-Na köszönöm. Ott a pont. -értettem egyet, csak aztán esett le, hogy itt van valami. Vagy csak én érzem úgy? Ránéztem Ash-re, aki egy mindent tudó mosollyal nézett vissza rám. Oké. Miután mindenki végzett, elindultunk. Már a parkolóban voltunk, amikor megszólalt a mobilom.
Ash elkezdett ugrálni örömében. Komolyan, mint akit le se lehet Ennek meg mi baja? VigyorgottMary neve villogott a képernyőn.
-Haló? -szóltam bele.
-Kristen szia! Ne haragudj, hogy téged zaklatlak ezzel, de a te tökkel ütött bátyád itthon hagyta az edző cuccát. Őt is próbáltam hívni, de ki van kapcsolva. Szólnál neki légyszives?
-Hát persze.
-Köszönöm. Ja és estére ne tervezzetek semmit. Bill nem sokára hazajön és este egy jótékonysági vacsorára vagyunk hivatalosak. A bandából is jöhet aki akar. Ez most nem zárt körű vacsora. -ajjaj ugye ez nem azt jelenti, amire gondolok.
-Oké. Szólok Kel-nek is.
-Köszönöm drágám. -azzal letettük a telefont.
-Naa, ki volt az? -kérdezte Ash hatalmas lelkesedéssel.
-Mary. -mondtam, mire Ash vigyora hirtelen eltűnt. -Mi van Ashley? Kinek kellett volna hívnia? -kérdeztem, mert nagyon úgy tűnt, hogy ő várja, hogy engem hívjon valaki. -Kellan! -kiabáltam neki, mire megálltak -mivel a fiúk előrébb haladtak-.
-Mi az Stew?
-Mary hívott. Otthon hagytad az edző cuccod. És este jótékonysági vacsorára megyünk az apáddal. Aki akar, jöhet. -mondtam az utolsó mondatot már a bandának címezve, mire Ash és Nikki bepörgött és már is azt kezdték tervezni, hogy ki milyen ruhában fog megjelenni. Akkor ebből én se fogok kimaradni... Marha jó.
-Oké, akkor ki jön? -kérdezte Kel, mire a két lány rávágta az igent, ahogy Tom is, végül Rob egyezett bele, mondván, hogy rég találkozott Bill-lel. Jackson nem tud jönni, mert a barátnője beteg és őt ápolja. Vele még nem találkoztam, és állítólag még a többiek se nagyon ismerik, mert még csak nemrég ismerkedtek meg, de azt mondják, nagyon kedves lány. Tehát hatan megyünk. -Ezek a vacsorák általában 7-kor szoktak kezdődni, így 5-re jöjjön át mindenki hozzánk. Csak hogy a lányoknak kedvezzek. -vette át a szervező szerepét Kel, ami igen csak meglepett. Mindenki rábólintott az ötletre, így haza felé vettük az irányt.
*****
Szia! -köszöntünk Mary-nak Kel-lel egyszerre, amikor haza értünk. Ledobtuk magunkról a cipőt, és és mindketten a szobánkba indultunk volna, ha nem állít meg minket Mary hangja.
-Várjatok csak egy kicsit! -szólt, mire mindketten egyszerre torpantunk meg a lépcső aljában és fordultunk vissza. -2 perc és Bill meg is érkezik végre. Várjátok meg kérlek. -kért minket, mire mi lelkesen engedelmeskedtünk. Leültünk a nappaliba, és meséltünk Mary-nak a napunkról, ahogy ő is nekünk az övéről. Bár nem tudtunk valami sokat beszélgetni, mert nyílt is a bejárati ajtó.
-Megjöttem! -kiabált -valószínűleg Mr Lutz- a cipőjét levéve magáról. Először Mary ment oda hozzá, majd követtük őt Kel-lel. Mary igazán boldog volt, hogy haza jött végre a férje, ahogy Kel is nagyon örült az édesapjának. Én inkább mondanám magam izgatottnak. Remélem kedvelni fog.
-Szervusz Kristen! De rég láttalak. Szépen megnőttél. És milyen szép lettél.
-Jó napot Mr Lutz. -köszöntem udvariasan, de ő csak felnevetett, majd szorosan megölelt.
-Tegezz csak Kristen. Hívj csak Bill-nek. -mondta mikor elengedett. -Sajnálom, hogy nem tudtam haza jönni, mire te is érkeztél, de rengeteg munkám volt. Eddig hogy haladsz a beilleszkedéssel és a barátszerzéssel? -kérdezte kedvesen, és látszott rajta, hogy tényleg érdekli mi van velem, de mielőtt válaszolhattam volna, Kellan megelőzött.
-Barátszerzés...apu, Kris már rég túl van rajta. Sok új barátot szerzett. -mosolygott rám Kel. -És nagyon jól beilleszkedett. A srácok imádják őt. -vigyorgott még mindig, miközben félkézzel átölelt.
-Ennek örülök. Amúgy Mary már biztosan szólt nektek, este jótékonysági vacsorára megyünk.
-Igen szólt. Apu te sose pihensz? Most jöttél haza, és máris a vacsira kell készülni.
-Most pár napig itthon leszek. Aztán újra vár az iroda. Na de most farkas éhes vagyok. Eszik velem valaki?
-Én igen! -mondta rögtön Kellan. Mennyit tudnak ezek enni. Először Tom, most meg ő.
-Kris? -kérdeztek a fiúk engem is.
-Köszi, de én ettem a suliban.
-Na és? Én is. -mondta Kellan.
-Tudom, de te növésben vagy. -mondtam, mire mindketten felnevettek. -Akkor én fölmentem. -mondtam, majd indultam is de Kel hangja megállított.
-Hé Stew! Ne felejtsd el, hogy a lányok 5-re jönnek. -mondta, majd már ott sem voltak.
Amikor bementem a szobámba, ledobtam magamról a táskám az íróasztal mellé, és bekapcsoltam a gépet. Amíg életre kelt, bementem a fürdőbe és kezet mostam. Amikor végeztem, leültem a gép elé, de amikor megláttam rajta, hogy mennyi a idő, nagyot néztem. Már négy óra. Ami azt jelenti, hogy csak egy órám van, amíg a srácok megérkeznek. Nagyszerű. Azért a házikat elkezdtem megcsinálni. Benyomtam közben zenét is. Szerencsére, ma nem kaptunk sokat, így fél óra alatt végeztem is vele. Nem vagyok az a nagyon házi írós fajta, de 1: új vagyok és jó benyomást kellene keltenem a tanárokban, 2: azért nem jön rosszul, ha meg van írva. A lényeg, hogy kész. Amikor elraktam a füzeteimet, egyszer csak Kel robbant be a szobámba.
-Megjöttem! -kiabált -valószínűleg Mr Lutz- a cipőjét levéve magáról. Először Mary ment oda hozzá, majd követtük őt Kel-lel. Mary igazán boldog volt, hogy haza jött végre a férje, ahogy Kel is nagyon örült az édesapjának. Én inkább mondanám magam izgatottnak. Remélem kedvelni fog.
-Szervusz Kristen! De rég láttalak. Szépen megnőttél. És milyen szép lettél.
-Jó napot Mr Lutz. -köszöntem udvariasan, de ő csak felnevetett, majd szorosan megölelt.
-Tegezz csak Kristen. Hívj csak Bill-nek. -mondta mikor elengedett. -Sajnálom, hogy nem tudtam haza jönni, mire te is érkeztél, de rengeteg munkám volt. Eddig hogy haladsz a beilleszkedéssel és a barátszerzéssel? -kérdezte kedvesen, és látszott rajta, hogy tényleg érdekli mi van velem, de mielőtt válaszolhattam volna, Kellan megelőzött.
-Barátszerzés...apu, Kris már rég túl van rajta. Sok új barátot szerzett. -mosolygott rám Kel. -És nagyon jól beilleszkedett. A srácok imádják őt. -vigyorgott még mindig, miközben félkézzel átölelt.
-Ennek örülök. Amúgy Mary már biztosan szólt nektek, este jótékonysági vacsorára megyünk.
-Igen szólt. Apu te sose pihensz? Most jöttél haza, és máris a vacsira kell készülni.
-Most pár napig itthon leszek. Aztán újra vár az iroda. Na de most farkas éhes vagyok. Eszik velem valaki?
-Én igen! -mondta rögtön Kellan. Mennyit tudnak ezek enni. Először Tom, most meg ő.
-Kris? -kérdeztek a fiúk engem is.
-Köszi, de én ettem a suliban.
-Na és? Én is. -mondta Kellan.
-Tudom, de te növésben vagy. -mondtam, mire mindketten felnevettek. -Akkor én fölmentem. -mondtam, majd indultam is de Kel hangja megállított.
-Hé Stew! Ne felejtsd el, hogy a lányok 5-re jönnek. -mondta, majd már ott sem voltak.
Amikor bementem a szobámba, ledobtam magamról a táskám az íróasztal mellé, és bekapcsoltam a gépet. Amíg életre kelt, bementem a fürdőbe és kezet mostam. Amikor végeztem, leültem a gép elé, de amikor megláttam rajta, hogy mennyi a idő, nagyot néztem. Már négy óra. Ami azt jelenti, hogy csak egy órám van, amíg a srácok megérkeznek. Nagyszerű. Azért a házikat elkezdtem megcsinálni. Benyomtam közben zenét is. Szerencsére, ma nem kaptunk sokat, így fél óra alatt végeztem is vele. Nem vagyok az a nagyon házi írós fajta, de 1: új vagyok és jó benyomást kellene keltenem a tanárokban, 2: azért nem jön rosszul, ha meg van írva. A lényeg, hogy kész. Amikor elraktam a füzeteimet, egyszer csak Kel robbant be a szobámba.
-Kris! Kris! Kris! -kiabálta, amíg hozzám nem ért. Aztán megállt előttem, és összeborzolta a hajam. Na ennek meg mi értelme volt? Na mindegy. Csak mosolyogtam rajta.
-Igen Kellan. Persze, hogy bejöhetsz, hiszen ezért kopogtál nem? -kérdeztem tőle szarkasztikusan, mire felnevetett.
-Nem szokásom a kopogás.
-Jó jó...szóval? - néztem rá kérdőn.
-Mit szóval? -kérdezett vissza, mire csak hülyén néztem rá. -Jaa igen. Hogy miért jöttem. -mondta, mire bólintottam. Ő kényelmesen helyet foglalt a babzsákfotelemben, majd belekezdett a mondandójába.
-Csak gondoltam szólok, hogy megint próbababa leszel. Ne érjen váratlanul. -amint ezeket elmondta, csengettek és Kel leszaladt a lépcsőn, mire én normális sebességgel utána mentem. Mire kinyitotta az ajtót, én is oda értem. Amikor megláttam, hogy hatalmas ruhás zsákok és dobozok vannak a lányoknál, a szemeim nem kicsit kitágultak.
-Emlegetett szamarak! -kiáltott fel, amikor kinyitotta az ajtót. Na szép kis köszönés...mondhatom.
-Sziasztok! -intettem oda nekik, mire mindenki beljebb jött.
-Miért is lennénk emlegetett szamarak? -kérdezett rá Tom.
-Leginkább a lányok. Épp szóltam Stew-nek, hogy készüljön, hogy most is próbababa lesz.
-És milyen jól tetted drágám. -mondta Nikki, majd szájon csókolta bátyámat, majd felém fordult. -Na indulás Kris, készülődni. Nincs sok időnk.
-Nincs sok időnk? Nem fél hétkor indulunk? -kérdeztem nagyra nyitott szemekkel.
-De igen. Addig másfél óra van hátra. De ha még sokat kell magyarázkodni, már annyi se lesz. -mondta Ahley az órájára nézve, majd elkezdett finoman lökdösni a lépcső felé.
-Kitartást Kris! -kiáltottak utánunk a fiúk egyszerre, de válaszolni már nem volt időm. Amikor az emeletre értünk, szabályosan be lettem lökve a szobámba.
(Kellan szemszög)
Miután a lányok felmentek, mind megsajnáltuk Krist.
-Kértek valamit srácok? -kérdeztem a fiúktól, miközben a konyhába mentünk, ahol ott volt anyu és apu is.
-Bob! -De jó, hogy végre találkozunk. -rázott kezet Rob apámmal.
-Én is örülök Robert. Jackson! De rég láttalak. -intézte a mondandója második felét apám Jacksonhoz, majd beszélgetni kezdtek.
-A lányok hol vannak? -kérdezett rá nem sokára apám, mire Rob válaszolt.
-Kris-t kínozzák.
-Öregem, szegény Stew. -sóhajtott fel Jackson.
-Stew? -ja igen. Apu még nem tud Kris becenevéről.
-Ez Kris beceneve. -adtam meg a magyarázatot, mire bólintott egyet.
-Értem. Nem igazán az a fajta mint Nikki és Ashley?
-Kris nem szeret kiöltözni, nem szereti a magassarkúkat, sem az ilyen nagyon nőies cuccokat. Inkább az a torna cipős lazább lány. De a maga módján ő is tud nőies lenni. Nagyon is. -magyarázta Rob elgondolkodva, mire leesett az állam. Robnak tetszik Kris? Ez az utolsó két mondat nagyon is úgy hangzott. Itt van valami. Na ma este kideríteni mi is pontosan.
(Kristen szemszöge)
Jesszusom. A szobám átalakult egy szépségszalonná. Mindenhol ruhák, cipők, sminkes cuccok. Ashley sminkelte Nikkit, Nikki pedig Ash-t és engem. A sminkem barna lett, ami illett a szerelésemhez. A hajammal nem csináltunk semmit, csak leengedve fogom viselni este. Nikki egy szürke pánt nélküli ruhát vett fel fekete magassarkúval, Ashley egy arany és fekete színekben pompázó ruhát vett fel egy hozzá illő övvel és szintén fekete magassarkúval. Mindketten gyönyörűek voltak. Az én ruhám a legvégén következett. Egy barna testhez simuló, pánt nélküli, igen csak rövid ruhát választottak nekem. Biztos, hogy nem vettem volna, fel, csak hogy ugye tart az a kis ígéretem, ami Ashley-nek tettem, miszerint egy ideig ő öltöztethet, anélkül, hogy nyavajognék. Cipőnek egy krémszínű magassarkút kaptam. Nagyszerű. Ma ha nem töröm ki a nyakam, akkor sose. Mérgelődtem magamban. Kiegészítőként egy szintén krémszínű kis kézi táskát vettem magamhoz, és fülbevalónak egy-egy álomfogót tettem be.
-Mehetünk Kris? -kérdezte Ash, miközben kinyitotta az ajtót, indulásra készen a többiekhez.
-Menjetek csak. Egy perc és én is megyek utánatok, csak mosóba kell mennem. -mondtam, miközben az említett helyiség ajtaja felé mutattam.
-Ugye meg se fordult a fejedben, hogy lemosd a sminked, vagy átöltözz. -mutatott rám vádlón Nikki.
-Dehogy is. Tudom, mit kapnék érte. És nem éri meg.
-Helyes. -mondták, majd kimentek, én pedig a mosdóba, hogy elvégezzem a szükségleteimet.
(Ashley szemszöge)
Igazából nagyon is megfordult a fejében. Láttam rajta, amikor az ellenkezőjét állította. De nem fogja megtenni, mert igaza volt, amikor azt mondta, hogy kapna érte tőlünk. Amikor leértünk, a nappali üres volt, így a konyha felé vettük az irányt, ahol megtaláltuk a többieket.
-Lányok, ti aztán kitettetek magatokért. -dicsért meg minket Bob. Amikor nem láttam sehol Mary-t, rákérdeztem.
-Mary hol van?
-Ő is készülődik. Adta meg a választ Kel, majd barátnője felé fordult. -Gyönyörű vagy kicsim. -mondta, majd szájon csókolta kedvesét, én pedig Mary-ék szobája felé vettem az irányt. amikor oda értem bekopogtam, majd mikor engedélyt kaptam beléptem a szobába.
-Pont azért jöttem, hogy megkérdezzem segítsek-e, de mint látom elkéstem. Mary, te csodásan nézel ki. -mutattam végig rajta. -Nem is kellek én ide. -mondtam.
-Ó, dehogynem. Nem emlékszek Ashley? Ezt a ruhát még egy hónappal ezelőtt választottad ki nekem, a legutóbbi vacsora után. Úgy hogy nagyon is kellesz. -mondta, majd megölelt, aztán ketten visszamentünk a konyhába, ahol a többiek voltak. A fiúkon már öltöny volt, de Kris-t még mindig nem láttam sehol.
(Robert szemszöge)
A lányok tényleg kitettek magukért, ahogyan Bob is mondta. Nagyon csinosak voltak. Vajon Kris milyen szép lehet? Gondolkodtam el rajta. Csak idegesített, hogy biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki ezen gondolkodik, hanem Tom is. Hiszen ő csak azért jön, hogy Kris közelében lehessen. De miért is idegesít ez engem? Miért érdekel egyáltalán? Csak hogy Kris még mindig nincs sehol. Amikor kb 10 perccel később megkérdeztem Nikki-t, hogy hol van Kris, azt mondta, hogy mosdóban. Csak hogy még 10 percre se jött le. Ugye nem történt semmi baja? Kezdtem aggódni, de nem akartam kimutatni. Még félre értenék a többiek, és azt hinnék, hogy többet érzek iránta, mint barátság. Amikor már vagy huszadjára néztem idegesen az órára, Bob tette a vállamra a kezét és úgy, hogy senkinek se tűnjön fel, a fülembe súgott.
-Menj, és nézd meg. -majd egy mindent tudó mosollyal az arcán elengedte a vállam és mintha mi sem történt volna, elment mellettem. Ennyire látszik rajtam, hogy aggódom. Mindegy. Úgy tettem, ahogy mondta. Mikor felértem a szobája ajtajához, hallgatóztam kicsit, de semmit se hallottam. Majd bekopogtam, de válasz nem jött. Egyre idegesebb lettem.
-Kris bent vagy? -kérdeztem, de hang megint nem jött. Udvariatlanság, vagy sem, benyitottam. Szerencsémre nyitva volt. De a szobában nem volt senki. Mivel Nikki azt mondta, Kris-nek mosdóba kellett mennie, így a mosdó ajtaján kopogtam.
-Egy perc. -hallottam Kris hangját, mire egy megkönnyebbült sóhaj volt a válaszom. Hál' Isten semmi baja. Amíg vártam, leültem a babzsák foteljébe, és csak néztem ki a fejemből. Majd megláttam a szekrény előtt a földön egy fényképet. Kris volt rajta egy sráccal. Ki letehet ez a fiú? Talán a barátja. Fiatalabb lehet, mint én. Bronzbőre van, és fekete haja. Mindketten mosolyognak. A srác félkézzel öleli magához Kris-t, Stew pedig a srác mellkasára támasztja a kezét. Nagyon elmerültem a kép analizálásában, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy Kris a kezét lengeti a szemem előtt.
-Jajj, ne haragudj, csak megláttam ezt a képest és...-de nem tudtam tovább mondani, mert amikor ránéztem bennem akadt a szó. Gyönyörű volt.
-És? -kérdezett, de én nem értettem. Csak néztem őt. Ő meg nyilván hülyének nézett engem. De aztán megráztam a fejem, és újból a valóságban voltam.
-Nagyon csinos vagy. -dicsértem meg, mire szégyenlősen lehajtotta a fejét, és látszott, hogy elpirult, de halkan megköszönte. Hogy eltereljem a figyelmét, más vizekre tereltem a témát.
-A barátod? -mielőtt meggondolhattam volna mit kérdezek, már késő volt. Hülye vagy Rob! Nem akartam számon kérőnek látszani. -Ne haragudj. Semmi közöm hozzá. -mentettem a mi menthető. Ő rám mosolygott és lassan kivette a kezemből a képet, majd ránézett és újból elmosolyodott.
-Miért ne lenne hozzá közöd? Hiszen barátok vagyunk nem? -kérdezte én meg ízlelgettem ezt a keserű szót: barátok. Mit keserű? Mi van velem? Nem értem magamat. -Ő a legjobb barátom volt Los Angelesben. -egyrészt megkönnyebbültem, hogy csak egy barát, de valami ott motoszkált a fejemben.
-Csak volt? -kérdeztem rá, mire egy kis fintort láttam az arcán. Ezen mosolyognom kellett. Aranyos volt.
-Fogalmam sincs. -mondta, miközben a fiókba tette a képet. -Régen ő volt a legjobb barátom. Mindig bejárt hozzám az intézetbe. Csak vele voltam hajlandó beszélni. Minden nap találkoztunk. De aztán mielőtt eljöttem volna, a távozásom előtt két héttel, már nem igazán törődött velem. Hiányzik, de nem merem felhívni. Lehet, hogy azért nem jött, mert megbántottam valamivel. -mondta, majd szomorú szemeit az enyémekre emelte.
-Nem szeretem, ha szomorú vagy. -jegyeztem meg és közeben egy tincsét a füle mögé tettem. -Szerintem hívd fel. Mit veszíthetsz? Legfeljebb visszakapod a legjobb barátodat. -mondtam, mire mintha felcsillanni láttam volna valamit a szemében.
-Igazad van. Köszönöm. -mondta, majd szorosan megölelt. -Holnap fel is hívom. -lelkesedett fel és sokkal jobb kedve lett.
-Menjünk, mert már késésben vagyunk. -mondtam, majd kinyitottam előtte az ajtót és előre engedtem. Nem, nem azért, hogy a fenekét bámulhassam. Az csak másodlagos volt.
(Kristen szemszöge)
Be kellett mennem a mosdóba egy percre. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd a tükörben bámultam magam. Az önbizalmam köztudottan a béka segge alatt van, erre képes Ashley, és egy ilyen ruhát ad rám. Néztem a tükörképem, és próbáltam találni magamon valami előnyöset, ami legalább egy kis indok legyen, hogy ki merjek menni a szobából, de nem találtam semmit. Végül egy halk kopogás zavarta meg a gondolataimat, aminek hálás voltam, mert ha az illető nem jön, képes lettem volna, és ki sem dugom az orrom a fürdőből holnap reggelig. Így viszont muszáj volt. Szükségem volt még két percre, majd erőt vettem magamon, és kiléptem az eddig biztonságot nyújtó helyiségből. Rob állt a szobámban, nekem háttal. Nagyon elgondolkodott valamin, vagy nem tudom, mert nem vett észre. Amikor közelebb léptem hozzá és már mellette álltam, akkor sem szentelt nekem különösebb figyelmet így a szeme előtt meglengettem a kezem. Amikor észre vett a szemei elkerekedtek, de igyekeztem nem tudomást venni erről. Egy kicsit beszélgettünk, majd a végén Rob felnyitotta a szemem Taylor-ral -a legjobb barátommal- kapcsolatban, aminek köszönhetően teljesen bepörögtem. Alig vártam a holnapot, hogy felhívhassam. Remélem nem bántottam meg semmivel. De még messze van a holnap. Előtte még túl kell esnem egy jótékonysági vacsorán. Amikor Rob-bal lemértünk a nappaliba, mindenki ott volt már indulásra készen. Tom gyorsan oda jött hozzám, és a karját nyújtotta arra várva, hogy belé karoljak. Így is tettem és a kocsik felé vettük az irányt. Két kocsival mentünk. Az egyikben Mary, Bob, Nikki és Kellan, a másikban Ashley, Tom, Rob, és én. Egy szót sem szóltunk az úton, mindenki a saját gondolataiba volt meredve. És ez így volt jó. Nem volt kínos a csend. Amikor oda értünk, egy fiú kinyitotta a kocsi ajtót és elsőként Tom szállt ki, majd a kezét nyújtotta és én is kikászálódtam. Megigazgattam a ruhám, majd bevártuk a többieket és a nagy csapatunk egyszerre indult be a fényűző, lakásnak nem igazán mondható palotába. Ez a ház, hatalmas és szép, bár nekem csicsás. Sokan voltak, és mindenkin látszott, hogy gazdag. Nem illek én ide. Elkapott a szorongás. Hogy kerültem én ide? Ahogy a belső udvarra érkeztünk, a gyomrom még jobban görcsbe rándult. Pálma fák, medencék, hatalmas virágkaspók, amin látszik, hogy nagyon drága volt. Itt minden olyan értékes, hogy hozzáérni valamihez alig merek. Ez nem az én világom. Fiúk és lányok egyenruhában járkálnak körbe pezsgőt és koktélokat kínálgatva. Én éppen egy félig teli pezsgős poharat szorongatok. Szinte remeg a kezem. Tom és Kellan Nikki-vel együtt egy idős üzletemberrel beszélget. Ugyan ezt teszi Bob és Mary is egy másikkal. Rob-ot nem látom sehol. Lelépett. De jó neki. Én viszont azt se tudom hol vagyok és hogyan juthatnék haza. Minek kellett nekem is jönnöm egyáltalán? Hiszen semmi közöm ehhez az egészhez. A poharamat leraktam egy asztalra, majd a kijárat felé vettem az irányt. Ha már haza nem juthatok sehogyan sem, legalább a tömegből kerüljek ki. Amikor kiértem, egy megkönnyebbült sóhaj volt a reakcióm. Senki sem volt itt. Legalább ez az egy jó dolog van ebben az átkozott napban. Leültem a lépcsőre és a falnak vetettem a hátam, úgy lélegeztem nagyokat. Egyszer csak egy kéz érinti meg a vállam, mire ugrottam egyet.
-Nyugi. Csak én vagyok. -hallom Rob megnyugtató hangját, majd leül mellém és meggyújt egy cigarettát, majd felém nyújtja a dobozt, amiből kiveszek egy szálat.
-Köszi. -mondtam, miközben kifújtam a füstöt.
-Nincs mit. Látom szükséged volt rá. -mosolygott.
-Nagyon.
-Mi a baj?
-Hogy kerültem én ide? -kérdeztem felé fordulva.
-Ezt meg hogy érted?
-Ez nem az én világom. Ez az egész...kétségbeejtő. Én nem vagyok gazdag. Sosem mozogtam ilyen körökben. Nem tudom mit várnak el tőlem és mit kéne tennem. Hogyan kéne viselkednem. Feszélyez, hogy itt egy növény annyiba kerül, hogy ha dolgoznék, fél évnyi fizetésemből tudnám kb kifizetni. -mondtam, majd a tenyerembe temettem az arcom. Rob felnevetett mellettem, mire tettetett dühvel néztem rá.
-Mr Pattinson, maga kinevet engem? -kérdeztem nagyra nyitott szemekkel, mire védekezőn felemelte a két kezét.
-Én? Ugyan dehogy. Sosem tennék ilyet. -mondta komolyságot erőltetve magára, de a szeme még mindig nevetett, és ez engem is jókedvre derített. -Még egy? -kérdezte, és ismét felém emelte a cigis dobozt.
-Te jó ég mennyivel fogok tartozni neked? -kérdeztem, miközben elvettem a következő szálat. Erre ismét felnevetett. Amikor végeztünk, elővettem a kis táskámból a parfümöm és befújtam vele magam, még a kezem is. Erre Rob kérdő tekintettel nézett rám. -Normális esetben leszarom, de most talán jobb benyomást keltek, ha nincs bagó szagom. -magyaráztam, mire Robert bólintott, egyet, majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit szó nélkül elfogadtam, majd mikor álló helyzetbe kerültem megigazgattam a ruhám. Idegesítő, hogy minden 5 percben a ruhámat igazítom. Na mindegy. Elindultunk befelé, mert pár perc és tálalják a vacsorát. Ahogy meghallottam a hírt, egyből megrémültem. Ki tudja ki mellé ültetnek és ha politikáról kezd el velem beszélgetni, akkor nekem annyi. Nem érdekel a politika. Nem is tudok róla sokat.
-Nyugi, majd megoldom, hogy mellém kerülj. -súgta a fülembe Rob, mire megkönnyebbültem egy kicsit.
-Köszi. Amúgy mit kerestél odakint?
-Dohányozni mentem ki. -adta meg a választ, amit egy "értem"-mel nyugtáztam, majd csendben az asztalok felé vettük az irányt. Ahogy megláttunk két egymás melletti üres helyet, egyből célba vettük, majd Rob kihúzta nekem az egyik széket és leültem, mire ő mellém ült. Ahogy leültünk, egyből megszólította Robert-et a mellettem ülő idős hölgy.
-Szervusz Robert! -köszönt neki vidáman.
-Óh, jó estét Mrs Richards! Hogy van?
-Köszönöm jól vagyok. És a szüleid?
-Ők is jól vannak, köszönöm.
-És mi van a bájos nővéreiddel?
-Elizabeth egy kórházban dolgozik, recepciósként, Victoria-val pedig egyre kevesebbet találkozom. Rá is rátalált a szerelem.
-Hogy-hogy rá is? Talán te is megtaláltad a hozzád való lányt? -kérdezte Mrs Richards, miközben feltűnően engem nézett. Rögtön leesett. Azt hiszi, hogy én és Rob.
-Nem, Ő itt Kristen Stewart, egy nagyon jó barátom. De Mr Lutz biztosan nem sokára bemutatja. -micsoda? Bemutat? -ijedten néztem Robert-re, mire megnyugtatóan a hátamra simította a kezét, és egy "nyugi"-pillantást vetett rám. Ezek után nem beszélgettek, mert meghozták az előételt, ami majonézes padlizsánkrém volt grillezett csirkemellel. Húha. ha ez az előétel mi lesz a főétel? Igyekeztem nem erre gondolni.
-Még sosem ettem ilyet. -mondta nekem Rob, mire meglepetten néztem rá.
-Tényleg?
-Tényleg. Én se voltam sok ilyen rendezvényen, úgyhogy én is hasonlóan érzem magam, mint te. Csak nem mutatom ki. Az előétel finom volt. A vacsorával hamar végeztünk. Minden nagyon finom volt. Úgy éreztem magam, mint aki egy egész elefántot megevett. Pedig nem illendő vendégségben sokat enni.
-Jesszus, kidurranok. -sóhajtottam, mire Rob értetlenül nézett rám.
-Az hogy lehet? Alig ettél? Már kérdezni akartam, hogy ha nem ízlett elvigyelek-e valahova, ahol olyat eszel, ami ízlik is.
-Viccelsz? Minden ízlett. Nem illik ennyit enni vendégségben. -mondtam szégyenlősen.
-Az biztos. Kris, te alig ettél valamit. Mindig ennyit eszel?
-Uh...ha mindig ennyit ennék, olyan lennék, mint egy bálna. -erre elkerekedtek a szemei.
-Ahha. Szóval igen. -jegyezte meg, majd mindenki felállt az asztaltól, és újra elkezdődött ami a vacsora előtt is ment. Mi Rob-bal sétáltunk és beszélgettünk. Így egész kellemesen telt az este.
-Kristen! -hallottuk meg, hogy a nevemet kiáltja valaki. Mikor hátra fordultunk, láttuk, hogy Bob volt az. Oda mentünk hozzá, és bemutatott egy kollégájának.
-John, bemutatom Kristen-t. Kristen pár napja velünk él. Ő a fiam unokatestvére, mostantól a lányom. -mondta mosolyogva, amin nagyon meglepődtem. Nagyon régen találkoztunk. Még kislány voltam és nem nagyon emlékszem rá. De nagyon jól estek a szavai. -Kristen, ő pedig itt John Miller. Az egyik munkatársam és egy nagyon jó barátom is egyben.
-Nagyon örülök Kristen! -nyújtott kezet a férfi.
-Én is örülök Mr Miller. -egy darabig ott maradtunk és váltottunk pár szót, majd mentünk tovább Rob-bal és folytattuk a beszélgetést. Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak. Nikki és Ashley egy újabb vásárlást tervezett, amibe mindenkit beszerveztek. A két fiú próbált ellenkezni, de egy idő után, belátták, hogy esélytelen a próbálkozásuk, így egy beletörődő sóhaj kíséretében beleegyeztek. Csak még Kel nem tudott róla, ugyan is ő az apjával volt és az üzletemberekkel beszélt. Volt még néhány alkalom, amikor Bob bemutatott egy-egy üzlettársának, vagy kollégájának, de az este nagy részét a srácokkal töltöttem. Egyszer csak Mary jött oda hozzánk és terelt minket egy asztalhoz, mert kezdődött az árverés. Mindenfélét áruba bocsátottak. Egy szigetet egy hétre, képeket, ékszereket, antik tárgyakat, és mindezt rengeteg pénzért. Egy-egy képet annyiért sikerült eladni, hogy komolyan gondolkodtam rajta: az én rajzaimat is el tudnám adni? Jó persze nem ennyi pénzért, de akkor is szöget ütött a fejemben a gondolat. Bob is vett egy nyakéket Mary-nak. Nem is kell mondanom, nem kevés pénzért. Amikor vége lett, Mary szólt, hogy ideje lenne haza menni, hiszen már hajnali 2 óra van és nekünk holnap- azaz ma- suli, így mindenki elköszönt mindenkitől és indultunk is. A kocsiban csend volt. Rob szótlanul nyújtotta felém megint csak a cigis dobozt, ami megköszöntem, de ezen kívül egy szót sem szólt senki. Tom már a kocsiban bealudt, akin jót nevettünk. Most mindenki nálunk aludt, hogy ne kelljen ilyenkor haza menni, majd holnap reggel elmegyünk a cuccaikért és úgy megyünk suliba. Nikki Kel-nél aludt, Ashley nálam, a két fiú külön szobában tudott aludni. Először én mentem a fürdőbe. Vagy fél óra volt, mire le tudtam mosni magamról a sminket, majd beálltam a zuhany alá. Nem vacakoltam sokat gyorsan hajat mostam és megfürödtem, hogy Ash is el tudja végezni ezeket az esti teendőket. Mikor kész voltam a fürdéssel, egy törülközővel szárazra töröltem magam, majd felöltöztem a szokásos alvós cuccomba, ami egy jelen esetben egy topot és egy francia bugyit takart. (Van hogy póló.) Nagyon siettem, de mire a szobámba mentem, Ash már az ágyamon elterülve aludt. Megpróbáltam felkelteni, hogy legalább öltözzön át, de álmában elküldött a picsába, hogy hagyjam már aludni. Nagyszerű. Ash úgy elterült, hogy aludhatok a földön. Elvettem az ágyról egy párnát és egy takarót és elhelyezkedtem a földön. Nagy nehezen sikerült elaludnom.
-Sziasztok! -intettem oda nekik, mire mindenki beljebb jött.
-Miért is lennénk emlegetett szamarak? -kérdezett rá Tom.
-Leginkább a lányok. Épp szóltam Stew-nek, hogy készüljön, hogy most is próbababa lesz.
-És milyen jól tetted drágám. -mondta Nikki, majd szájon csókolta bátyámat, majd felém fordult. -Na indulás Kris, készülődni. Nincs sok időnk.
-Nincs sok időnk? Nem fél hétkor indulunk? -kérdeztem nagyra nyitott szemekkel.
-De igen. Addig másfél óra van hátra. De ha még sokat kell magyarázkodni, már annyi se lesz. -mondta Ahley az órájára nézve, majd elkezdett finoman lökdösni a lépcső felé.
-Kitartást Kris! -kiáltottak utánunk a fiúk egyszerre, de válaszolni már nem volt időm. Amikor az emeletre értünk, szabályosan be lettem lökve a szobámba.
(Kellan szemszög)
Miután a lányok felmentek, mind megsajnáltuk Krist.
-Kértek valamit srácok? -kérdeztem a fiúktól, miközben a konyhába mentünk, ahol ott volt anyu és apu is.
-Bob! -De jó, hogy végre találkozunk. -rázott kezet Rob apámmal.
-Én is örülök Robert. Jackson! De rég láttalak. -intézte a mondandója második felét apám Jacksonhoz, majd beszélgetni kezdtek.
-A lányok hol vannak? -kérdezett rá nem sokára apám, mire Rob válaszolt.
-Kris-t kínozzák.
-Öregem, szegény Stew. -sóhajtott fel Jackson.
-Stew? -ja igen. Apu még nem tud Kris becenevéről.
-Ez Kris beceneve. -adtam meg a magyarázatot, mire bólintott egyet.
-Értem. Nem igazán az a fajta mint Nikki és Ashley?
-Kris nem szeret kiöltözni, nem szereti a magassarkúkat, sem az ilyen nagyon nőies cuccokat. Inkább az a torna cipős lazább lány. De a maga módján ő is tud nőies lenni. Nagyon is. -magyarázta Rob elgondolkodva, mire leesett az állam. Robnak tetszik Kris? Ez az utolsó két mondat nagyon is úgy hangzott. Itt van valami. Na ma este kideríteni mi is pontosan.
(Kristen szemszöge)
Jesszusom. A szobám átalakult egy szépségszalonná. Mindenhol ruhák, cipők, sminkes cuccok. Ashley sminkelte Nikkit, Nikki pedig Ash-t és engem. A sminkem barna lett, ami illett a szerelésemhez. A hajammal nem csináltunk semmit, csak leengedve fogom viselni este. Nikki egy szürke pánt nélküli ruhát vett fel fekete magassarkúval, Ashley egy arany és fekete színekben pompázó ruhát vett fel egy hozzá illő övvel és szintén fekete magassarkúval. Mindketten gyönyörűek voltak. Az én ruhám a legvégén következett. Egy barna testhez simuló, pánt nélküli, igen csak rövid ruhát választottak nekem. Biztos, hogy nem vettem volna, fel, csak hogy ugye tart az a kis ígéretem, ami Ashley-nek tettem, miszerint egy ideig ő öltöztethet, anélkül, hogy nyavajognék. Cipőnek egy krémszínű magassarkút kaptam. Nagyszerű. Ma ha nem töröm ki a nyakam, akkor sose. Mérgelődtem magamban. Kiegészítőként egy szintén krémszínű kis kézi táskát vettem magamhoz, és fülbevalónak egy-egy álomfogót tettem be.
-Mehetünk Kris? -kérdezte Ash, miközben kinyitotta az ajtót, indulásra készen a többiekhez.
-Menjetek csak. Egy perc és én is megyek utánatok, csak mosóba kell mennem. -mondtam, miközben az említett helyiség ajtaja felé mutattam.
-Ugye meg se fordult a fejedben, hogy lemosd a sminked, vagy átöltözz. -mutatott rám vádlón Nikki.
-Dehogy is. Tudom, mit kapnék érte. És nem éri meg.
-Helyes. -mondták, majd kimentek, én pedig a mosdóba, hogy elvégezzem a szükségleteimet.
(Ashley szemszöge)
Igazából nagyon is megfordult a fejében. Láttam rajta, amikor az ellenkezőjét állította. De nem fogja megtenni, mert igaza volt, amikor azt mondta, hogy kapna érte tőlünk. Amikor leértünk, a nappali üres volt, így a konyha felé vettük az irányt, ahol megtaláltuk a többieket.
-Lányok, ti aztán kitettetek magatokért. -dicsért meg minket Bob. Amikor nem láttam sehol Mary-t, rákérdeztem.
-Mary hol van?
-Ő is készülődik. Adta meg a választ Kel, majd barátnője felé fordult. -Gyönyörű vagy kicsim. -mondta, majd szájon csókolta kedvesét, én pedig Mary-ék szobája felé vettem az irányt. amikor oda értem bekopogtam, majd mikor engedélyt kaptam beléptem a szobába.
-Pont azért jöttem, hogy megkérdezzem segítsek-e, de mint látom elkéstem. Mary, te csodásan nézel ki. -mutattam végig rajta. -Nem is kellek én ide. -mondtam.
-Ó, dehogynem. Nem emlékszek Ashley? Ezt a ruhát még egy hónappal ezelőtt választottad ki nekem, a legutóbbi vacsora után. Úgy hogy nagyon is kellesz. -mondta, majd megölelt, aztán ketten visszamentünk a konyhába, ahol a többiek voltak. A fiúkon már öltöny volt, de Kris-t még mindig nem láttam sehol.
(Robert szemszöge)
A lányok tényleg kitettek magukért, ahogyan Bob is mondta. Nagyon csinosak voltak. Vajon Kris milyen szép lehet? Gondolkodtam el rajta. Csak idegesített, hogy biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki ezen gondolkodik, hanem Tom is. Hiszen ő csak azért jön, hogy Kris közelében lehessen. De miért is idegesít ez engem? Miért érdekel egyáltalán? Csak hogy Kris még mindig nincs sehol. Amikor kb 10 perccel később megkérdeztem Nikki-t, hogy hol van Kris, azt mondta, hogy mosdóban. Csak hogy még 10 percre se jött le. Ugye nem történt semmi baja? Kezdtem aggódni, de nem akartam kimutatni. Még félre értenék a többiek, és azt hinnék, hogy többet érzek iránta, mint barátság. Amikor már vagy huszadjára néztem idegesen az órára, Bob tette a vállamra a kezét és úgy, hogy senkinek se tűnjön fel, a fülembe súgott.
-Menj, és nézd meg. -majd egy mindent tudó mosollyal az arcán elengedte a vállam és mintha mi sem történt volna, elment mellettem. Ennyire látszik rajtam, hogy aggódom. Mindegy. Úgy tettem, ahogy mondta. Mikor felértem a szobája ajtajához, hallgatóztam kicsit, de semmit se hallottam. Majd bekopogtam, de válasz nem jött. Egyre idegesebb lettem.
-Kris bent vagy? -kérdeztem, de hang megint nem jött. Udvariatlanság, vagy sem, benyitottam. Szerencsémre nyitva volt. De a szobában nem volt senki. Mivel Nikki azt mondta, Kris-nek mosdóba kellett mennie, így a mosdó ajtaján kopogtam.
-Egy perc. -hallottam Kris hangját, mire egy megkönnyebbült sóhaj volt a válaszom. Hál' Isten semmi baja. Amíg vártam, leültem a babzsák foteljébe, és csak néztem ki a fejemből. Majd megláttam a szekrény előtt a földön egy fényképet. Kris volt rajta egy sráccal. Ki letehet ez a fiú? Talán a barátja. Fiatalabb lehet, mint én. Bronzbőre van, és fekete haja. Mindketten mosolyognak. A srác félkézzel öleli magához Kris-t, Stew pedig a srác mellkasára támasztja a kezét. Nagyon elmerültem a kép analizálásában, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy Kris a kezét lengeti a szemem előtt.
-Jajj, ne haragudj, csak megláttam ezt a képest és...-de nem tudtam tovább mondani, mert amikor ránéztem bennem akadt a szó. Gyönyörű volt.
-És? -kérdezett, de én nem értettem. Csak néztem őt. Ő meg nyilván hülyének nézett engem. De aztán megráztam a fejem, és újból a valóságban voltam.
-Nagyon csinos vagy. -dicsértem meg, mire szégyenlősen lehajtotta a fejét, és látszott, hogy elpirult, de halkan megköszönte. Hogy eltereljem a figyelmét, más vizekre tereltem a témát.
-A barátod? -mielőtt meggondolhattam volna mit kérdezek, már késő volt. Hülye vagy Rob! Nem akartam számon kérőnek látszani. -Ne haragudj. Semmi közöm hozzá. -mentettem a mi menthető. Ő rám mosolygott és lassan kivette a kezemből a képet, majd ránézett és újból elmosolyodott.
-Miért ne lenne hozzá közöd? Hiszen barátok vagyunk nem? -kérdezte én meg ízlelgettem ezt a keserű szót: barátok. Mit keserű? Mi van velem? Nem értem magamat. -Ő a legjobb barátom volt Los Angelesben. -egyrészt megkönnyebbültem, hogy csak egy barát, de valami ott motoszkált a fejemben.
-Csak volt? -kérdeztem rá, mire egy kis fintort láttam az arcán. Ezen mosolyognom kellett. Aranyos volt.
-Fogalmam sincs. -mondta, miközben a fiókba tette a képet. -Régen ő volt a legjobb barátom. Mindig bejárt hozzám az intézetbe. Csak vele voltam hajlandó beszélni. Minden nap találkoztunk. De aztán mielőtt eljöttem volna, a távozásom előtt két héttel, már nem igazán törődött velem. Hiányzik, de nem merem felhívni. Lehet, hogy azért nem jött, mert megbántottam valamivel. -mondta, majd szomorú szemeit az enyémekre emelte.
-Nem szeretem, ha szomorú vagy. -jegyeztem meg és közeben egy tincsét a füle mögé tettem. -Szerintem hívd fel. Mit veszíthetsz? Legfeljebb visszakapod a legjobb barátodat. -mondtam, mire mintha felcsillanni láttam volna valamit a szemében.
-Igazad van. Köszönöm. -mondta, majd szorosan megölelt. -Holnap fel is hívom. -lelkesedett fel és sokkal jobb kedve lett.
-Menjünk, mert már késésben vagyunk. -mondtam, majd kinyitottam előtte az ajtót és előre engedtem. Nem, nem azért, hogy a fenekét bámulhassam. Az csak másodlagos volt.
(Kristen szemszöge)
Be kellett mennem a mosdóba egy percre. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd a tükörben bámultam magam. Az önbizalmam köztudottan a béka segge alatt van, erre képes Ashley, és egy ilyen ruhát ad rám. Néztem a tükörképem, és próbáltam találni magamon valami előnyöset, ami legalább egy kis indok legyen, hogy ki merjek menni a szobából, de nem találtam semmit. Végül egy halk kopogás zavarta meg a gondolataimat, aminek hálás voltam, mert ha az illető nem jön, képes lettem volna, és ki sem dugom az orrom a fürdőből holnap reggelig. Így viszont muszáj volt. Szükségem volt még két percre, majd erőt vettem magamon, és kiléptem az eddig biztonságot nyújtó helyiségből. Rob állt a szobámban, nekem háttal. Nagyon elgondolkodott valamin, vagy nem tudom, mert nem vett észre. Amikor közelebb léptem hozzá és már mellette álltam, akkor sem szentelt nekem különösebb figyelmet így a szeme előtt meglengettem a kezem. Amikor észre vett a szemei elkerekedtek, de igyekeztem nem tudomást venni erről. Egy kicsit beszélgettünk, majd a végén Rob felnyitotta a szemem Taylor-ral -a legjobb barátommal- kapcsolatban, aminek köszönhetően teljesen bepörögtem. Alig vártam a holnapot, hogy felhívhassam. Remélem nem bántottam meg semmivel. De még messze van a holnap. Előtte még túl kell esnem egy jótékonysági vacsorán. Amikor Rob-bal lemértünk a nappaliba, mindenki ott volt már indulásra készen. Tom gyorsan oda jött hozzám, és a karját nyújtotta arra várva, hogy belé karoljak. Így is tettem és a kocsik felé vettük az irányt. Két kocsival mentünk. Az egyikben Mary, Bob, Nikki és Kellan, a másikban Ashley, Tom, Rob, és én. Egy szót sem szóltunk az úton, mindenki a saját gondolataiba volt meredve. És ez így volt jó. Nem volt kínos a csend. Amikor oda értünk, egy fiú kinyitotta a kocsi ajtót és elsőként Tom szállt ki, majd a kezét nyújtotta és én is kikászálódtam. Megigazgattam a ruhám, majd bevártuk a többieket és a nagy csapatunk egyszerre indult be a fényűző, lakásnak nem igazán mondható palotába. Ez a ház, hatalmas és szép, bár nekem csicsás. Sokan voltak, és mindenkin látszott, hogy gazdag. Nem illek én ide. Elkapott a szorongás. Hogy kerültem én ide? Ahogy a belső udvarra érkeztünk, a gyomrom még jobban görcsbe rándult. Pálma fák, medencék, hatalmas virágkaspók, amin látszik, hogy nagyon drága volt. Itt minden olyan értékes, hogy hozzáérni valamihez alig merek. Ez nem az én világom. Fiúk és lányok egyenruhában járkálnak körbe pezsgőt és koktélokat kínálgatva. Én éppen egy félig teli pezsgős poharat szorongatok. Szinte remeg a kezem. Tom és Kellan Nikki-vel együtt egy idős üzletemberrel beszélget. Ugyan ezt teszi Bob és Mary is egy másikkal. Rob-ot nem látom sehol. Lelépett. De jó neki. Én viszont azt se tudom hol vagyok és hogyan juthatnék haza. Minek kellett nekem is jönnöm egyáltalán? Hiszen semmi közöm ehhez az egészhez. A poharamat leraktam egy asztalra, majd a kijárat felé vettem az irányt. Ha már haza nem juthatok sehogyan sem, legalább a tömegből kerüljek ki. Amikor kiértem, egy megkönnyebbült sóhaj volt a reakcióm. Senki sem volt itt. Legalább ez az egy jó dolog van ebben az átkozott napban. Leültem a lépcsőre és a falnak vetettem a hátam, úgy lélegeztem nagyokat. Egyszer csak egy kéz érinti meg a vállam, mire ugrottam egyet.
-Nyugi. Csak én vagyok. -hallom Rob megnyugtató hangját, majd leül mellém és meggyújt egy cigarettát, majd felém nyújtja a dobozt, amiből kiveszek egy szálat.
-Köszi. -mondtam, miközben kifújtam a füstöt.
-Nincs mit. Látom szükséged volt rá. -mosolygott.
-Nagyon.
-Mi a baj?
-Hogy kerültem én ide? -kérdeztem felé fordulva.
-Ezt meg hogy érted?
-Ez nem az én világom. Ez az egész...kétségbeejtő. Én nem vagyok gazdag. Sosem mozogtam ilyen körökben. Nem tudom mit várnak el tőlem és mit kéne tennem. Hogyan kéne viselkednem. Feszélyez, hogy itt egy növény annyiba kerül, hogy ha dolgoznék, fél évnyi fizetésemből tudnám kb kifizetni. -mondtam, majd a tenyerembe temettem az arcom. Rob felnevetett mellettem, mire tettetett dühvel néztem rá.
-Mr Pattinson, maga kinevet engem? -kérdeztem nagyra nyitott szemekkel, mire védekezőn felemelte a két kezét.
-Én? Ugyan dehogy. Sosem tennék ilyet. -mondta komolyságot erőltetve magára, de a szeme még mindig nevetett, és ez engem is jókedvre derített. -Még egy? -kérdezte, és ismét felém emelte a cigis dobozt.
-Te jó ég mennyivel fogok tartozni neked? -kérdeztem, miközben elvettem a következő szálat. Erre ismét felnevetett. Amikor végeztünk, elővettem a kis táskámból a parfümöm és befújtam vele magam, még a kezem is. Erre Rob kérdő tekintettel nézett rám. -Normális esetben leszarom, de most talán jobb benyomást keltek, ha nincs bagó szagom. -magyaráztam, mire Robert bólintott, egyet, majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit szó nélkül elfogadtam, majd mikor álló helyzetbe kerültem megigazgattam a ruhám. Idegesítő, hogy minden 5 percben a ruhámat igazítom. Na mindegy. Elindultunk befelé, mert pár perc és tálalják a vacsorát. Ahogy meghallottam a hírt, egyből megrémültem. Ki tudja ki mellé ültetnek és ha politikáról kezd el velem beszélgetni, akkor nekem annyi. Nem érdekel a politika. Nem is tudok róla sokat.
-Nyugi, majd megoldom, hogy mellém kerülj. -súgta a fülembe Rob, mire megkönnyebbültem egy kicsit.
-Köszi. Amúgy mit kerestél odakint?
-Dohányozni mentem ki. -adta meg a választ, amit egy "értem"-mel nyugtáztam, majd csendben az asztalok felé vettük az irányt. Ahogy megláttunk két egymás melletti üres helyet, egyből célba vettük, majd Rob kihúzta nekem az egyik széket és leültem, mire ő mellém ült. Ahogy leültünk, egyből megszólította Robert-et a mellettem ülő idős hölgy.
-Szervusz Robert! -köszönt neki vidáman.
-Óh, jó estét Mrs Richards! Hogy van?
-Köszönöm jól vagyok. És a szüleid?
-Ők is jól vannak, köszönöm.
-És mi van a bájos nővéreiddel?
-Elizabeth egy kórházban dolgozik, recepciósként, Victoria-val pedig egyre kevesebbet találkozom. Rá is rátalált a szerelem.
-Hogy-hogy rá is? Talán te is megtaláltad a hozzád való lányt? -kérdezte Mrs Richards, miközben feltűnően engem nézett. Rögtön leesett. Azt hiszi, hogy én és Rob.
-Nem, Ő itt Kristen Stewart, egy nagyon jó barátom. De Mr Lutz biztosan nem sokára bemutatja. -micsoda? Bemutat? -ijedten néztem Robert-re, mire megnyugtatóan a hátamra simította a kezét, és egy "nyugi"-pillantást vetett rám. Ezek után nem beszélgettek, mert meghozták az előételt, ami majonézes padlizsánkrém volt grillezett csirkemellel. Húha. ha ez az előétel mi lesz a főétel? Igyekeztem nem erre gondolni.
-Még sosem ettem ilyet. -mondta nekem Rob, mire meglepetten néztem rá.
-Tényleg?
-Tényleg. Én se voltam sok ilyen rendezvényen, úgyhogy én is hasonlóan érzem magam, mint te. Csak nem mutatom ki. Az előétel finom volt. A vacsorával hamar végeztünk. Minden nagyon finom volt. Úgy éreztem magam, mint aki egy egész elefántot megevett. Pedig nem illendő vendégségben sokat enni.
-Jesszus, kidurranok. -sóhajtottam, mire Rob értetlenül nézett rám.
-Az hogy lehet? Alig ettél? Már kérdezni akartam, hogy ha nem ízlett elvigyelek-e valahova, ahol olyat eszel, ami ízlik is.
-Viccelsz? Minden ízlett. Nem illik ennyit enni vendégségben. -mondtam szégyenlősen.
-Az biztos. Kris, te alig ettél valamit. Mindig ennyit eszel?
-Uh...ha mindig ennyit ennék, olyan lennék, mint egy bálna. -erre elkerekedtek a szemei.
-Ahha. Szóval igen. -jegyezte meg, majd mindenki felállt az asztaltól, és újra elkezdődött ami a vacsora előtt is ment. Mi Rob-bal sétáltunk és beszélgettünk. Így egész kellemesen telt az este.
-Kristen! -hallottuk meg, hogy a nevemet kiáltja valaki. Mikor hátra fordultunk, láttuk, hogy Bob volt az. Oda mentünk hozzá, és bemutatott egy kollégájának.
-John, bemutatom Kristen-t. Kristen pár napja velünk él. Ő a fiam unokatestvére, mostantól a lányom. -mondta mosolyogva, amin nagyon meglepődtem. Nagyon régen találkoztunk. Még kislány voltam és nem nagyon emlékszem rá. De nagyon jól estek a szavai. -Kristen, ő pedig itt John Miller. Az egyik munkatársam és egy nagyon jó barátom is egyben.
-Nagyon örülök Kristen! -nyújtott kezet a férfi.
-Én is örülök Mr Miller. -egy darabig ott maradtunk és váltottunk pár szót, majd mentünk tovább Rob-bal és folytattuk a beszélgetést. Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak. Nikki és Ashley egy újabb vásárlást tervezett, amibe mindenkit beszerveztek. A két fiú próbált ellenkezni, de egy idő után, belátták, hogy esélytelen a próbálkozásuk, így egy beletörődő sóhaj kíséretében beleegyeztek. Csak még Kel nem tudott róla, ugyan is ő az apjával volt és az üzletemberekkel beszélt. Volt még néhány alkalom, amikor Bob bemutatott egy-egy üzlettársának, vagy kollégájának, de az este nagy részét a srácokkal töltöttem. Egyszer csak Mary jött oda hozzánk és terelt minket egy asztalhoz, mert kezdődött az árverés. Mindenfélét áruba bocsátottak. Egy szigetet egy hétre, képeket, ékszereket, antik tárgyakat, és mindezt rengeteg pénzért. Egy-egy képet annyiért sikerült eladni, hogy komolyan gondolkodtam rajta: az én rajzaimat is el tudnám adni? Jó persze nem ennyi pénzért, de akkor is szöget ütött a fejemben a gondolat. Bob is vett egy nyakéket Mary-nak. Nem is kell mondanom, nem kevés pénzért. Amikor vége lett, Mary szólt, hogy ideje lenne haza menni, hiszen már hajnali 2 óra van és nekünk holnap- azaz ma- suli, így mindenki elköszönt mindenkitől és indultunk is. A kocsiban csend volt. Rob szótlanul nyújtotta felém megint csak a cigis dobozt, ami megköszöntem, de ezen kívül egy szót sem szólt senki. Tom már a kocsiban bealudt, akin jót nevettünk. Most mindenki nálunk aludt, hogy ne kelljen ilyenkor haza menni, majd holnap reggel elmegyünk a cuccaikért és úgy megyünk suliba. Nikki Kel-nél aludt, Ashley nálam, a két fiú külön szobában tudott aludni. Először én mentem a fürdőbe. Vagy fél óra volt, mire le tudtam mosni magamról a sminket, majd beálltam a zuhany alá. Nem vacakoltam sokat gyorsan hajat mostam és megfürödtem, hogy Ash is el tudja végezni ezeket az esti teendőket. Mikor kész voltam a fürdéssel, egy törülközővel szárazra töröltem magam, majd felöltöztem a szokásos alvós cuccomba, ami egy jelen esetben egy topot és egy francia bugyit takart. (Van hogy póló.) Nagyon siettem, de mire a szobámba mentem, Ash már az ágyamon elterülve aludt. Megpróbáltam felkelteni, hogy legalább öltözzön át, de álmában elküldött a picsába, hogy hagyjam már aludni. Nagyszerű. Ash úgy elterült, hogy aludhatok a földön. Elvettem az ágyról egy párnát és egy takarót és elhelyezkedtem a földön. Nagy nehezen sikerült elaludnom.
*****
-Jó reggelt! -üvöltött egyet Tom. Bassza meg, olyan mintha csak 5 percre hunytam volna le a szemem.
-Mi van Tom? -kérdezte Ash.
-Reggel és suli, úgyhogy kelés. -mondta, de én egyáltalán nem figyeltem rájuk, csak aludtam tovább, így nem tudhattam, mit terveznek. Egyszer csak le került rólam a takaró. Azzal sem foglalkoztam, hogy Tom ilyen kevés öltözetben lát és fázom. Csak aludni akartam, semmi mást. -De csini vagy Stew! -hallottam a hangját és hallatszott rajta, hogy vigyorog.
-Ha felkapod és leviszed a többiek elé, biztos felébred. -hallottam Ash hangját is, de nyugodt voltam, mert tudtam, hogy úgy se tennék meg, és ennek hangot is adtam.
-Úgy se mered. -a végét ki se tudtam mondani, mert már is Tom karjaiban voltam. Azonnal kinyíltak a szemeim.
(Robert szemszöge)
Tom és én keltünk leghamarabb. Le mentünk a konyhába és főztem egy kávét. Mindig is itthon éreztük magunkat a banda minden tagjának otthonában. Nem sokára lejött Mary is és Bob is. A tegnap estéről beszélgettünk, majd Tom és én elmentünk ébresztőt fújni. Én keltettem fel Nikki-t és Kellan-t, míg Tom Kris-t és Ashley-t.
-Ébresztő fiatalok! -mentem be Kel szobájába. Nem kellett sokat szenvednem, hogy elérjem a célom, nyűgösen bár, de rögtön felkeltek mindketten, így én visszamentem a konyhába. Tom még nem volt sehol, még 10 perc múlva sem.
-Tegyél le! -hallottuk meg az emeletről Kris hangját, majd egyre közelebbről jött a kiabálás. -Tom Sturridge! Azonnal tegyél le, vagy nagyon megbánod!
-Húú de megijesztettél kislány! -hallottuk hozzá Tom hangját, miközben nagyokat kacagott, majd egyszer csak a lépcső felől felbukkant a Tom- Kris páros. Tom vigyorogva, míg Kristen arcát nem láttam, csak a fenekét, ami Tom vállán volt, és hosszú, kecses lábait.
-Nagyszerű. Most már hogy megtetted amit akartál, letennél? -kérdezte Kris mérgesen.
-Örömmel. -válaszolta Tom, majd így is tett, és megláttuk végre Kris pipacs vörös arcát. Csak egy top és egy bugyi volt rajta. Legközelebb, ha ilyen lesz, én ébresztem a lányokat és Tom kelti Kel-éket. Meg kell mondanom, Kris nagyon szexi volt. Miket beszélek?
-Jó reggelt. -köszönt Kris, majd vissza indult az emeletre, de mielőtt elindult volna, egy pofont azért lekevert Tom-nak, amin én csak vigyorogtam. Tom az arcát fogva jött oda hozzánk. Én viszont nem tudtam vissza fojtani a röhögésem.
-Nagyon szép, mondhatom. Kiröhögöd a legjobb haverod. -mondta tettetett sértődöttséggel.
-Legalább megtanultad, hogy ne húzz ujjat Kristen-nek. -mondta Bob mosolyogva.
-Szeretem a kemény csajokat. -röhögött fel most már Tom is.
Nemsokkal később lejött végre Kel és Nikki. Ők is beszálltak a beszélgetésbe. Már csak Ash és Kris hiányzott. Már 7:30 volt, így hát nem lett volna rossz elindulni. Hisze még a cuccainkért is be kell ugrani.
(Kristen szemszöge)
Amikor visszaértem a szobába, Ashley mosolygós tekintetével találkoztam. Már fel volt öltözve.
-Szép, még te is kinevetsz.
-Látom nehezen kelsz.
-Hát, ti ezt is megoldottátok. -néztem rá fintorogva, mire felnevetett. -Jó, most már elég legyen! Készülni kéne nem gondolod? Pláne, ha te öltöztetsz.
-Igazad van. -mondta, majd eltűnt a gardróbomban és amikor visszért egy farmert nyomott a kezembe egy szürkés-barna háromnegyedes ujjú felsővel, aminek kissé nagy volt a kivágása, de igyekeztem nem törődni vele, mert tudtam, hogy úgy is én kerülnék ki vesztesen és csak időpocsékolás lenne vitatkozni, így készségesen felvettem mindent, majd a cipőre került sor. Amikor megláttam, kikerekedtek a szemeim. Oké, megmondtam, hogy nem fogok vitatkozni, mert felesleges, de ez már sok.
-Ashley! Ebben kitöröm a nyakam. Nem tudok menni benne. -mutattam a magassarkú szandálra.
-Majd belém karolsz. -oldotta meg.
-Nem leszel egész nap mellettem.
-Addigra meg belejössz. Meg amúgy is. Az egyezségünk úgy szólt, hogy nem nyavajogsz. -igaza van. Kénytelen voltam felvenni azt a halálcsapdát. Majd barátnőm a kezembe nyomott egy táskát. -Már benne vannak a cuccaid. -magyarázta, majd lementünk, a többiekhez.
-Végre itt vagytok! Él fogunk késni. -mondta Tom, akihez úgy döntöttem, hogy nem fogok hozzászólni. Nem haragudtam rá annyira, de azért tudja kivel van dolga.
*****
Az első pár órám unalmas volt. Első órán Ashley volt velem, aki végig csak a mai vásárlásról beszélt. A másodikon megint Affleck mellett ültem. Szokása szerint megint végig engem nézett, de nem szólt semmit. Az óra után mg esélye sem volt, hogy megszólítson, ugyan is úgy lőttem ki a teremből, mint a puska golyó. Harmadik órám elmaradt, mert a tanár megbetegedett, így kimentem az udvarra és leültem egy padra olvasni. Az utána következő órámon megint egyedül voltam és végig untam, csak firkálgattam. Most meg tesi óra jön. Remek. Ez az óra mindenkivel közös volt. Sose voltam odáig a tesiért, de ma vártam. Egyrészt, hogy egy kicsit felélénkítsen, másrészt mert Ashley tegnap mondta, hogy röplabdázni fogunk. Mindig is szerettem röpizni. Régen még délután edzésekre is jártam. Amikor bementem az öltözőbe, Nikki és Ashley is ott volt.
-Szia csajszi! Eddig milyen a napod? -kédezte tőlem Nikki.
-Sziasztok! Baromi unalmas. De végre tesi. -mondtam, miközben lepakoltam a cuccomat Ash mellé.
-Szeretsz tesizni? -kérdezett vissza.
-Nem igazán, de néha van kedvem, mint most is, na meg szeretek röpizni. -magyaráztam, miközben öltözni kezdtem.Amikor levettem a pólómat, Ash felkiáltott.
-Állj! -úgy megijedtem, hogy azonnal megmerevedtem és nem mozdultam.
-Mi van?
-Neked van tetkód? -ja igen. Erről még nem meséltem nekik. Jobb oldalt a csípőmön van egy kisebb rózsa.
-Ahha. -mondtam, miközben felvettem a pólóm. Ahhoz képest, hogy Ash rakta össze a tesi cuccom, egész jó. Gondoltam magamban, amíg meg nem láttam a nadrágot. A francba. Ez az a tipikus picsa nadrág. Nagyszerű.
-És ezt eddig miért nem mondtad?
-Nem kérdezted, én meg nem ezt tartottam elsődleges témának.
-Mikor csináltattad?
-15 voltam.
-És hogy-hogy?
-Fogadásból. -válaszolgattam a szűnni nem akaró kérdésekre, miközben a cipőmet kötöttem. -De most már menni kéne, mert elkésünk. Épp utolsó pillanatban álltunk be a sorba. A tanár kiadta, hogy 5 kör futás. Amikor elkezdtem futni, eszembe jutott, hogy ideje lenne, folytatni az esti futást. Régen LA-ban minden este futottam. Ezt nem kéne abba hagyni. Egyszer csak a fiúk futnak mellettem.
-Neked van tetoválásod? -kérdezte Kellan. Csak pár perce tudták meg a lányok és máris mindenki tudja.
-Igen. -válaszoltam unottan.
-És mi? -tette fel a kérdést Rob.
-Egy kis rózsa.
-És hol? -jött Tom kérdése, egy kaján vigyorral.
-A csípőmön. -válaszoltam minden kérdésre.
-És... -jött volna a további kérdés, de beléjük fojtottam a szót.
-Fiúk! Tudjátok mit? Délután megmutatom és akkor nem kell kérdezősködni oké? -kérdeztem mire bólintottak, majd nagyobb sebességre kapcsoltam és ott hagytam őket. Gyorsabban lefutottam a köröket, mint a srácok, így beálltam segíteni feltenni a hálót.
 |
| Kris ruhája a jótékonysági vacsorán |
 |
| Kris ruhája a suliban |
 |
| Kris tesi cucca |
 |
| A jótékonysági vacsora helyszíne |
