom neki, hogy mennyire sjnálom, hogy mennyire bánt, hogy megcsaltam.
(Robert szemszög)
Amikor odaértem Emilie-hez, megcsörgettem a mobilját. Nem akartam csöngetni, nehogy felébresszem a szüleit. Nem kellett sokat várnom, az ajtó már nyílt is, és én Emilie szomorú arcával néztem szembe.
-Rob! Én tényleg nagyon sajnálom. Tényleg nagyon bánt, hogy gyakorlatilag megcsaltalak, és hogy Kristen-ről is úgy beszéltem. Féltékeny voltam, hogy képes voltál ellógni egy egész napot a suliból egy szinte még idegen lánnyal. És vissza akartam vágni. Kérlek bocsáss meg Rob! -mikor Em befejezte monológját, elkezdtem gondolkodni -na nem mintha nem ezt tettem volna egész úton ide felé-.
Egy egész napot töltöttem nélküle. Így belegondolva: hiányzott. Nem azt mondom, hogy megértem, amit tett, de képes vagyok neki megbocsátani. Hiszen, ha fordítva lenne, én sem arra gondoltam volna először, hogy orvoshoz mentek, vagy sakkoztak. Na meg én is hazudtam neki.
Amit csinált, az sérti férfiúi büszkeségem, de lehet, hogy én is így viselkedtem volna.
-Lesz még ilyen?
-Soha többé. Meg tudsz nekem bocsátani? -nem válaszoltam, hanem felkaptam, és a szobájába vittem, majd az ágyra fektettem és fölé támaszkodtam.
-Akkor megpróbálhatjuk újra. De még egy ilyet már nem hiszem, hogy így tudnék kezelni. -mondtam, majd megcsókoltam, amit ő hevesen viszonzott. Végül nem álltunk meg egy visszafogott csóknál. Az éjszaka többi részét egymás kényeztetésével töltöttük.
Reggel Emilie-vel a mellkasomon ébredtem.Ő még aludt. Nem akartam felkelteni, így a plafont bámultam. A gondolataim közben ide-oda cikáztak. Leginkább a tegnap estén. El kell mondanom Emilie-nek, hogy nem bocsátok meg ilyen könnyen. Nehogy úgy gondolja, hogy bármikor csinálhat ilyet, én úgy is könnyen megbocsátok. Ránéztem az órára, ami már 7 órát mutatott. Van egy óránk, hogy megbeszéljünk mindent, hogy elkészüljünk, és hogy beérjünk az iskolába. Fel kellett keltenem Em-et. Amikor felébredt, egy jóreggelt csókkal köszöntött, majd belekezdtem a kevésbé kellemes témába.
-Néz Emilie! Valamit meg kell beszélnünk.
-Mi lenne az? -emelte fel a fejét, és állával a mellkasomon támaszkodott. meg.
-Tudod, azért, bocsátottam meg, mert szeretlek. De még egy ilyet, már nem nézek el. Szóval ez az utolsó esélyed.
-Értem. És nem lesz szükségem több esélyre. -mosolyodott el, majd egy gyors csókot kaptam tőle, és ki is bújt az ágyból, és a szekrényhez lépett. Kivette onnan a ruháit, majd felöltözött.
-Van nálam pár ruhád, amiket itt hagytál Abból fel tudsz öltözni. -mondta, mire bólintottam, majd én is felöltöztem és elvégeztük a többi reggeli teendőt, majd elindultunk.
(Kristen szemszög)
-Nagyszerű Kellan! 5 perc múlva becsöngetnek, mi meg csak most érünk a suliba...ahhoz képest, hogy hamarabb akartam jönni...nem is rossz arány. Mit szólsz hozzá?
-Jól van bocsi. Majd valahogy kiengesztellek.
-Lehet próbálkozni. -mondtam enyhe szarkazmussal a hangomban.
-Micsoda harcias húgom van?! -nevetett fel, mire én is elnevettem magam, majd begördültünk a suli parkolójába. Kel leparkolt a a szokásos helyén, maj mind a ketten kipattantunk a kocsiból.
-Milyen órád lesz Stew? -kérdezte Kellan felém fordulva. Kicsit megdöbbentem a megszólításon.
-Stew? -kérdeztem rá.
-Ó bocsi, ha nem akarod, nem hívlak így. -mentegetőzött feleslegesen.
-De de de. Szeretném, ha így hívnál. Tudod, engem régen a közeli barátaim mindig így hívtak. Csak nem rémlik, hogy meséltem volna erről neked, ezért lepődtem meg. De szeretem ez a nevet. Úgy hogy örülök, ha így hívsz. -mondtam mosolyogva.
-Jólvan, akkor megnyugodtam. Szóval, mi lesz az első órád? -kérdezte újra, mire gondolkoztam egy kicsit, majd eszembe jutott.
-Azt hiszem kémia.
-Na, akkor most meg tudsz ismerkedni Ash-sel. Azt hiszem, neki is kémiája van. Na de siess! Így is el fogsz késni. D épület, 2. emelet, 34-es terem.Szaladj! -adta ki az utasítást, majd taszított egyet rajtam finoman, ezzel jelezve, hogy ideje lenne indulnom.
-Ebédnél találkozunk! -kilátott utánam, amikor én már futottam a D épület felé. Amikor oda értem, pont a tanár után léptem be a terembe. Nagyszerű. ez az első kémia órám, és én máris elkések. Ezért még kinyírom Kellan-t.
-Miss Stewart! Megosztaná velünk késésének okát? -már nem bírom ezt a tanárt.
-Elnézést tanár úr. Későn sikerült elindulnunk.
-Hát jó. 3 percet késett, ez bekerül a naplóba. Most pedig üljön le valahová. -érzem, hogy ezzel a tanárral nem leszek jóban. Nagyszerű. 2 üres hely volt. az egyik egy szőke, pláza picsának kinéző csaj mellett, a másik pedig Ashley mellett, így egyértelműnek tartottam, hogy hová is fogok ülni. Elindultam Ashley felé.
-Ne haragudj! nem gond, ha ideülök? -kérdeztem bátortalanul, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, ami engem is mosolygásra késztetett.
-De hogy gond. Ülj csak le. -mondta, mire leültem, és felé fordultam.
-Ashley ugye?
-Igen, de szólíts csak Ash-nek. Ahogy tetszik. Te pedig Kellan húga vagy ha nem tévedek.
-Igen. Kristen. De csak Kris, vagy Stew. -mutatkoztam be én is, majd a tanárra függesztettem a figyelmem, de ez nem folytatódott sokáig, ugyan is Ashley teljesen fel volt pörögve, így az egész órát végig beszélgettük.
A stílusunk nagyon különböző, mégis jól kijöttünk egymással, sőt, délutánra megbeszéltünk egy közös vásárlást. Nem mintha annyira szeretnék vásárolni -egyáltalán nem kedvemre való ez az időeltöltés-de Ashley rajtam is bevetette a hírhedt kölyök kutya szemeket, amiknek nem lehetett nemet mondani. Kellan mesélt róla, hogy imádni való csaj, de nagyon idegesítő tud lenni, amikor vásárolni akar, és amikor pattog, mint egy gumilabda. Ez a két dolog általában jellemző Ash-re. De őt így kell szeretni, és így is szeretik őt a többiek. És én is kedvelem. Még nem ismerem nagyon, de megbeszéltük, hogy ez a vásárlás nem egy szimpla vásárlás lesz, hanem egy ismerkedős vásárlás. ennek nagyon örültem. Úgy tűnik, ő befogadott, nagyon kedves velem.
Segített eligazodni az iskolában. Az ebéd előtti utolsó óra után, találkoztunk a torna teremnél, és onnan egymásba karolva mentünk az ebédlőbe, ahol egy eléggé zsúfolt asztal felé vettük az irányt. Ahogy jobban megnéztem az asztalnál ülőket, ismerős arcokat véltem felfedezni. Ott volt Kellan, Nikki, Robert és a barátnője, meg még egy srác. Amikor odaértünk Ashley-nek mégszlesebb lett a mosolya.
-Sziasztok! -köszöntünk, mire mindenki felnézett, majd kórusban köszöntek, aztán leültem Kel mellé, míg Ash Nikki mellé ült. Az ismeretlen srác nagyon nézett, így akaratlanul is ránéztem.
-Én Jackson vagyok. De csak Jack. -nyújtotta felém jobb kezét az asztal felett, mire megfogtam azt és én is bemutatkoztam, aztán elkezdtem vele beszélgetni. Ő is jófej volt. Akár csak a többiek.
-Ki ér rá ma? -kérdezte Ash teljesen érzelem mentes hangon, amit nem tudtam mire vélni.
-Nikki sejthette, hogy miről van szó, mert mert rögtön belement. Mikor Ash látta mindenki arcán a gondolkodás jeleit, végig kérdezett mindenkit:
-Kellen? -erre a kérdezett Nikki-re pillantott, majd egy sóhajtás kíséretében igent mondott.
-Jackson?
-Oké. -gondolkodás nélkül vágta rá a választ, amin kicsit meg is lepődtem.
-Emilie? -kérdezte, és mintha olyan arckifejezéssel tette volna fel ezt a kérdést, ami azt sugallta, nagyon reménykedik benne, hogy a válasz egy nem lesz.
-Bocsi, nem érek rá.
-Rob?
-Benne vagyok.
-Hát, akkor ezt megbeszéltük. -vigyorgott, majd egyszer csak kivágódott az ebédlőajtaja, és egy Tom vágtázott be rajta.
-Miről maradtam le? -kérdezte lihegve, miután levágódott mellém.
-Jössz velünk vásárolni. -jelentette ki ash, még mindig azzal a letörölhetetlen vigyorral az arcán, mire Tom érdekes arckifejezést produkált.
-Aaaaaahhhhhhh!!!! Tudjátok mit? Vegyétek úgy, hogy én nem rohantam be azon az ajtón -mutatott az ebédlő ajtajára- és nem tudok semmit a délutáni kis programotokról. sziasztok. -állt is fel, de Ash hangja megállította:
-Kris is jön. -na ezt nem értettem, hogy mégis, hogy jön ez ide, de Ash tudhatott valamit, mert Tom azonnal visszahuppant mellém, és hatalmas szemekkel nézett Ashley-re.
-Folytasd! -mondta Tom, mire Ash elmosolyodott.
-Akkor már csak azt kell megbeszélnünk, hogy ki kivel megy. Két kocsival menjünk szerintem.
-Kellan! Úgy van megbeszélve, hogy Nikki átjön hozzánk suli után. gyere át te is, és mi lenne, ha te is csatlakoznál hozzánk később Jack? -nézett Ash az említettre, mire az serényen bólogatni kezdett.
-Rob, te vedd fel Tom-ot és Kris-t. -ekkor ránéztem Rob-ra, akit egyre szorosabban tartott a barátnője, aki gyűlölködve nézett rám.
-Rendben. -egyezett bele Rob, Tom pedig egyenesen ujjongott. Hogy neki milyen jó kedve lett hirtelen...
-Van kérdés? -tette fel a kérdést a főszervező, mire eszembe jutott valami.
-Mikor indulunk és hol találkozunk?
-Na ez ó kérdés. -értett egyet velem Jack is.
-Nikki és Kellan most jönnek hozzánk. Mindenki más haza megy. Rob, te mész Tom-ért és Kris-ért. 3-kor találkozunk a pláza parkolójában. Ja és jött valaki úgy, hogy haza tudja vinni Kristen-t?
-Én. -válaszolt Tom rögtön.
-Nagyszerű. Tom, akkor te haza viszed Kris-t, és akkor majd Rob megy értetek, aztán jöttök a plázába. -a tervre mindenki bólintott.
-Van még valakinek órája? -kérdezte Ashley, mire mindenki nemlegesen rázta a fejét. -Nagyszerű, akkor mindenki induljon a megbeszéltek szerint. Majd találkozunk. -köszönt el, majd karon ragadta Nikki-t és Kellan-t, aztán már ott sem voltak.
-Megyünk kris? -kérdezte Tom, mire bólintottam, majd Rob-ék fele indultunk. Tom kezet fogott Rob-bal, Emilie-nek csak köszönt, majd én is köszöntem és már indultunk is. Amikor odaértünk hozzánk, Tom megkérdezte, hogy bejöhet-e, mire igen-t mondtam, hiszen ő ismeri Mary-t. Biztosan nem bánja.
(Robert szemszög)
Miután Tom-mal kezet fogtunk, Kris csak köszönt egyet és már indultak is. Én meg most nem tusom mi van. Egy ölelésben azért reménykedtem, a tegnapi nap után. Na mindegy. Nemsokára úgy is találkozunk, és akkor úgy intézem, hogy tudjunk négy szem közt beszélni.
-Megyünk Rob? -kérdezte mellőlem Em, akiről meg is feledkeztem.
-Megyünk. -mondtam szűkszavúan, majd átkaroltam a derekát, és a kocsi felé vettük az irányt. Amikor Em-ékhez értünk és leállítottam a kocsit, Emilie meglepetten nézett rám.
-Hogy-hogy ide hoztál?
-Miért? Nem itt laksz?
-De. De azt hittem, hogy egy kicsit átmegyünk hozzátok.
-Bocs. Most hamarabb megyek Tom.hoz. Beszélünk egy kicsit.
-Hát jó. -láttam rajta, hogy nem nagyon tetszett neki, de ez van.
-Majd találkozunk.
-De ugye átjössz este? -nézett rám egy sokat sejtető mosollyal. Így már rögtön tudtam mit akar. Nekem most valahogy nem volt kedvem hozzá. Ritka alkalmak egyike, ha én nemet mondok egy ilyen ajánlatra. ez van. ma valahogy rossz kedvem van. Nyűgös vagyok. így keltem fel. nincs különösebb oka.
-Feszültnek látszol. Majd én ellazítalak. -mondta, majd a nyakam csókolgatásába kezdett, de én eltoltam magamtól, mire fintorogva nézett rám.
-Kösz, majd inkább máskor. Most megyek. -mondtam neki célzásként, hogy most már igazán kiszállhatna a kocsiból.
-Ahogy akarod. -mondta sértődötten, majd kiugrott a kocsiból, és beviharzott a lakásba. Majd megbékél.Gondoltam magamban, majd indítottam is. Amikor haza értem, a lakásba beérve anyu fogadott.
-Robert! Hamar hazaértél. Azt hittem Emilie-vel vagy.
-Ashley szervezett programot délutánra az egész bandának.
-Na de jó. És mit csináltok?
-Vásárolni megyünk.- mondtam kedvtelenül.
-Ugyan kisfiam! Miért vagy ilyen lehangolt.
-Nem vagyok lehangolt, csak egyszerűen ilyen napom van ma.
-Nekem most mennem kell. A sütőben van csirke egyél. Ja és említetted, hogy vásárolni mentek. Vennél nekem egy selyem sálat? Majd kifizetem. szeretlek. -hadarta, majd nyomott egy puszit az arcomra, aztán már csak az ajtó csapódását hallottam. Ha már egyszer így alakult, megkérdezem a lányokat is, hogy kell-e valami. miután ezt a döntést meghoztam, felmentem az emeletre, majd először Lizzy ajtaján kopogtam, majd miután megkaptam az engedélyt, be is léptem.
-szia Rob! -köszönt mosolyogva, elnézve a laptop-járól.
-Hová mész, és kivel mész?
-Számít az?
-Ha Ashley-vel mész, akkor tudom, hogy kérhetek olyat, mart ő segít, ha nem vele, akkor inkább nem kérek semmit.
-Akkor miért nem jössz te is?
-Mert talákozom Brian-nel.
-Jó, akkor mondjad mit szeretnél?
-Ashley-vel mész?
-Ha ő nem találja ki, hogy menjen az egész banda, eszembe sem jut vásárolni menni.
-Na szóval: Mondd meg neki, hogy van egy sárga , térd fölé érő ruhám, ami pánt nyakba kötős, és az alján olyan fodros jellege van. Ehhez kéne nekem egy magassarkú. Ő tudni fogja mi kell. -mikor befejezte végre, nagyot néztem.
-Tudod mit Lizzy? Inkább írd le. Addig megkérdezem Vic-et is. -mondtam, majd átmentem másik nővéremhez is.
-Rob! Mondd csak milyen tanácsra lenne szükséged a kedvenc nővéredtől? -kérdezte egy önelégült mosollyal, mire kitaláltam valamit. Erre gondolatban egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon.
-Miből gondolod, hogy te vagy a kedvenc nővérem?
-Hozzám jöttél tanácsért.
-Ki kell, hogy ábrándítsalak: Lizzy-nél már voltam. -mondtam, mire vágott egy fejet. Ezen már muszáj volt nevetnem. -Ugyan Vic. Tudod, hogy mindkettőtöket egyformán szeretem. De amúgy nem tanácsért jöttem. Csak hogy megkérdezzem, hogy kell-e valami.
-Mész vásárolni?
-Ahha.
-Hová? -jajj...Ennyi kérdés...
-Plázába. Kell valami?
-Ashley-vel mész? -na még több kérdés.
-Igen. -na lejátszódik az előző történet. Ha Ashley-vel megyek, akkor egy órát mesél a ruháiról, és arról, hogy milyen kéne neki, mire befejezi, addigra meg már el is felejtem a mondandója elejét. Olyan, mint Lizzy. Le se tagadhatnák, hogy testvérek. Nem csak külsőre, de belülről is nagyon hasonlítanak egymásra.
-Jó. Akkor kéne pár ucc. Mondd meg Ashley-nek, hogy -ajjajj, ez már rosszul kezdődik. -hogy kéne nekem egy felső. Olyan, amiben tudok menni bárhová, vagy csak az utcán. A színe, a fazonja tök mindegy. Ashley tudja a méretem és az ízlésemmel is tisztában van. Ja és kellen nekem még egy szoknya is. Majd Ashley abban is segít. -nagyszerű: anyu, Lizzy, most meg Vic. Ajajj. An ilyeneket nem jegyzek meg.
-Inkább te is írd fel, hogy mik kellenek. 10 perc múlva kérem a listát a konyhába. -mondtam, majd kiléptem a szobájából és benyitottam Lizzy-hez, most kopogás nélkül.
-10 perc múlva a konyhába hozd a listát. -szóltam neki, majd már ott sem voltam.
Lementem a konyhába, csináltam magamnak egy szendvicset, majd bekapcsoltam a konyhában lévő tv-t, és enni kezdtem a kajámat. Közben valami elfogadható műsort próbáltam keresni, de nem igazán sikerült, így megálltam valami latin-amerikai szaron. Gondoltam, most az egszer, bele nézek egybe, mit szeret ezen anyám annyira. Már egy ideje néztem, amikor Lizzy és Vic jelent meg a lépcső alján.
-Robert Thomas Dougles Pattinson! Te meg mi a jó büdös francot nézel? -szaladt mellém Vic, hogy megnézze, mi megy a tv-ben. Amikor meglátta, hogy mit nézek, kitört belőle a nevetés.
-Mi van Vic? -kérdezte Lizzy, miközben ő is közeledett felénk, hogy megkapja a választ a kérdésére. Amikor ő is ideért, ő is nevetni kezdett.
-Rob, te mióta szereted az ilyeneket? -röhögött még mindig.
-Semmióta. mert nem szoktam ilyeneket nézni, most csak unatkoztam, aztán nem volt semmi mása tv-ben. gondoltam, kiderítem, anyu miért szereti ezeket. -mutattam a képernyőre.
-Aha...Valószínű... -mondta ironikusan Vic, aztán mire odanéztem, már hallottam is, ahogyan kattan a fényképezőgép.
-Mit akarsz azzal? -kérdeztem rögtön.
-Szerinted? Megmutatom a haverjaidnak. Na meg a barátnődnek.
-Csináld csak. -rántottam meg a vállam.
-Mi van veled Rob? Nem is érdekel?
-Nem igazán.
-Rajtad fog röhögni mindenki. Na meg Tom biztos, hogy nem fogja tartani a száját. Holnapra az egész suli ezen fog nevetni.
-Magasról leszarom Vic. -mondtam indulatosan, miközben felpattantam és a tányéromat a mosogatóba hajítottam.-Felírtátok a kívánság listát? -kérdeztem még mindig dühösen, majd a két, megrökönyödött lányra néztem, akik meglepetten, nagyra nyitott szemmel nyújtották felém a papírjaikat. Kikaptam a kezükből a listákat, majd felvettem egy kabátot, és a kocsi felé vettem az irányt. Beültem, és hajtottam is Tom-ék felé. Út közben beugrottam, egy kisboltba, és vettem 2 doboz cigit. Tegnap nem is szívtam csak este. Amikor újra a kocsiban voltam, rögtön ki is bontottam az egyiket, majd gyújtottam is meg az első szálat. Nagyot szippantottam belőle. Most nagyon jól esett. Közben újra indítottam. Már félúton voltam Tom-ékhoz, amikor megszólalt a mobilom, Tom nevével a kijelzőn.
-Mondd mi van? -nem akartam bunkó lenni vele, de valahogy nagyon szúrta a csőröm, hogy csak Kris miatt akar jönni vásárolni, és mert úgy ujjongott, hogy ő viheti haza.
-Ó, de kedves, hogy így örülsz a haverodnak.
-Bocs. Mit szeretnél?
-Csak annyi, hogy nem kell kitérőt tenned a Sturridge rezidenciára, ha jönnél értem. Gyere egyenesen Kris-ékhez. Én is itt vagyok. -hogy hol van ez? Mit keres Kris-nél? Pláne, hogy biztos, hogy nem Kellan-hez ment, mert Kel Ashley-éknél van Nikki-vel együtt.
-Mit keresel te Kristen-nél?
-Nem mehetek át egy barátomhoz? -kérdezte tettetett felháborodással.
-Azt csinálsz, amit akarsz. -mondtam neki -kicsit bunkóbban, mint szerettem volna- majd kinyomtam a telefont és az utasülésre dobtam, majd körülnéztem az úton, majd miután láttam, hogy az enyémen kívűl egy kocsi sincs az úton, vettem egy éles kanyart, és elindultam Kristen-ékért.
(Kristen szemszög)
Tom leparkolt a ház előtt, majd amikor nyitottam kifelé az ajtót, hogy kiszálljak a kocsiból, Tom megszólalt:
-Bemehetnék? -felőlem igen de Mary megengedné-e.Aztán eszembe jutott, hogy Iameri tomot, így biztos nem bánja, ha bejön egy kicsit.
-Persze. Gyere. -egyeztem bele, majd mindketten kipattantunk a kocsiból, és együtt mentük be a házba.
Az előszobába beérve ledobtam magamról a cipőmet és Tom is ugyan így tett. Aztán a konyha felé vettem az irányt. A táskámat az egyik székre raktam, majd valami kajára kezdtem vadászni a hűtőben. Miközben félig a hűtőben voltam, kiszóltam Tom-nak, hogy ő kér-e valamit enni, amire a válasz egy határozott IGEN volt.
-Melegszendvics jó lesz?
-Tökéletes. -válaszolta, majd neki kezdtünk a kaja gyártásának. Nekem elég volt 2. De Tom-on nagyon meglepődtem. 6 darabot csináltunk neki. Amikor én a másodikat kezdtem, ő akkor már a negyediket ette. Hihetetlen. Amikor megette az összeset, megfogta a tányérját, és ahelyett, hogy a mosogatót vette volna célba, a hűtő felé indult.
-Tom, te mit csinálsz?
-Hát kaját. Te is kérsz még? -erre nagyot néztem. Valószínű volt, hogy többet eszik, mint én, hiszen én eleve keveset szoktam enni, de ez...már egy kicsit durva.
-Kösz, nem kérek. Ezt sem tudom megenni. -mondtam, miközben felálltam a tányérommal. Tom azonnal elém ugrott és elkapta a tányérról a szendvicset.
-Ne vesszen kárba. -mondta mintegy magyarázat képpen teli szájjal, vigyorogva. Én meg a mosogatóhoz mentem és elmostam a tányérom.Miután végeztem, leültem és csatlakozott hozzám Tom is, ismét tele tányérral. Négy szendvicset készül megenni. Hogy fér belé ennyi?
-Hát, nem lennék az anyukád helyében.
-Még szerencse. -jegyezte meg egy sokat sejtető vigyorral, amit nem tudtam hová tenni, de nem törődtem vele. -De amúgy miért nem?
-Mennyit kell szegénynek főznie rád? -nevettem fel, mire ő is nevetett.
-Tény, hogy sokat főz, de ez az ő hibája. -mondta teli szájjal, miközben már az utolsó szendvicsét ette. Nem tehetek róla, nem tudtam nem a tányérját figyelni.
-Ezt meg hogy érted?
-Ha nem főzne olyan finomakat, akkor nem ennék olyan sokat. -magyarázta, mire felnevettem. Mire én befejeztem a nevetést, Tom is befejezte az evést. Felállt az asztaltól, majd a tányérját a mosogatóba rakta és felém fordult.
-Mikor indulunk?
-Először elmosogatok, ha nem probléma.
-addig felhívom Rob-ot, hogy nem kell kitérőt tennie. -ezt is tettük. elkezdtem mosogatni, és azt még érzékeltem, hogy Tom telefonálni kezd, de utána már nem figyeltem rá. Biztos olyat is hallanék, ami nem tartozik rám, így csak a mosogatásra koncentráltam, Tom-ot meg teljesen kizártam. Amikor végeztem a mosogatással, Tom még nem tette le a telefont, így gyorsan gyorsan felkaptam a táskámat és felrohantam vele. A sulis cuccokat kiraktam belőle, és a helyére bedobáltam a pénztárcám, meg a mobilom. amikor végeztem rohantam is le a lépcsőn.
-Rob azt mondta, 5 perc és itt lesz, szóval szerintem akár ki is mehetnénk, mert az az 5 perc már e is telt. -mondta Tom, amikor leértem.
(Robert szemszög)
2 percet késtem. Ez van. Senki nem fog belehalni. Amikor oda értem, Tom és Kris már a ház előtt várt. Csak hogy idegesíthessem Tom-ot, leparkoltam - bár a befaroltam jobb kifejezés lenne rá - és kipattantam a kocsiból. Gyosan köszöntem egyet és már ki is nyitottam Kris-nek az utasülés felőli ajtót, amit ő egy puszi kíséretében halkan megköszönt, majd beült. Közben én láttam Tom arcán egy enyhe grimaszt, ami az én arcomra mosolyt csalt. Na a mai napban van végre valami jó is. Gondoltam magamban, majd én is beültem a kocsiba. Egész úton vigyorogtam, mint a vadalma, mert akárhányszor a visszapillantóba néztem, visszaköszönt nekem Tom fancsali képe, amin nagyokat tudtam volna nevetni, de inkább nem tette. Vagy legalább is próbáltam nem tenni, de mivel Kris mindent észre vesz, így a jókedvem sem kerülte el a figyelmét.
-Robert. Egész úton azt várom, mikor tör ki belőled végre a nevetés. -mondta, mire már nem tudtam válaszolni, mert egyszer csak kitört. Úgy elkezdtem kacagni, hogy le kellett állnom az út szélére, ha nem akartam balesetet okozni a figyelmetlenségem miatt. a többiek értetlen fejet vágtak, amin megint csak nevetnem kellett. Már fájt a hasam, de nem bírtam abba hagyni. Amikor végre csillapodni látszott a nevetőgörcs, Tom mogorván rákérdezett:
-Elárulnád végre, hogy min röhögsz? -kérdezte, de nem volt jó ötlet, mert megint rám jött, de ezúttal Kris is nevetni kezdett.
(Kristen szemszög)
Nem tudom min nevet ennyire Rob, de hirtelen nekem is jókedvem lett, így vele együtt nevettem. Már maga a nevetése erre késztettet. szegény Tom, nem értett semmit. Igaz én sem, de ez nem gátolt meg a további nevetésben.
Amikor végre lecsillapodtunk, folytattuk utunkat a plázába. Tom nem kérdezősködött tovább, és én sem tettem. Amikor Rob leparkolt, megláttuk a többieket, akik egyenesen felénk közeledtek, miután kiszálltunk a kocsiból.
-Késtetek. Mi az oka? -kérdezte rögtön Ash, szigorúan, karba font kézzel.
-Tudod Ashley, ez a két jómadár az úton irdatlan röhögésbe kezdett. Olyannyira, hogy le kellett állni. Ez legalább egy 10 percet vett igénybe. -mutatott felénk Tom, mire mi Rob-bal csak összemosolyogtunk. Érdekes. suliban még láttam rajta, hogy valami nem stimmel. Erre most, úgy nevetett, hogy féltem, hogy megfullad. Erre még rákérdezek.
-Jól van. Kris, gyere velem és Nikki- vel. a fiúknak külön útvonal tervük van. -jelentette be Ash, mire mellé szaladtam, majd kezdetét vette a több órás szenvedés.
*****
Pár órával és vagy 8 hatalmas szatyorral később, amikor elfordultunk volna egy saroknál, hirtelen valaki megragadta a karomat, és elrántott. Hirtelen megijedtem, de aztán észrevettem, hogy ki az. Rob volt.
-Muszáj így rám hozni a frászt? -ripakodtam rá, mert nagyon megijedtem.
-Ne haragudj. Csak beszélni szeretnék veled.
-Mondd mit szeretnél?
-Először is, le kellene innen lépni, mert ha észre veszik, hogy nem vagyunk velük, esélyünk sem lesz beszélni. -mondta mire bólintottam, hiszen igaza volt. Kimentünk a parkolóba, betettük a szatyrokat a csomagtartóba és elindultunk sétálni. Kíváncsi vagyok vajon mit akarhat Rob.
Remélem tetszett a fejezet, és megdobtok pár kommival.
Pláne, hogy nem éppen lett rövid.
puszi :)
